Üdv a globális idősotthonban!
Ingatlan

Ide költözhetnek a magyar luxusnyugdíjasok

Kastélyba és hotelből átalakított luxus házba is várják manapság a pénzes nyugdíjasokat – és a számlát fizető hozzátartozóikat. Az üzlet még csak most kezd bimbózni, a kilátások egyre jobbak, a kereslet csak növekedhet – állítják azok, akik még idejében belekezdtek. Ugyanez érvényes a magánkollégiumokra is, amikből szintén egyre több nyílhat.

„Itt lesz a hotelszerű főépület, ott a sorházak, az uszoda és a templom, amott meg a golfpálya” – sorolta az egyik vállalkozó a minap, amikor arról érdeklődtünk, hogy hol tart a nyugdíjasoknak szánt luxus projektje. Könnyű dolga volt és van is, hiszen a tehetős, aktív időseket megcélzó, igazán magas színvonalú komplexumokból még nagyon kevés van Magyarországon. De nem lesz mindig ilyen ínséges idő, izmosodóban van a kereslet és most már nem csak külföldre szakadt, hazatelepülő emberek, hanem itteni lakosok (és rokonaik) is keresik az átlagon felüli körülményeket nyújtó központokat.

nyugdíjasok

Jól gondolkodik az, aki – ha az átlagnál kicsit magasabb nyugdíjat kap – lakását, házát eladva beköltözne egy minden igényt kielégítő, szállodai szintű otthonba. Még a legolcsóbb (értsd: legkisebb beszállóval) verzióban is 25-30 négyzetméteres, erkélyes vagy kertkapcsolatos szobát, teljes ellátást, rengeteg szervezett szabadidős programot, kiemelt állandó orvosi ellátást kap, nincs házimunka, csak az aktív pihenésre, tanulásra, csoportos programokra lehet figyelni. Lehet nagyobb apartmant vagy lakosztályt is venni, ezeknél a beugró 15-17 millió forint környékén van. Házaspár is beszállhat, nekik adnak némi kedvezményt a beszálló összegből, egyes helyeken elengedik a második ember díját.

Modern idős otthonok, jól fizetett személyzet

A piacon lévő legfelső kategóriás otthonokban (amik valójában inkább hotelszerű birtokok, hatalmas parkkal) a személyzet is a legjobb: jól megfizetett szakorvosok, szakápolók, pszichológus, terapeuta, rendezvényszervező és tanfolyamvezető is van. Személyre szabott az ellátás, gyakori a csoportos program, a kirándulások, nem ritka a színház látogatás. Mindegyiknél saját kis busz viszi a külső programokra a lakókat, a kórházi ellátásra szorulókat VIP-szobákban helyezik el a legközelebbi, erre felkészült és az otthon üzemeltetőjével szerződő gyógyintézetben. Több intézményben élesen elkülönítik az aktív szép korúakat és a gondozásra nagyon rászorulókat. A befektetők az előbbiekre építik üzleti elképzeléseiket.

Üzletileg elég tiszta a modell, az érdeklődő két változatból választhat: vagy egy nagyobb, egyszeri díjat fizet (ez manapság 8-15 millió forint), cserébe kisebb havi díjat (ez kb. 180-250 ezer forint) kell leszurkolni, vagy ha nem tudja egyszerre letenni a sok milliót, akkor csak a megemelt havi térítést fizeti, ami 330-360 ezer forint között mozog. A magyarok többsége az elsőt részesíti előnyben, a külföldinek gyakorlatilag mindegy, de ők is inkább az első mellett teszik le a voksot.

Kecsegtető befektetés

Befektetőket is várnak sok helyütt, nekik általában 8-10 éves első periódust ajánlanak 6-7, esetleg 8 százalékos éves hozammal. Van olyan ajánlat is, ami nem magyar központokban kínál lakrészeket, amiket 10 év után visszavásárolnak vagy meghosszabbítják további évekre. Aggódni általában sehol sem kell, a demográfiai és jövedelmi mutatókat nézve folyamatos lesz a túljelentkezés a leendő lakók részéről.

Az ágazat felívelésének jeleként már kereső oldalt is találhatunk a neten. Itt az élbolyban van a baranyai Csertő, ahol a beruházó az egykori Festetics kastély felújításával tud apartmanokat kínálni. Főúri lakosztályokba is beköltözhetnek, akik erre vágynak, a befejezést 2020 tavaszára ígérik. Gurály Ottó tulajdonos és Piros László igazgató azt is közölte: szerződésben vállalják, hogy az árakat 3 évig nem emelik, de 3 év múltán sem növelik a nyugdíj összegének emelésénél nagyobb mértékben. Lesznek olyan munkakörök (recepciós, gépkocsivezető stb.), amelyeket 4 órás munkaidőben a lakók is betölthetnek. Ez esetben a munkát vállaló lakó havi díja jelentősen csökken. A beruházó Kőszegen és a Balatonnál is szeretne nyitni hasonló színvonalú intézményeket, azokat főleg osztrák és német vendégkörre alapozva.

