Előfizetői tartalom

Nagyon várják a budapestiek az új HÉV-kocsikat, és az együttműködést támogatják a csatározás helyett

Portfolio
1000 fős, reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett a Portfolio Budapest fejlesztéséről, amelyből az derült ki, hogy a kórházi, tömegközlekedési és lakóingatlanos fejlesztéseket tartják a három legfontosabbnak a fővárosiak az előttünk álló időszakban, és a legnagyobb, közel 90%-os támogatottsággal a közlekedési fejlesztések közül az átlagosan 44 éves HÉV-kocsik cseréje rendelkezik. Még ennél is magasabb, 95% körüli a támogatottsága azoknak a kérdéseinknek, amelyekben azt firtattuk, hogy a pártpolitikai ellentétek mellett is együtt kell-e működnie Budapest Főváros Önkormányzatának és a kormánynak, illetve annak az állításnak, hogy lehetőleg adóemelés nélkül kell fejleszteni Budapestet. Ezzel párhuzamosan a megkérdezettek 81%-a nem támogatja azt, hogy a Fővárosi Önkormányzat nagy összegű hitelt vegyen fel a koronavírus gazdasági következményei miatt. A felmérésben a kerékpársávokra is rákérdeztünk, és meglepő konszenzus alakult ki ebben az ügyben: a fővárosiak több mint háromnegyede csak az autósforgalom védelme mellett támogatja a kerékpárutak létesítését.

A Portfolio első ízben tesz közzé felmérést a fővárosiak életét leginkább meghatározó kérdések megítéléséről. A felmérés elkészítéséhez megbíztuk az NRC Kft.-t, hazánk első online piackutatásokra szakosodott cégét és a célunk az volt, hogy megismerjük a budapesti lakosok véleményét az elmúlt 10 évben történő fővárosi fejlesztésekről, a fejlesztendő területekről...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés