építkezés
Ingatlan

Tíz éve nem voltak ilyen passzívak a lakásfejlesztők

Portfolio
Továbbra is nagyon kevés társasházi lakásépítés indult hazánkban, alig valamivel több, mint 50 milliárd forintnyi, ennek is nagy részét csak néhány nagyobb projekt adta. A második negyedév növekedést hozott ugyan a társasházi Aktivitás-Kezdésben, de a mutató értéke messze elmaradt a 2017-2019 és a 2021-2022 közötti negyedéves számoktól - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Változatlan árakon nézve a második negyedév volumenben a 2014-2015-ös éveket idézi a társasházi lakásépítésekben. Az első félévben folyó áron 2015, változatlan árakon pedig

2014 óta nem indult el ilyen kevés társasházi kivitelezés, mint 2023-ban.

Még egyelőre sok a bizonytalanság a piac jövőbeli alakulását illetően, a hitelkamatok lassan araszolnak lefelé, ami bár pozitívan hathat a lakáspiaci keresletre, ugyanakkor a jövő évtől több, lakásvásárláshoz elérhető családtámogatási elem is megszűnik a városokban, ahol a társasházi lakásépítések jellemzők voltak, így összességében a fejlesztők továbbra is óvatosak lehetnek a projektindításokkal.

Új lakás keresőTOVÁBB AZ ADATBÁZISRA
BudaPart
29–124 m20–0 M Ft
Elite Park 2-3
28.74–109.44 m242.74–149.89 M Ft
Metrodom Green
31–128 m253–253 M Ft
Metrodom River
28–120 m260–270 M Ft
VABA Apartments
29–74 m238.85–94.2 M Ft
Waterfront City III. ütem
28–85 m252.6–169.9 M Ft

A befejezett társasházi lakásépítések összege növekedett 2023 első félévében az előző év azonos időszakához képest, és némileg meghaladta a 2021 első félévét jellemzőt is. Összességében körülbelül 150 milliárd forint értékben fejeződtek be projektek. Az idei évre még további jelentős Aktivitás-Befejezés várható, ha a csúszások nem módosítanak jelentősen az átadási dátumokon, akkor a tavalyi évet meghaladhatja az elkészülő társasházi beruházások értéke.

A társasházi lakásépítések a legnagyobb arányban továbbra is Budapesten kezdődtek meg az elmúlt 4 negyedévet nézve, részesedése 61,4 százalékos volt, ezzel együtt a társasházi lakásépítések összesen 64,3 százaléka koncentrálódott Közép-Magyarországra. Kelet-Magyarország részesedése 16,1 százalékos volt, míg Nyugat-Magyarországhoz a teljes Aktivitás-Kezdés 19,6 százaléka tartozott.

A hazai építőipar legfrissebb folyamataival és technológiai megoldásaival kiemelten foglalkozunk az október 18-i Construction Technology & Innovation 2023 konferencián. Részletekért kattints!

Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az iBuild a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

Címlapkép forrása: Getty Images

teherhajók fekete-tenger
hőség stressz ipar meleg gyár raktár
egyiptom piramisok
maggiore tó olaszország
ukrajna-lengyelorszag-szlovakia-csehorszag
eso-zivatar-idojaras-magyarorszagon-milyen-idojaras-lesz-ma-milyen-ido-lesz-milyen-idojaras-varhato-esernyo-sarga-riasztas-sarga-figyelmeztetes-sarga-veszelyjelzes
niger

Holdblog Peak nonszensz

Vendégünk Kun-Welsz Edit, témánk számos, közte WeWorkkel, szunnyadó vulkánokkal, Matáv-kudarcokkal. Valamint megünnepeljük...

Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. november 9.
Gen Z Fest /Green
2023. szeptember 28.
Property Investment Forum 2023
2023. október 11.
Pécs - Új lendület a hazai vállalkozásoknak!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
maggiore tó olaszország