GettyImages-184093719
Ingatlan

Azt hitted, a hazai lakáspiacon nagyok a különbségek? - Ezt az ábrát nézd meg!

Portfolio
Érdekes összehasonlítást tett közzé az amerikai Realtor ingatlancég arról, hogy a medián lakásárból - ami az Egyesült Államokban 92 millió forint - az ország különböző városaiban hány négyzetméteres lakást lehetne megvásárolni. A felmérést kiegészítve a hazai viszonyok között mi is megnéztük ugyanezt, aminek eredményeként érdekes különbségekre bukkantunk.

A lakásárak országon belüli különbségei jól szemléltetik az országban lévő gazdasági egyenlőtlenségeket. Nemrég az Amerikai Egyesült Államok lakáspiacáról látott napvilágot egy elemzés ami megmutatta, hogy az országos medián lakásárakból az egyes nagyvárosokban mekkora lakást lehetne kapni. A listának nem is a felső, sokkal inkább az alsó vége érdekes, amiből kiderül, hogy vannak városok, ahol szinte fillérekért dobálják az emberek után az eladó lakásokat.

A hazai építőipar jövőjével foglalkoznak majd a szakértők a február 27-én megrendezésre kerülő Építőipar 2020 konferencián.

Az USA-ban a medián lakásár a tavalyi év harmadik negyedévében 305 ezer dollár volt, ez mintegy 92 millió forintnak felel meg. A továbbiakban a dollárban megadott értékeket a könnyebb összehasonlíthatóság miatt mindig forintra átszámolva adjuk meg.

Lakásárak az USA városaiban

A 92 millió forintos lakás tehát a középérték, amelyből a legdrágább városban, Bostonban mindössze egy 24 négyzetméteres lakást lehet kapni. A második és a harmadik legdrágább városban, New Yorkban és San Franciscoban, 25 és 27 négyzetméter jönne ki ugyanebből, ami 3,3 - 3,8 millió forintos négyzetméterárakat feltételez.

Érdekesebb viszont a sor vége, ahol Dallas, Chicago és Detroit áll. Előbbi kettőben 600-700 ezer forintos négyzetméterárak mellett 130-140 négyzetméteres lakást lehetne kapni az említett összegből, ami meglehetősen hasonló a budapesti árakhoz. Az egykor szebb napokat látott ipari központ, Detroit viszont nagyon kilóg a sorból. A város gazdaságának hanyatlását jól mutatja, hogy a medián lakásárat ráfordítva egy 650 négyzetméteres lakást is meg lehetne venni, ami mindössze 140 ezer forintos átlagos négyzetméterárakat jelent. A bezárt üzemek és leépítések miatt az elmúlt évtizedekben százezrek költöztek el a városból, ahol mostanra minden harmadik lakás üresen áll annak ellenére, hogy néhány évvel ezelőtt az önkormányzat jelképesen 1 dollárért adott volna lakást a városban letelepedőknek.

Lakásárak Magyarországon

A legfrissebb, 2019-re eddig beérkező, és az OTP Ingatlanpont által feldolgozott NAV adatok alapján Magyarországon a medián lakásár 18 millió forint. Ebből Budapesten 29 négyzetméternyi lakást lehetne kapni, azonban fontos, hogy a kisebb alapterületű lakások fajlagos ára általában magasabb, mint a nagyobbaké, így feltehetően ennél is kisebb lenne az ebből vásárolható lakás.

A második és a harmadik legdrágább megyeszékhelyen, Debrecenben és Veszprémben 45 négyzetmétert lehetne az összegből kapni, a megyeszékhelyek többségében pedig 60 négyzetméter körüli lakást. A magyar lakáspiac Detroitja Salgótarján, ahol ha nem is annyira drasztikusan, de mérhetően alacsonyabbak a számok. 18 millió forintból ott egy közel 170 négyzetméteres házat lehetne megvásárolni.

lakaskiall
Részletekért kattints ide!

Különbségek

A nagyjából hatszoros magyarországi árkülönbséggel szemben tehát az USA-ban 26-27-szeres árkülönbség van a nagyobb városok lakásárai között, de meg kell jegyezni, hogy az eltérő léptékek miatt az összehasonlítás főkét csak érdekesség. Európa országaiban talán Olaszországot lehetne kiemelni, ahol a Szicíliában 1 euróért értékesített lakásokat lehetne összehasonlítani az Európában is drágának számító Milánó lakásáraival. Az elemzés mindenesetre rávilágít arra, hogy a vagyoni egyenlőtlenségek az egyes országokban nemcsak a társadalmon belül vannak meg, hanem területileg is erősen megjelennek.

Portfolio Ingatlan Újlakás-kereső
BudaPart

BudaPart

1117 Budapest, Vízpart utca
817 db lakás
29 – 124 m2 alapterület
Átadás:
2019 Q3-tól

Ajánlatot kérek

Címlapkép forrása: Getty Images

EU csucs koltsegvetes Charles Michel Emmanuel Macron Antonio Costa
wall_street_shutterstock_1089431897-20180518
koronavírus vuhan kína járvány
koronavírus maszk ruha
scarlet lady_virgin
moszkva_shutterstock-20170929
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
webinárium
Hogyan lovagolhatod meg a forint árfolyammozgását? Tőlünk megkapod a választ!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
lego, bugatti chiron, mti,