Előfizetői tartalom

Korai még temetni az új lakások piacát: nagyot ugorhat év végére az átadások száma

Portfolio
Ugyan nemrégiben megírtuk, hogy beragadt az újlakás-piac a fővárosban, ez még nem azt jelenti, hogy már temetni is kéne a szegmenst. A beragadás az eladásra kínált lakások számában volt tetten érhető, azonban a piacnak bőven vannak még tartalékai az épülő és frissen átadott lakások terén. A piac a magas infláció, valamint a növekvő kivitelezési idők és anyagköltségek ellenére viszonylag stabil lábakon áll az idei első féléves adatok tükrében: az OTP Jelzálogbank legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképének adatai szerint több mint öt százalékkal több lakást adtak át, mint a tavalyi első félévben, az eladások pedig – részben a tavasszal még elérhető ZOP hitelnek köszönhetően – 20 százalékkal nőttek.

Meghosszabbított támogatások Az elmúlt hetekben az otthontámogatási rendszer több elemének fenntartásáról is hírt adott a kormány: az öt százalékos lakásáfa már nem csak ez év, hanem a 2024 végéig megszerzett építési engedélyek esetében is érvényesíthető, emellett a Babaváró hitel, a CSOK, valamint a CSOK-hitel kamattámogatása még jövőre is elérhető lesz. Jó...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés