építkezés építési anyagok
Ingatlan

Nem látszik a javulás az építőiparban: ekkora volt a visszaesés

Portfolio
Nem ért véget a megkezdett építési munkák összértékének stagnálása az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint. 2021 január és március között 421 milliárd forint értékben kezdődtek meg a kivitelezési munkák a szektorban, ami bár nem tér el kiugró mértékben az előző három negyedév során látott összegektől, de így is az elmúlt két év legalacsonyabb Aktivás-Kezdés mutatója. A megelőző két év január-március közötti időszakaihoz képest egyértelműen gyengébben sikerült az évkezdet: a jónak számító 2020-as első negyedévhez képest a visszaesés körülbelül 35 százalékos volt, de még 2019 azonos időszakával összevetve is 15 százalékos csökkenés látható.

Gyenge volt az első negyedév a magasépítéseknél

Az építőiparon belül az elindult magasépítési beruházások értéke az első negyedévben ugyan az előző év azonos, kiugró Aktivitás-Kezdést hozó időszakához képest jelentős visszaesést mutatott, azonban a tavalyi év többi negyedévéhez hasonlítva növekedett a három hónap alatt megkezdett kivitelezések összértéke a szektorban. Összességben 2021 első negyedévében 340 milliárd forint értékben léptek magasépítési projektek kivitelezési fázisba, ami a korábbi évekhez viszonyítva gyenge három hónapot jelentett.

ebi1
Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2021. 1. negyedév)

Az előző tendencia érvényes a magasépítéseken belül a nem lakáscélú magasépítésekre is, ahol az Aktivitás-Kezdés 261 milliárd forintot tett ki. Bár a tavalyi kiugróan magas első negyedéves Aktivás-Kezdéshez képest jelentős volt a csökkenés, az év többi negyedévéhez, valamint a korábbi évek első három hónapjaihoz képest nem tért el jelentősen a három hónap alatt elindított építkezések összege. A negyedévben elindult legnagyobb nem lakáscélú magasépítési projektek között két irodaépület kivitelezése mellett például kezdetét vette a győri Vízi élménypark beruházás, Kecskeméten a Mercedes K1 présüzem második ütemének építése, Vecsésen a CTPark, míg Maglódon a HelloParks logisztikai központok kivitelezése, de szintén elindult a Diósgyőri vár felújítása, a Hunguest Hotel Panoráma Hévíz beruházás és a Nyíregyházi Állatparkban a Jégkorszak Interaktív Bemutatóterem építése.

Gáspár János, az EBI Építésaktivitási Jelentés mutatószámainak kialakításáért felelős Buildecon ügyvezetője, exkluzív előadást tart a június 10-i Építőipar 2021 konferencián. Részletekért kattints!

Zuhanás az út-és vasútépítésekben

A mélyépítési szegmensben látványos csökkenésre került sor, a kivitelezési fázisba lépő fejlesztések értéke szinte a felére esett vissza 2021 első negyedévében, a tavalyi év azonos időszakához képest. Idén január és március között csupán 82 milliárd forint értékben indultak el  mélyépítési projektek, ami a 2015-2016-os szinteket idézi, és az elmúlt 5 év egyik legalacsonyabb értékét jelenti. A mélyépítési Aktivitás-Kezdés mutató különösen alacsony szintjében nagy szerepet játszott az út-és vasútépítési beruházások drasztikus visszaesése, 2013 óta 2021 első negyedévében volt a harmadik legalacsonyabb az elindult kivitelezések összege a szektorban.

Új lakás keresőTOVÁBB AZ ADATBÁZISRA
Budai Walzer I. ütem
30–91 m235–89 M Ft
Harsánylejtő Lakópark
59–75 m259.9–92.9 M Ft
Metrodom Madarász38
30.3–116.7 m228.6–104.8 M Ft
Metrodom Őrmező
31.7–117 m238.5–163.2 M Ft
River Passage
35–121 m244.3–156 M Ft
Sunny Side Residence
29.5–85.8 m227.7–77.2 M Ft

2021 első három hónapjában alig vette kezdetét jelentősebb út- és vasútberuházás. A nem út-és vasúti mélyépítési projektek Aktivitás-Kezdés mutatója szintén visszaesett, 63 milliárd forintot tett ki, ami 2016 óta a második legalacsonyabb összeget jelentette. A második negyedév ugyanakkor már javuló számokat hozhat a mélyépítésekben, áprilisban ugyanis két nagyobb fejlesztés is kezdetét vette, a Kalocsa-Paks közötti új Duna-híd és kapcsolódó úthálózat kialakítása, valamint az M6-os autópálya Bóly és országhatár közötti szakaszának építése. Az idén induló 2021-2027-es Európai Uniós költségvetési ciklus pedig várhatóan új forrásokat biztosít majd a mélyépítési projektek számára.

Regionális egyensúly

ebi2
A megkezdett kivitelezési munkák összértékének területi megoszlása Magyarország egyes régiói között (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2021. 1. negyedév)

A 2021-es év első negyedévében a kivitelezési munkák értékének három régió közti megoszlása egészen kiegyensúlyozott volt. Közép-Magyarország részesedése a 2014-2020 közötti időszakhoz képest enyhe csökkenést, míg ezzel párhuzamosan a Nyugati régiók részesedése ezzel pont megegyező mértékű növekedést mutatott, miközben a keleti régiókban változatlan arányban indultak el a kivitelezési projektek.

Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

Címlapkép forrása: Getty Images

bear_1
matolcsy gyorgy koltsegvetes hadjarat 210621
bét
GettyImages-1233503994
GettyImages-1087046614

Alapblog Tyúk és tojás

Az ábrán azt látjuk, hogyan viszonyulnak a Trump és Biden szavazók a vakcinákhoz. Például a Biden szavazók 3,...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Hasznos tippek, trükkök, használati gyorstalpaló
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Trade Surveillance Analyst

Trade Surveillance Analyst

Treasury Associate

Treasury Associate

Client Asset Analyst

Client Asset Analyst
2021-09-07
Sustainable World 2021
2021-09-08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021-09-21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021-09-30
Energy Investment Forum 2021
óbuda budapest panal lakás ingatlan