Mennyit nyert, aki már egy éve megvette az új lakását?
Ingatlan

Drágán is viszik az új lakásokat: kiderült, mennyien vásároltak 27 százalékos áfa mellett

Portfolio
A legfrissebb újlakás-piaci adatokból nem csupán az derült ki, hogy mennyivel drágultak Budapesten az építés alatt álló, vagy nemrégiben befejezett lakások, vagy hogy mennyi az új átlag négyzetméterár az egyes kerületekben, hanem az is, hogy mennyien vásároltak 2019 decemberében - vagyis az 5%-os áfa melletti időszakban - és mennyien 2020 első két hónapjában, amikor már egyszerre voltak jelen a piacon 5 és 27%-os ingatlanok.

A Budapesti Lakáspiaci Riport közel 24 ezer új lakóingatlant tartalmaz, amelyek olyan fejlesztésekben találhatók, ahol 2019 negyedik vagy 2020 első negyedévében legalább egy szabad lakás elérhető volt. Ezeknek a nagy része már elkelt, míg a korábbi negyedévekhez (tavaly ősz és tavaly nyár) hasonlóan mintegy 7000 még eladásra kínált új lakás van Budapesten. Ezen felül további 2000 új lakás van (az Építési Engedély Figyelőben összesen 9000 nem eladott lakást jegyeznek) amelyek vagy még csak terv státuszban vannak, illetve idetartoznak a visszavont projektek lakásai is, amit valamikor már értékesítettek, de most éppen szünetel az értékesítésük, így nem kerültek be a Budapesti Lakáspiaci Riport adatai közé sem. 

Portfolio Ingatlan Újlakás-kereső
Waterfront City

Waterfront City

1033 Budapest, Folyamőr utca 3.
269 db lakás
30 – 126 m2 alapterület
25.2 – 209.9 M Ft
Átadás:
2021 Q4

Ajánlatot kérek

Ennek a 9 ezer eladatlan lakásnak a 60%-a 5 százalékos projektben található és az Építési Engedély Figyelő adatai alapján további 3500 olyan lakás építése zajlik még Budapesten, amelyben eddig nem kezdődött el az értékesítés. Úgy tűnik, van még tartalék a piacon, mintegy 11 ezer olyan új lakás kapott már építési engedélyt Budapesten, amit nem építenek még, és az értékesítés sem kezdődött el, de ezeknek a többsége azonban már csak 27 százalékos áfával értékesíthető a jövőben. Korábban már írtunk róla, hogy egy-két tucatnyi lehet azoknak a 10-nél több lakásos projekteknek a száma, amelyek egy olyan telken épülnének, ahol már az építési engedély megvolt 2018 novembere előtt, de a tulajdonos nem talált kivitelezőt (vagy nem is keresett) a projekt elindítására. Kétségkívül ezek a telkek jóval nagyobb értéket képviselnek, hiszen a jelenlegi környezetben még 5 százalékos áfa mellett lehet a lakásokat majd értékesíteni, amennyiben 2023-ig valóban megépülnek.

eltinga lakásszám
Forrás: Eltinga

Mennyien vettek új lakást 2020-ban?

2020 első közel 3 hónapja alatt az eladott lakásszám nem érte el az 1400 darabot, ez a szám nagyjából megegyezik a 2019 nyári időszakban mért mélyponttal. Ezeknek az adásvételeknek a többsége - körülbelül 800 darab - még mindig 5 százalékos értékesítés mellett ment végbe. Sok olyan projekt indított év végi hajrát (különböző kedvezmények ajánlásával), amelyeknél januártól a 27%-os áfa lépett érvénybe, ez azonban úgy tűnik nem bizonyult átütő sikernek, ugyanis a decemberi, még kedvezményes értékesítések nem tudták érdemben kompenzálni a magasabb bruttó árra történő átállást januárban és februárban és így a téli évszakban eladott lakások száma nem érte el az ősszel mért értéket.

Az év első hónapjaiban az 5 százalékos projektekben létrejött adásvételek száma is egyéves mélypontnak számít, amely bizonyítja, hogy egyre több valamilyen szempontból kedvezőtlen tulajdonságú maradéklakás van a kínálatban.

Utóbbi állítást erősíti, hogy minden negyedik lakást valamelyik külső-pesti kerületben vásároltak meg, ezzel párhuzamosan pedig a magasabb árfekvésű VIII., IX. és XIII. kerületek részesedése visszaesett.

Portfolio Ingatlan Újlakás-kereső
Budai Walzer I. ütem

Budai Walzer I. ütem

1117 Budapest, Budafoki út 215.
260 db lakás
28 – 91 m2 alapterület
32.7 – 92 M Ft
Átadás:
2021 Q3

Ajánlatot kérek
koronavirus_nagyvaros
boris johnson brexit
joe biden koronavirus
franciaorszagparizs
Küszöbön az összeomlás: Törökország lehet a következő Venezuela
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
2020. június 9.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Junior portfoliókezelő

Junior portfoliókezelő
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
lakásárak_ingatlan_ingatlanpiac_koronavírus_albérlet