Előfizetői tartalom

Nem ámítás: pár hónap alatt durván bezuhant néhány új lakás ára

Portfolio
Az 5 és 27 százalékos újlakás-áfa egy igen érdekes árazási helyzetet teremtett a hazai újlakás-piacon. Egyszerre voltak és még vannak is jelen a két különböző mértékű áfával értékesített lakások, ami eddig a gyorsuló árnövekedéses környezetben inkább azt eredményezte, hogy a relatíve olcsó 5 százalékos áfás projekteket árazták fel a 27 százalékosokhoz. Most azonban fordult a kocka. A lakásár-emelkedés megtorpanása ismét átárazásokat eredményezett, ám most már egyre több lakóprojektben nem felfelé, hanem lefelé korrigálják az árat a fejlesztők. Van, ahol az akciók miatt lett kisebb az ár, máshol konkrétan más árcédulát kaptak egyik hónapról a másikra a lakások. Utána jártunk, hogy hol volt a legtöbb átárazás és mi állhat a háttérben.

Többféle aspektusból is bemutattuk már a legfrissebb Budapesti Lakáspiaci Riport eredményeit, volt szó a budapesti és kerületi átlagárakról, az eladott új lakások számáról, a legdrágább és legolcsóbb otthonokról. Most annak jártunk utána, hogy az eddigi szinte már megszokott, a negyedéves adatokban jól látszódó átárazások (főként felfelé) hogyan változtak és még...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés