Előfizetői tartalom

Építőipar: könnyedén ki tudják játszani a frissen bejelentett extraprofit-adót a cégek

Portfolio
A tegnap esti Közlönyben részletesen megjelentek az építőipari szereplők által hetek óta várt korlátozó intézkedések, melyben meghatározták többek között az exportra szánt termékek regisztrációját érintő tételek körét, a fuvarozásukkal kapcsolatos szabályokat, a kiegészítő bányajárdékot, a GVH kibővített jogköreit, illetve egyéb az építőiparhoz köthető szabályok és tevékenységek módosítását. Az egyik legizgalmasabb pont ebből a csomagból az extraprofit-adóval terhelt termékek (kavics, homok, cement) hatósági árának bevezetése, és az azon felüli áron való értékesítésből fakadó nyereség 90%-os megadóztatása. Ennek jártunk most részletesebben utána, hogy mit léphetnek vajon azok a cégek, akik szerint a hatósági ár fenntarthatatlan a normális működés mellett?

Az iparági szereplők, alapanyag-termelők, építőanyag-gyártók, bánya tulajdonosok, és az összes hozzájuk tartozó jogász és könyvelő mind a részletszabályokat elemzik és ahogy ilyenkor lenni szokott egymás után kerülnek elő az első értelmezés utáni kiskapuknak vélt megoldások, melyek közül most párat fel is sorolunk, amikkel a szigorú hatósági árkorlátozásra kötelezett...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés