Budapesti Szent Ferenc Kórház új épületszárnya
Ingatlan

Több mint tízszer annyiba kerültek az elindított sport és kulturális projektek, mint a kórházépítések

Portfolio
2019-ben 25 milliárd forint értékben vették kezdetüket építőipari beruházások az egészségügyben hazánkban, miközben az egyéb magasépítések (kulturális, sport és egyéb közösségi létesítmények) közé tartozó építkezés-indítások minden eddigi rekordot megdöntöttek a tavalyi évben, összesen több mint 288 milliárd forintot tettek ki - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

2019-ben 25 milliárd forint értékben vették kezdetüket építőipari beruházások az egészségügyben hazánkban, ami jelentősen kisebb volt a 2018-as beruházás-indításnál, igaz ez utóbbi év a második legmagasabbnak számított 2013 után a 2000-2019 közötti időszakot nézve. 2000-2018 között átlagosan évente 29 milliárd forint összegben kezdődtek meg egészségügyhöz kapcsolódó építési munkák, amelyhez képest a tavalyi évi elmaradása már sokkal kisebb, derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Az építőipari szektor legfontosabb szereplői gyűlnek holnap össze az Építőipar 2020 konferencián, ahol a legaktuálisabb és legsürgetőbb kérdésekről értekeznek a szakértők. Még jelentkezhet, ne maradjon le!

2019-ben vette kezdetét például:

  • Berettyóújfaluban a Büntetés-végrehajtási Egészségügyi Központ kivitelezése,
  • Szegeden a SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinika építése,
  • Dunakeszi szakrendelő és pszichiátriai gondozó beruházás,
  • Debrecenben elindultak az Onkoradiológiai Központ befejező munkái,
  • valamint a fővárosban a IX. kerületi Szent Kristóf Gyermek Egészségügyi Centrum projekt.

Az egészségügyben építőipari beruházások 26 milliárd forint összegben készültek el 2019-ben hazánkban, befejeződött többek között a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény felújítása Érden, a Szent Lőrinc Gondozóotthon építése Pécsett, valamint szintén elkészültek a Budapesti Szent Ferenc Kórház I. ütemének 2. szakasza esetében a befejező munkák, valamint a korábban már említett debreceni Onkoradiológiai Központ befejező munkái.

A hazai lakáspiac jövőjével és legfontosabb kérdéseivel foglalkozunk a március 18-i Lakás 2020 Konferencián.

Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

 Az idei évben pedig a tavalyinál jóval nagyobb összegben kerülhetnek átadásra egészségügyhöz kapcsolódó projektek, várhatóan befejeződik például a Budai Irgalmasrendi Kórház beruházás I. üteme, valamint 5 vidéki kórház felújítási munkái is elkészülnek (Pápa, Kisvárda, Hatvan, Aszód, Kistarcsa).

ebi építésaktivitás 2020 kórházak

Az egyéb magasépítések (kulturális, sport és egyéb közösségi létesítmények) közé tartozó építkezés-indítások minden eddigi rekordot megdöntöttek a tavalyi évben, összesen több mint 288 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés értéke, ami a 2018-as jelentős rekordot is túlszárnyalta 25 százalékkal. Az egyéb magasépítési projektek között több uszodaprojekt elkezdődött, például

  • Zalaegerszegen a városi uszoda beruházás,
  • elindult az új soproni uszoda építése,
  • a Miskolctapolcai Strandfürdő strandfejlesztés II. üteme,
  • az új veszprémi sportuszoda kivitelezése,
  • építési fázisba lépett a nagykanizsai multifunkcionális sport és rendezvénycsarnok I. üteme,
  • az új szegedi kézilabda csarnok,
  • valamint a főváros IX. kerületében a multifunkciós kézilabda csarnok projekt is.

De nem csak az elindított kivitelezések összege döntött rekordot az egyéb magasépítések esetében, jelentős értékben készültek el korábban megkezdett projektek is, az átadott létesítmények értéke meghaladta a 177 milliárd forintot, az előző évhez képest 68, míg 2017-hez képest 47 százalékos növekedést jelentve.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Bruzák Noémi

koronavirus, mikroszkop
15 tőzsdei összeomlást okozott a Bank of America, most megfizeti az árát
kórház
kórház
kórház getty
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Elemző / Vezető elemző

Elemző / Vezető elemző
2020. május 19.
Portfolio HR Revolution 2020
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
Sokan pengeélen táncolnak a Balatonnál, veszélybe kerülhetnek a kisüzletek