balaton
Ingatlan

Egészen hihetetlen árak a Balatonnál: 7 településen már milliós négyzetméterárak vannak

Portfolio
A nagy nyári hőségben vélhetően még az is elgondolkodik egy balatoni családi ház, vagy nyaraló vásárlásán, aki egész évben nem tette. Főleg úgy, hogy sok helyen még tart a home office és minden bizonnyal sokak számára kellemesebb lenne egy Balaton közeli kertes házból dolgozni, mint egy erkély nélküli nagyvárosi lakásból a hét minden napján. Akár csak nézelődőként, vagy komoly vásárlási szándék mellett is felmerül a kérdés, hogy a Balatonhoz közeli településeken milyen átlagárakra számíthatunk.

Korábban már készítettünk egy üdülőövezetekről szóló körképet, így aki nem kizárólag a Balaton mentén keresne nyaralót, vagy családi házat, az is tisztában lehet az árakkal:

Most azonban csak a legnagyobb tavunk közelében lévő települések lakásárait vettük szemügyre, mindezt egyetlen számmal jellemezve elmondható, hogy a Balaton környéki üdülőövezetekben tavaly 400 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, a Takarék Index adatai alapján. Ettől azonban jócskán eltérnek az egyes járásokban, városokban lévő átlagok. A Balatonnál a Siófoki járás parti része számított a legdrágábbnak 2019-ben, a második helyen a Balatonfüredi járás parti része, míg a harmadikon a Fonyódi járás parthoz közeli része állt.

takarek_balcsi
A 2019-ben gazdát cserélt lakó- és üdülőingatlanok medián fajlagos ára a Balatonnál az egyes járások part menti és parttól távolabbi részei esetében (A Balatonalmádi járás parttól távolabbi része esetében 2018-as árak vannak) Forrás: Takarék Index
Szeptemberben újabb részletek derülnek ki a kormány egész országot érintő rozsdaövezeti lakásprogramjáról a Lakás Konferencián.

A Siófoki, a Balatonfüredi és a Fonyódi járás legnépszerűbb részein 510-560 ezer forint között mozogtak a tipikus négyzetméterárak 2019-ben. A településtípus, az infrastruktúra, a földrajzi adottságok, a kiépítettség mind olyan tényező, amelyek nagy árkülönbséget okoznak a települések között, még akkor is, ha azok egy járáson belül helyezkednek el. Nem csoda, hogy néhány nagyvárosban kétszer annyit is elkértek egy lakóingatlan négyzetméteréért, mint a mellette fekvő kisebb településen. jaras1

Szűkítsük az átlagárakat egy-egy településre

A legnépszerűbb, vagy nagyobb Balaton menti városok közül 2019-ben sorrendben Balatonlelle, Siófok, Zamárdi, Alsóörs, Balatonfüred és Balatonalmádi voltak a legdrágábbak. A legdrágább települések listájának sorrendje némileg meglepő lehet, ugyanis a Balatonfüred és környéki ingatlanárak, vagy olyan fesztiválhelyszínek, mint Zamárdi kerül általában a lista elejére. Az ingatlan.com-on szereplő éppen aktuális kínálati árakat elnézve, amelyek az átlagos állapotú 80 és 120 négyzetméter közötti családi házakra vonatkoznak, már másként alakul a legdrágábbak sorrendje: Balatonfüredet Alsóörs követi, harmadik helyen pedi Zamárdi áll az ebben az ingatlankategóriában. 

A vizsgált települések közül hármat leszámítva (Balatonlelle, Siófok, Fonyód) mindenhol magasabbak most a kínálati négyzetméterárak, mint a tavalyi valós adásvételeknél jegyzett adatok voltak. Mindez, annak ellenére történik, hogy a lakásárak emelkedésének megtorpanását lehetett látni az elmúlt félévben. Igaz ugyanakkor, hogy a budapesti lakásárakban végbemenő stagnálás, - ahogyan az lenni szokott - a vidéki városokat, kisebb településeket csak pár negyedéves csúszással éri el. 

Portfolio Ingatlan Újlakás-kereső
CSENGERY PALACE

CSENGERY PALACE

1077 Budapest, Csengery utca
84 db lakás
39 – 122 m2 alapterület
47 – 190 M Ft
Átadás:
2020 Év vége

Ajánlatot kérek

A balatoni új lakások több helyen elérik a fővárosi átlagot

Eddig csak a használt lakóingaltanok esett szó, annak ellenére, hogy a fejlesztési őrület a Balatont sem kerülte el, sorra adják át az új lakóparkokat, épületeket a nagyobb városokban. Ezek sokszor nagyon közel épülnek a vízparthoz, így nem is meglepő, hogy egyes projektekben a fővárosi árakkal vetekszenek a Balatonnál épülő lakások. Mivel társasházakról van szó, ezekhez sokszor kert sem tartozik.

Az Eltinga vidéki újlakás-adatbázisa alapján a több mint tízlakásos projektekben jelenleg 2300 lakás épül, az árak meglehetősen nagy különbségeket mutatnak, nemcsak az számít, hogy mely település ad otthont a fejlesztésnek, hanem számít a távolság a parttól, és a beruházás által kínált szolgáltatások is. Jelenleg a legdrágábban új lakáshoz jutni az átlagos árak alapján Balatonbogláron lehet, de Szántódon, Balatonfüreden, Alsóörsön, Balatonszemesen, Csopakon és Zamárdiban is találni egymillió forint feletti négyzetméterárat. 

Vagyis lényegében budapesti átlagon lehet új lakást vásárolni a Balatonnál.

A legolcsóbb új lakások jelenleg a Balatonnál Vonyarcvashegyen vannak az elérhető áradatok alapján.

Az átlagos újlakás-négyzetméterárak a Balaton mellett a több mint 10 lakást tartalmazó, még szabad lakást kínáló projektekben
Település Ár (ezer Ft/négyzetméter)
Balatonboglár                                         1 458   
Szántód                                         1 354   
Balatonfüred                                         1 102   
Alsóörs                                         1 084   
Balatonszemes                                         1 067   
Csopak                                         1 045   
Zamárdi                                         1 008   
Balatonberény                      917                 
Siófok                                            859   
Hévíz                                            775   
Balatonföldvár                                            772   
Keszthely                                            756   
Fonyód                                            749   
Balatonlelle                                            748   
Balatonalmádi                                            726   
Balatonkenese                                            694   
Balatonfűzfő                                            663   
Vonyarcvashegy                                            623   
Forrás: Takarék Index, ELTINGA  
Portfolio Ingatlan Újlakás-kereső
Duna Pearl

Duna Pearl

1133 Budapest, Pozsonyi út 77-79
193 db lakás
50 – 105 m2 alapterület
76.46 – 257.05 M Ft
Átadás:
2022

Ajánlatot kérek

Címlapkép: Getty Images

moszkva vörös tér oroszország kreml
Frankfurti tőzsde
Duna House
koronavírus, vakcina
ausztria_hegy
arany
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Felülünk a trendvonatra és közben vételi és eladási zónákat azonosítunk.
Online előadás
Legfontosabb aktualitások, elemzés, ötletelés.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2020. szeptember 2.
Járműipar: Új időszámítás, sokasodó kihívások
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
Duna House