Puskás Aréna
Ingatlan

Elképesztő siker: a Puskás Arénáé lett az "Év stadionja" nemzetközi díj

MTI
A tavaly novemberben átadott Puskás Aréna nyerte a 2019-es Év stadionja versenyt, mármint ami a közönség szavazást illeti, a zsűri most csupán a második helyre tette a magyar szentélyt.

A futballarénákkal foglalkozó stadiumdb.com honlap által meghirdetett verseny kiírása alapján 19 ország létesítményei közül választhatták ki az öt legjobbat a szavazók.

A weboldal beszámolója alapján a világ 107 országából több mint 30 ezer voks érkezett, ezek majdnem felét, közel 15 ezer szavazatot a budapesti stadion kapta.

Szerencsére mi magyarok köztudottan erősek vagyunk közösségi online szavazásokban, rendre hódítunk el különböző címeket, mint pl. "a legjobb turisztikai célpont Budapest", és hasonlók. Ugyanakkor különösen örömteli, hogy a 4 tagú zsűriben egy magyar szakember, Pottyondy Bence is helyet kapott. Ő egyébként a DVTK stadionját tervezte, ami 2018-ban ugyanezen a megmérettetésen szintén nyert egy első helyet kapott a zsűritől, mint az év "kompakt" stadionja. Ugyanezen a szavazáson 2018-ban a MOL Aréna Sóstó a nyolcadik helyig tudott előre törni.

23popular1-en
23jury3-en
panelházak
fertőtlenítés koronavírus magyar
donald trump chad wolf
koronavirus hazi karanten
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
2020. június 9.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Junior portfoliókezelő

Junior portfoliókezelő
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Webinárium
Alapoktól a befektetési, kereskedési ötletekig.
getty, budapest, panoráma, lakás, vár, duna