Pest egy újabb része, amit pár éven belül berobbantanak az új fejlesztések

Pásztor Roxána
Egy új irodaház, vagy lakópark is teljesen meg tudja változtatni egy környék arculatát, megítélését, lakossági összetételét és természetesen az ingatlanárait is, és ez a hatás csak fokozódik, amikor olyan nagy (kormányzati) beruházásról van szó, ami új funkciót ad egy adott területnek. Ilyen projekt a 2023-as atlétikai VB-re tervezett stadion is. A IX. kerület egy kisebb, Csepelhez közel eső területén épül fel a sportlétesítmény, ami biztosan felkavarja a környék ingatlanpiacát, főleg úgy, hogy már más fejlesztések is folyamatban vannak a közelben. Nézzük, mi történik most a Közvágóhíd környékével!

Megépül a 2023-as atlétikai VB-re tervezett stadion, mint azt a december 30-án megjelent kormányhatározat is leírja, a kormány ugyanis ennek értelmében támogatja a Fővárosi Közgyűlés feltételeit az atlétikai központ megvalósítása kapcsán. Karácsony Gergely, az új főpolgármester és a fővárosi polgármesterek öt pontba szedett feltételekhez kötötték az atlétikai stadion építését, ezek között volt például egy 50 milliárdos egészségügyi alap- és szakellátási támogatás a kerületek részére, valamint az is, hogy a stadion megépítésével induljon el a zöldfelületek növelése, és valósuljon meg a Csepeli Nagyerdő Program. További részletekről itt írtunk:

Az atlétikai stadion látványterve, forrás: KKBK

Önmagában egy ekkora sportkomplexum is megváltoztatja a terület arculatát, főleg úgy, hogy az eddig szinte üresen álló Duna-parton épül, de ha valamivel tágabb értelemben vesszük szemügyre a Közvágóhíd környékét, akkor számos más építkezésbe is belebotlunk. Új iroda-, és lakóépületek épülnek, tervben van az ipari területek zölddé alakítása, a Déli Városkapu program részeként pedig az atlétikai stadionon túl, a csepeli területek átalakításáról is már konkrét elképzelések és látványtervek jelentek meg. Ezek együttesen alakítják a város ezen részét, csak úgy, mint ahogy ez a Puskás Stadion esetében is volt. 

Építőipar 2020
A tavalyi év sikere után, 2020-ban már 2. alkalommal rendezzük meg - a fél napos után, immáron egész napos – az építőipar jelenéről és jövőjéről szóló konferenciánkat.

Mi minden épül és fejlődik most az atlétikai stadion körül?

  • Nagy zöldfelület
  • Irodaházak
  • Lakások
  • Közlekedés és Csepel

Nagy zöldfelület

Az atlétikai sportközpont egyik feltétele a Nagyerdő Program volt, ha valami akkor a rozsdaövezeti, alulhasznosított ipari épületek eltüntetése és egy egybefüggő zöldterületté alakítása biztosan más érzetet kelthetne az arra járókban. A főpolgármester programja alapján, a Budapesti Nagyerdő a főváros IX. és XXI. kerületeiben, a Soroksári-Duna két oldalán egy 525 hektáros parkerdő lenne, ami ötször akkora, mint a Városliget vagy a Népliget. A fejlesztés első, 2024-ig tartó ütemében Csepelen és a Soroksári-Duna mentén kezdenének bele a zöldesítésbe.

Kép forrása: karacsonygergely.hu

Irodaházak

Természetesen az új irodaházak sem maradhatnak ki a listából, amikor egy városrész fejlődéséről van szó, az egyik legnagyobb projekt a IX. kerület ezen részén, a szintén Duna-parton épülő Millennium Gardens irodaház. A 34 ezer négyzetméteres irodapark, a tervek szerint 2021-ben csatlakozik a Lechner Ödön fasor irodaépületeinek sorához. Ezen a vonalon, a Művészetek Palotája mellett még egy olyan terület áll szabadon, ami alkalmas lehet, egy nagyobb projekt elindítására. Másfél évvel ezelőtt egy vegyes funkciójú gigaprojekt is szóba került, a tervek a Könyves Kálmán körúttól északra eső területekre vonatkoztak, ahol egy központi tér köré lakóépületek, irodaházak és kereskedelmi egységeket tervezett az az APD Real Estate Kft., összesen 280 ezer négyzetméteren. Azóta azonban a projektről nincsenek további információk. 

Lakások

Általában elmondható, hogy bármilyen városrészről is legyen szó, a környék pozitív változása mindenképpen értéknövelő tényező a lakások árában, ennek mértéke viszont nagyban függ attól, hogy valóban jobbnak ítélik-e meg a vásárlók a változások utáni állapotot. Ami ennek a környékének a lakáspiacát illeti, 2019 első kilenc hónapjában átlagosan 650-750 ezer forintos négyzetméteráron cseréltek gazdát a lakások az atlétikai stadion közvetlen közelében, az OTP Értéktérképe alapján. Az új lakóépületeknél pedig 10 projekt van folyamatban, vagy átadás előtt az 1097-es és 1095-ös irányítószámú, a Közvágóhíd közelébe eső területeken, ami közel 1700 új lakást jelent a környéken. Az biztos, hogy a következő pár évben érdekes időszakkal fognak szembesülni az itteni ingatlantulajdonosok és vásárlók, ugyanis nemcsak az átlagos lakáspiaci trendek idéznek majd elő változást a keresletben, kínálatban, árakban, de a stadion, majd később remélhetőleg a nagyobb zöldterület és a barnamezős részek eltüntetése is befolyásolni fogja az említett tényezőket. 

Kép forrása: OTP Értéktérkép

Közlekedés és Csepel

Egy komplex projektből nem maradhat ki a közlekedés fejlesztése sem, főleg ha a Déli Városkapu terv többi, a Csepelen indított beruházásait is figyelembe vesszük. A sziget északi csücskében például 12 ezer diák számára épülnének kollégiumok, ami még egy nyomós érv a tömegközlekedés bővítése mellett. Tavaly nyáron írtunk róla, hogy többek között a H7 Csepeli és H6 Ráckevei HÉV vonalak korszerűsítése, összekapcsolása (és meghosszabbítása a Kálvin térig) is bekerült a támogatott uniós projektek adatbázisába egy 13,7 milliárd forintos keretösszeggel. Mindezek azonban még csupán a tervezési fázisban vannak, de remélhetőleg a környék korszerűsítésének egyik nagy előnye lesz, hogy a közlekedési beruházásokat is meggyorsítja. 

Összességében az atlétikai stadion és a vele, vagy ettől függetlenül bekövetkezendő építkezések, fejlesztések mind a budapestiek, mind pedig Ferencváros, Csepel, és a déli-agglomeráció lakói, dolgozói és cégei előnyére válhat.  

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Róka László

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF