Ez a cikk egy ötrészes cikksorozat első része, amelyben a hazai újlakáspiac aktuális helyzetét, legfontosabb kérdéseit és lehetséges fejlődési irányait járjuk körbe.
Régóta tartó folyamat, hogy az emberek nagy tömegben városokban akarnak élni, és ha ez a folyamat gyorsul, akkor ezzel nemcsak az ingatlanfejlesztőknek kell foglalkozniuk, hanem az összes létező szakmának, akik ehhez bármi módon kapcsolódni tudnak. A városok bővülése új épületeket igényel, az új épületeknél pedig egyre fontosabb a fenntarthatóság, ami alatt nemcsak az energiafogyasztást, hanem a lakásállomány és a lakókörnyezet változatosságát, sokszínűségét is értjük.
Fenntarthatóság az energiatermelésben
Bár a régi épületek iránt is megvan a piaci kereslet, az energetikai szempontú fenntarthatóságban ezek az épületek meg sem közelítik az új építésű lakásokat. Hiába olcsóbb például egy panel, az újnak a fenntartási költsége a töredéke lesz, miután a mai standardok szerint az új lakások csak akkor kaphatnak engedélyt, ha alacsony fogyasztás és költségek mellett üzemeltethetők.
Az alacsony fogyasztást a felhasznált anyagok és megoldások minősége mellett a megújuló energia használatával érik el, amilyen többek között a talajhő és a napenergia.
A talajhő Magyarországon a legkedvezőbb arányú megoldás, mert szinte mindenhol nagyon közel van a felszínhez a 13-17 fokos talajvíz,
amit nem túl sok energia hozzáadása árán fel lehet használni arra, hogy télen fűtsük, nyáron hűtsük az épületeket. A napelemeknél pedig ahhoz képest, hogy 10-15 éve 70-75 wattal indult az 1x1,5 méteres tábla teljesítménye, ma már az akkori árnál kevesebbe kerülő tipikus termék átlag 400-450 wattot tud, a csúcstermék pedig 650-700 wattot. Adott felületre nézve minimum megötszöröződött a teljesítmény, így ezek az épületek már annyit tudnak termelni, hogy azt el is lehet adni. Családi ház méretben ez már most megvalósul.
A 20-25 legnagyobb hazai ingatlanfejlesztő például már most is meg tudja tenni, hogy csak ilyen lakásokat épít, így a lakáspiacon egyre nagyobb lesz az aránya ezeknek az épületeknek. A folyamat tehát már elindult, így ma leginkább az a kérdés, hogy erre döntéshozói szinten milyen gyorsan reagálunk és segítjük elő, hogy minél több ilyen lakás épülhessen.
A régebbi épületeket sem kell temetni
Néhány éve készült egy felmérés arról, hogy a nagy világmárkák milyen sorrendben jelennek meg az egyes városokban. Budapest ebben a versenyben a 10. helyet szerezte meg. A főváros tehát ma is népszerű célpont, amit az is bizonyít, hogy mostanra egy elképesztő multikulturális környezet jött itt létre, de ha visszatekintünk, sem volt ez másként.
Az elmúlt száz évben Magyarország gazdasági fejlődése Budapesten jelentkezett leginkább, így a főváros népességének növekedése miatt egyre több lakásra volt szükség. Az aranykor talán a két világháború között lehetett, a II. világháború viszont nagyon durván visszavetette a város fejlődését. Nagyjából a 60-80-as évek voltak azok, amikor létrejött egy koncepció arra, hogy mit is kéne csinálni az itt lévő népességgel. Volt egy, a népességhez hozzárendelt lakásépítés, különféle programokkal, amire egyébként nem csak Kelet-Európában volt példa. Ha megnézzük New York, Manhattan példáját, ott is megvannak azok a 20-25 emeletes lakóházak, amik a 70-es, 80-as években épültek és mára elérte őket a felújítási láz. Ezek a főleg 1,5 szobás lakások nem a luxuskategóriát képviselik, de egyébként semmi baj nincs velük, ahogy a hazai panelek, úgy ezek iránt is megvan a piaci kereslet.
Fenntarthatóság a tervezésben
Bár újabb panelkorszak várhatóan nem lesz, de a hatékonyság és az élőmunka drágulása miatt az előregyártott elemek ismét egyre jobban terjednek és a gépesítési szint is egyre nőni fog. Amellett, hogy a hazai lakótelepeket a 70-es, 80-as években a világ élvonalába tartozó, Budapesten működő cégek tervezték és építették, létezett egy koncepció arra, hogy a lakásépítéseknél milyen arányban kell lenniük a különböző méretű és alapterületű lakásoknak annak érdekében, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelőt. Manapság viszont látunk olyan fejlesztéseket, ahol az épülő 200 lakásos társasház 90 százaléka egyfajta, kisméretű, másfél szobás lakásokból áll.
Az elmúlt 33 évben a magyarországi lakásépítéseknél nagyon hiányzott a koncepció.
Amikor tehát fenntarthatóságról beszélünk erről is beszélnünk kell, mert a mindennapi életet évtizedekre meghatározó kérdésekről van szó. Szükség van szakemberekre, akik ezekkel a területekkel foglalkoznak, és próbálják kitalálni a jövő irányait és azt, hogy az emberek hol és hogy akarnak majd együtt élni, milyen szociális hálózatban.
Míg a 90-es évek előtt volt egy nagy központi rendezőelv, egy lakáspolitika, ami bár nem volt túl rugalmas, viszont legalább egyfajta irányítást adott a fejlesztéseknek, addig
az 1990-es évek óta nagyon nagy probléma Magyarországon, hogy a fejlesztések nagy részénél - akár 60-70 százalékánál - a tervezési koncepciót csak az határozza meg, hogy mennyi pénze lesz a vevőnek,
és melyik lakástípust vagy méretet lehet majd a leggyorsabban eladni. Ha kizárólag ez vezérli az ingatlanfejlesztők és az általuk megbízott építészek kezét, az egy hihetetlenül egysíkú, unalmas és szélsőséges feszültségeket keltő állapotot fog teremteni.
Párizsban, Brüsszelben például meg van határozva, hogy egy kerület egy bizonyos részén minimum mekkora lakást köteles építeni a fejlesztő, mert anélkül ott is mindenki 20 négyzetméteres lakásokat építene, de nem kapnak rá engedélyt. A mostaninál tehát Magyarországon is nagyobb szabályozásra lenne szükség annak érdekében, hogy a fenntarthatóság, a sokszínűség és a diverzitás a lakásfejlesztéseknél is jobban megjelenjen.
A cikk megjelenését az IFK támogatta.
Címlapkép forrása: Getty Images
