SKIváncsa03
Ingatlan

Így halad az ország történetének eddigi legnagyobb zöldmezős beruházása

Portfolio
Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházása indult a Fejér megyei Iváncsán idén tavasszal: a dél-koreai tulajdonú SK Innovation 681 milliárd forint összértékű akkumulátorgyárat hoz létre a településen, a Market Építő Zrt. kivitelezésében. A 135 hektáron elhelyezkedő új létesítmény a koreai vállalat legnagyobb európai gyáraként épül meg.

Az új akkumulátorgyár megvalósítása három ütemben történik, valamennyi ütem több részegységből épül fel. Az első ütemben egy évi 30 GWh gyártási kapacitású, lítiumion-akkumulátor előállítására alkalmas gyár, és egy évi 48 MW (megawatt) hőteljesítményű, gázüzemű tüzelőberendezés – négy gázkazán és egy gőzkazán – létesül, melyek várhatóan 2023 júniusára készülnek el.

A beruházás első ütemének összértéke 800 millió euró (kb. 270 milliárd forint), amiből a Market közel 240 millió eurónyi (mintegy 81 milliárd forintnyi) munkát nyert el, amely magába foglalja a 80 hektáron végzett nagytömegű földmunkákat, a cölöpalapozást, a szerkezetépítést, továbbá út- és közműépítési, illetve kertészeti munkálatokat, ezen kívül több épület kivitelezésénél összesen mintegy 254 000 négyzetméter hasznos alapterület építészeti kialakítását.

A projekt csúcsidőszakában – tehát 2021. november és 2022. március között – összesen 28 toronydaru látja majd el a magasépítési feladatokat. Az épületeknél összesen 118 ezer köbméternyi előregyártott szerkezetet használnak fel, a felhasznált acélszerkezet tömege a projektnél pedig 3800 tonnát tesz ki. A lépcsőházak összmagassága pedig 483 méter lesz – ez annyit tesz, mintha négyszer egymás fölé raknánk a MOL Campus toronyépületét.

A világpiaci mércével is jelentős anyavállalat Dél-Korea legnagyobb energetikai és vegyipari csoportja, amelynek az első két európai üzeme is Magyarországon – ezen belül Komáromban – működik.

A harmadikként induló iváncsai termelőegység közvetlenül 2500 új munkahelyet fog teremteni, mely nem csak Iváncsán, hanem a közeli Dunaújvárosban is érzékeltetni fogja hatását.

Az iváncsai gyár 30 GWh éves gyártókapacitása egyben azt is jelenti majd, hogy hozzávetőlegesen 600 ezer elektromos autó (darabonként 50 KWh-s akkumulátorral számolva) előállításához elegendő akkumulátort gyárthatnak majd az SK Innovation harmadik magyarországi üzemében.

A kormány a beruházás sikeres megvalósítása érdekében egy komoly infrastrukturális és energetikai fejlesztési programot hajt majd végre a Dunaújvárosi járásban, és az új akkumulátorgyár megépítéséhez az állam jelentős támogatást fog nyújtani. A beruházás a kivitelezési, út- és közműépítési, valamint kertészeti munkákkal együtt 2025-ben válhat teljessé.

Címlapkép: Market Építő Zrt.

evergr
bika medve
Living Kassák passage
Jens Stoltenberg Nato védelmi miniszteri találkozó
OTP fiók

Ricardo Kornai-interjú

Nem emlékszem, hogyan jutottam Michael Parkin 1990-ben megjelent Economics tankönyvéhez, de nyilván úgy vettem. A 12...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Megnézzük az összes izgalmas befektetési, illetve spekulatív pozícióra vonatkozó lehetőséget.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
Living Kassák passage