Puskás Aréna
Ingatlan

Ennyi pénzt szán a kormány a Puskás Aréna fenntartására

Portfolio
Kiderült, hogy mekkora éves forrást biztosít a kormány a mintegy 143 milliárd forintból felépülő Puskás Aréna üzemeltetésére - a legfrissebb, 2020. évi 24. Magyar Közlöny alapján.

Még 2017 tavaszán kezdődött el a Puskás Aréna rekonstrukciója a beruházó Nemzeti Sportközpontok és a kivitelezést elnyerő konzorcium képviselői közötti szerződés létrejöttével. A nettó 143 milliárd forintból felépülő komplexumot 2019 novemberében átadták, a legfrissebb Magyar Közlönyből pedig már az üzemeltetésre szánt idei éves költségeket is megtudhatjuk.

Közel egy hét és megrendezzük az Építőipar 2020 konferenciánkat, ahol a hazai építőipar legfontosabb feladatairól, legnagyobb kihívásairól és a jövőbeli lehetőségeiről beszélgetnek majd a szakértők.

A Kormány 1049/2020. (II. 18.) Korm. határozata a Puskás Aréna 2020. évi üzemeltetéséhez szükséges források biztosításáról A Kormány:

  1. egyetért azzal, hogy a Puskás Arénának mint a nemzet stadionjának az üzemeltetése és működtetése zavartalanul magas szinten történjen;
  2. felhívja a  pénzügyminisztert, hogy az  emberi erőforrások minisztere bevonásával gondoskodjon az  1.  pontban meghatározott cél érdekében a Puskás Aréna Nemzeti Sportközpontok által ellátott üzemeltetése és működtetése érdekében a  2020. évben szükséges mindösszesen 1 876 550 000 forint összegű forrás biztosításáról a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 3. Nemzeti Sportközpontok cím javára történő biztosításáról.

ENNEK ÉRTELMÉBEN EGY ÉV ALATT A MŰKÖDTETÉSI KÖLTSÉGEKRE, VALAMINT A FENNTARTÁSHOZ SZÜKSÉGES DOLGOZÓK BÉRÉNEK KIFIZETÉSÉRE 1,876 MILLIÁRD forintos FORRÁST BIZTOSÍT A KORMÁNY.

Összesen 130 ezer köbméter beton, 19 ezer tonna betonacél, 12 ezer tonna gyártott acélszerkezetre volt szükség az 50 méter magas, 316 méter hosszúságú, 208 ezer négyzetméter alapterületű komplexum kivitelezéséhez. A létesítményen 1000 fő dolgozott naponta, ebből több mint 600-an csak a szerkezetépítéssel foglalkoztak. A vasbeton mennyisége 150 ezer köbméterre rúg, ebből 75 darab tízemeletes jönne ki, ami Békásmegyer és Óbuda lakótelepeivel ér fel.Az épületbe annyi acélt építettek bele, amiből két Erzsébet-híd is kitelne, a fúrt cölöpök teljes hossza 26 km, a stadion összes kábelének hossza pedig megfelel a Budapest-Barcelona távolságnak.

Ola
New Yorki tőzsde
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 19.
Portfolio HR Revolution 2020
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Elemző / Vezető elemző

Elemző / Vezető elemző
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Kiderült: ez lesz a rohadó normafai hotel helyén