Portfolio signature

Felüdülés lesz az 5%-os áfa: siralmas a helyzet a hazai lakáspiacon

Portfolio
2020 első félévében összesen 8697 új lakóingatlan épült fel, amelyek nagy része Budapesten, Pest megyében vagy Győr-Moson-Sopron megyében található. Bár az új átadásokat nézve Debrecen és a Balaton déli része is erőre kapott, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján ezekben a megyékben és országosan is vészjósló a helyzet: több mint 30%-kal kevesebb új lakóingatlan építését kezdték el az országban 2020 első felében, mint tavaly ugyanekkor. Nem is csoda, hogy a legtöbb piaci szereplő szorgalmazta az 5%-os áfa visszavezetését.

Egyelőre még kitart a korábbi évek lakáspiaci fellendülésének utóhatása, legalábbis a megépített lakóingatlanok számát tekintve, ugyanakkor még ez is jóval kevesebb mint a sokak által hangoztatott évi 20 ezer, vagy akár 40 ezer új lakóingatlan, amire a piacnak szüksége lehet az egészséges megújuláshoz.

2020 első félévében összesen 8697 új lakóingatlan épült fel országszerte, ez 34%-kal több mint 2019 ugyanezen időszakában a KSH friss, Fókuszban a megyék című kiadványa alapján.

Ahogy arról már sokszor beszámoltunk, az elkezdett projektek és építkezések száma viszont nagyon döcögőssé vált, ennek a piaci környezetnek vethet véget az ismét 5 százalékra csökkentett áfa, illetve a családtámogatás címén bejelentett lakáspiaci kereslettel kapcsolatos ösztönzők. A folyamatban lévő építések befejeztével vélhetően az átadott lakóingatlanok száma is csökkenő tendenciát fog venni a következő egy-két éves időszakban, egészen addig, amíg a már 2021. január után elkezdett építkezések be nem fejeződnek. 

Miről szól a cikk?

  • Átadott új lakások és házak száma országosan
  • Népességarányosan is jól teljesítő térségek a lakásszámok tekintetében
  • Az új építések siralmas helyzete

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés