Halvány javulás a társasházi lakásépítéseknél
A negyedik negyedév némileg nagyobb társasházi lakásépítési aktivitást hozott a másodikhoz, illetve a harmadikhoz képest. Bár a kivitelezési fázisba lépő projektek összértéke enyhén bővült október és december között, a korábbi évekkel összehasonlítva továbbra sem számított kiugróan magasnak, míg változatlan árakon inkább alacsonynak nevezhető.
Összesen valamivel több, mint 90 milliárd forint értékben indultak el építkezések. Az átmeneti magasabb számok mögött többnyire nagyobb, több ütemes projektek egy-egy ütemének elindítása állt, és nem jelenti a szektor magára találásának kezdetét. Annál is inkább, mivel az új lakások piacán visszaeső kereslettel szembesülnek a fejlesztők, és a gazdasági bizonytalanságok, valamint a drága finanszírozás miatt ez a következő hónapokra is jellemző lehet.
Összességében 2022-ben folyó áron visszaesés látszott a társasházi lakásépítési Aktivitás-Kezdésben 2021-hez képest, de a megkezdett kivitelezések értéke a 2018-ast és 2017-est sem érte el. Változatlan árakon pedig még szembetűnőbb a különbség, a 2016 óta tartó időszakban, csak 2020-at jellemezte ennél alacsonyabb szám.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