Portfolio Ingatlan Újlakás-kereső
Duna Terasz Premium

Duna Terasz Premium

1138 Budapest, Úszódaru utca 3.
322 db lakás
42 – 104 m2 alapterület
43.7 – 95 M Ft
Átadás:
2019 Q2

Ajánlatot kérek

Az egyik legrégebbi vállalkozás az Olajágé. Összesen kilenc intézményt tartanak fenn főleg Budapesten. Itt is több ellátási szint van, s ennek megfelelő a beugró összege is. Új elemnek mondható, hogy az idős és legfiatalabb korosztály közötti kapcsolatok fejlesztése céljából óvodai projektet is indítottak. A lakók és az óvodások együtt vesznek részt a foglalkozásokon (második gyerekkor…- a szerk.), kirándulásokon. A lakók számára lehetővé teszik az élethosszig tartó tanulást. Ebben partnerük a Zsigmond Király Egyetem, az ottani tanárok, professzorok adnak elő az úgynevezett Senior Akadémián. Érdekesség, hogy a programokat az otthonokon kívül élő nyugdíjasok is látogatják.

A főváros nyugati agglomerációjában található Telkiben, a balul elsült magánkórház projekt helyszínén 2015 óta várják az érdeklődőket. Nem idős otthonnak, hanem nyugdíjasháznak nevezik ezt a komplexumot, amit kockázati tőke bevonásával hoztak létre. Itt már 90 négyzetméteres lakáshoz is hozzá lehet jutni, irodalmi és táncórák, filmvetítések színesítik az életet.

Portfolio Ingatlan Újlakás-kereső
Római Residence

Római Residence

1039 Budapest, Hadrianus utca 9.
92 db lakás
30.36 – 62.59 m2 alapterület
26.5 – 66.9 M Ft
Átadás:
2021 Q3-tól

Ajánlatot kérek

Nem veri fel gépzaj ugyanakkor Debrecen város Fancsika nevű külterületének nyugalmát. Ugyanis nem serénykednek az építőmunkások gépei azon az óriástelken, ahol elvileg ma már egy luxus Nyugdíjas Falunak kellene várni az aktív nyugdíjas lakókat. A beruházó szerint az önkormányzat rosszul értelmezi a szabályozást, vagyis csak turisztikai célú építményt enged a hatalmas, 23 hektáros területre, nyugdíjas falut nem. Legfeljebb 15 százalékos lehet a beépítettség, ebbe bőven beleférne a jómódú időseknek szóló falu.

A három milliárd forint bekerülési költségű projektben 200 db 26/40/54 négyzetméteres lakás épülne, ezen kívül gyógyfürdő és egy kórház jellegű épület intenzív ápolásra is alkalmas 10 felszerelt szobával. Saját golf kocsi park, saját kisbusz és személygépkocsi park, salakos teniszpálya, ingyenes WIFI, kültéri mini golfpálya, külön épületben lévő barkácsműhely, hobbi termesztő fóliasátor, csónakázási- horgászati lehetőség.

Portfolio Ingatlan Újlakás-kereső
GREENSIDE LAKÓPARK 1. ÜTEM

GREENSIDE LAKÓPARK 1. ÜTEM

1135 Budapest, Szegedi út 53
83 db lakás
35 – 89 m2 alapterület
28.2 – 57.6 M Ft
Átadás:
2020 Q2

Ajánlatot kérek

Gyömrőn már nem kell várni semmilyen engedélyre, hiszen ott már 20 éve működik az úttörőnek számító Harmónia Idősek Falva. Több mint 400 lakót látnak el. A hathektáros területen van olyan épület a négy nagyobb házból, ahol kertészkedni is lehet az apartmanból kilépve. Nagy, többmedencés uszoda és kis állatkert is javítja a közérzetet. A sorban állás teljesen megszokott, elég nehéz bekerülni, a belépő itt is sok millió forint.

