getty, rendőrautó,112,
Ingatlan

Komplex bűnmegelőzési projekt indul az alföldi településen

Portfolio
A Biztonságos és Élhető Városokért Egyesület (BEVE) a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával, Lakitelek önkormányzatával együttműködve több pillérből álló prevenciós programsorozatot indít a településen - olvasható a nagyközség honlapján.

A „Safecity 2. - Építsd a biztonságot!” című, 2020 tavaszán kezdődő és 2021 májusáig tartó projekt keretében első körben az Egyesület szakemberei készítenek egy felmérést, amely bemutatja település aktuális biztonsági helyzetét, valamint a lakosság szubjektív biztonságérzetét. A felmérés eredményeképp elkészülő tanulmány interjúkból, online kérdőívekből származó, valamint a szakértők helyszíni vizsgálatai során összegyűjtött adatokat rendszerezi majd. Az önkormányzat rendelkezésére bocsátott tanulmány lehetővé teszi annak megismerését, hogy milyen cselekmények, jelenségek zavarják lakosaink mindennapi életét, milyen tényezők hatnak negatívan vagy éppen pozitívan a biztonságra és az élhetőségre.

Töltsük újra együtt a hazai ingatlanpiacot élettel, üzlettel, tapasztalattal szeptember 10-én a New York Palace-ban, a Property Market RELOADED 2020 konferencián.

A felmérés elkészültét követően az Egyesület munkatársai lakossági fórumokat, workshopokat tartanak majd és a lakossággal együtt beszélik át, hogy a településnek vannak-e olyan közösségi terei, utcái, ahol esetleg kisebb beavatkozásokkal, környezeti átalakítással jobban biztosítható lenne a biztonság és az élhetőség. Az összejöveteleken felmerülő ötletek és tervek megvalósításába a lakosokat is bevonják. 

Az Egyesület a fentieken túl bűnmegelőzési foglalkozássorozatot indít az általános iskolában is, ahol a legnagyobbakkal, így a 7. és 8. osztályosokkal beszélnek át több, fiatalokat érintő aktuális témát (például iskolai zaklatás, lopás, alkohol- és kábítószer-fogyasztás). Ezek közül is kiemelt jelentőséget fog kapni az épített környezet szerepe a bűnmegelőzésben, így a fiatalok elsajátíthatják, hogy miként lehet nagyobb biztonságot elérni a körülöttük lévő környezet alakításával. A projekt végrehajtásához szükséges forrást az Egyesület, az általa elnyert pályázati költségkeret terhére biztosítja.

Tavaly júniusban a Portfolio által szervezett Future City konferencián a BEVE elnöke, Dallos Endre is megszólalt, aki az 5G technológiák indulása kapcsán hívta fel a figyelmet arra, hogy a technológiával akkor tudunk hatékonyan tervezni, ha az emberek magukénak érzik a várost és biztonságban érzik magukat. Éppen ezért hozták létre a településbiztonsági felmérést, ami megadja a beavatkozási pontokat, de ehhez jól kell tudni mérni. Még a legnagyobb lakásfejlesztéseknél is előfordul, hogy elmarad a hatástanulmány, így nincs meg a kellő infrastruktúra fejlesztése, de ugyanez önkormányzati szinten is probléma, amikor nincsenek szimulációk csak ad hoc módon történő fejlesztések - hívta fel a figyelmet a szakember.

Dallos Endre
Biztonságos és Élhető Városokért Egyesület (BEVE), elnök
Villamosmérnöki diplomáját 1989-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán szerezte. Már egyetemi évei alatt tanított a BME Mérnöktovábbképző Központjában, a Szakmai Tovább- és Átképző Közp
Tovább
Villamosmérnöki diplomáját 1989-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán szerezte. Már egyetemi évei alatt tanított a BME Mérnöktovábbképző Központjában, a Szakmai Tovább- és Átképző Közp Tovább

Címlapkép forrása: Getty Images

Frankfurti tőzsde
Koronavírus
forint mnb épület sötét magyar jegybank
fedusa_shutter
románia bukarest zászló
Tortenelmi_idok_olaj2020_cimlapkep_1500x844
Dollármilliók csúsztak zsebbe: kipakolt a korrupt olimpiáról a szervező
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Részvények, indexek, devizák és árupiacok élő elemzése, ötletelés.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Vezető könyvelő

Vezető könyvelő
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
2020. szeptember 10.
Lakás Konferencia 2020
bet