Jól fizető diákszállások

A befektetők szemében a pénzes nyugdíjasok mellett a diákok is célcsoporttá váltak az elmúlt pár évben, mivel a durván dráguló albérletek miatt nőtt a kereslet a színvonalas kollégiumok iránt. A Colliers International előrejelzése szerint a legtöbb közép-kelet-európai városban 2028-ra a magánkollégiumok terén jelentős hiány várható. A tanácsadó cég összevetette a külföldi diákok számát az adott városban található férőhelyek számával, az így kialakult keresleti-kínálati modell megmutatta, hogy kilenc év múlva Varsóban lesz a legnagyobb hiány (-8399 ágy), amelyet Budapest (-3679), Krakkó (-1227), Prága (-795) és Pozsony (-298) követ. Bukarest volt az egyetlen város, amely többlettel végzett. E szerint a forgatókönyv szerint, és egy ágyas hálószobával számolva a várható keresletet kielégítő magánkollégium-állomány becsült értéke eléri az 1,22 milliárd eurót.

Óvatos befektetők
Amikor arról kérdezték a befektetőket, hogy építenének, vagy inkább vennének-e ilyen termékeket Közép- és Kelet-Európában, a válaszadók nagy többsége (74%) nyitottabb volt arra, hogy saját maguk fejlesszék ezeket az ingatlanokat, mintsem hogy vásároljanak. Mint befektetési forma, a magán diákszállások nem ciklikusan viselkednek, ami pozitív, ha figyelembe vesszük a jelenlegi politikai légkört és a lassuló európai növekedést mutató előrejelzéseket a következő 1-3 évben. Az Európa-szerte jellemző 5-7%-os befektetési hozamok és a külföldi diákok által támasztott erős kereslet óriási fejlődési lehetőségeket rejtenek.

„A diákok száma és költekezései nem követik a gazdasági ciklusok váltakozásait. Ezért a végfelhasználói kereslet nem követi olyan szektorok változását, amelyek erősebben függnek a gyors GDP-növekedéstől, mint például az iroda- vagy ipari ingatlanpiac. A befektetőknek most ezeket a jellemzőket is érdemes megfontolni” – mondta Mark Robinson, a Colliers International közép-kelet-európai piackutatási szakértője.

Jelenleg csak két magántulajdonban lévő (nem az államhoz kapcsolódó) és menedzselt kollégium van Budapesten: a Milestone a 9. kerületben 384 apartmannal, és a 7. kerületben hamarosan megnyíló IN Budapest, 142 apartmannal. Mindkét ingatlan leginkább a külföldi diákoknak kínál magas színvonalú, teljes körű szolgáltatást nyújtó szállást. A fentebb felvázolt két magánkollégiumot leszámítva a budapesti piac még mindig kevésbé kifejlett és nincsenek új projektek sem kilátásban. Pár hónapja az International Campus nevű cég ambíciózus tervvel állt elő, két kollégiummal akart megjelenni a piacon, összesen 1400 ággyal. Augusztus végén azonban kiderült, hogy a cég – kivitelezői és finanszírozási problémák miatt - újragondolja itteni terveit.

Tatabányai újítás
A közelmúltban adták át Tatabánya központjában az egykori MÁV-szállóból kialakított, százágyas középiskolai kollégiumot. A kormány a Modern városok program keretében 800 millió forintnyi támogatást adott a beruházáshoz, az önkormányzat 168 millió forintos önrésszel járult hozzá. Az 1970-es évek elején emelt, szocreál stílusú épület évek óta üresen állt, majd a város a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től kapta meg az ingatlant. A városban több ezer diák tanul középfokú intézményben, egyharmaduk vidéki. Az előzetes felmérések szerint a vidékről érkező hallgatók körülbelül 6-8 százalékának van szüksége kollégiumi elhelyezésre, így a száz férőhely elegendő lesz a városon kívüli tanulók lakhatásának biztosítására.

„A statisztikák szerint több magyar diák lakik állami- és magánkollégiumokban együttesen, mint az európai átlag, de a kínálat szűkössége miatt a magánkollégiumok ára így is az egyik legmagasabb a régióban. A piac tehát készen áll a fejlesztésekre, habár a kereslet a kezdetekben várhatóan inkább a külföldi diákok részéről várható, az alternatívát jelentő lakásbérlet díjának a további emelkedése meghozhatja a tehetősebb magyar diákok kedvét is az ilyen elhelyezésre" - mondta Czike Gábor, a CMS Budapest ingatlanjogi csoportjának vezetője.

Koronavírus
Koronavírus
OTP
koronavírus coronavirus virus
Koronavírus Észak-Olaszország
szentendrei hév megálló
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
2020. március 18.
Lakás Konferencia 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
Online előadás
Online előadás a tőzsdei befektetésekről, kezdőknek.
szentendrei hév megálló