mol campus átadás
Ingatlan

Nem, nem a Mol-székház a legmagasabb építmény Budapesten - De akkor mi az és hol található?

Portfolio
Ahogy nemrég írtunk róla, akár a 90 métert is elérheti az MBH új székházának magassága, amivel ez lenne Budapest második legmagasabb irodaépülete. Ha viszont az összes fővárosi építményt figyelembe vesszük, akkor ezzel a magassággal csak a kilencedik helyre férne fel. Vajon melyik lehet az a nyolc építmény Budapesten ami még ennél is magasabb? Az alábbi listán ezeket mutatjuk be.

Ha valakit megkérdezünk, hogy melyik ma Budapest legmagasabb épülete, akkor tavaly óta azonnal rávágja, hogy a Mol-székház. Ha viszont épület helyett építményt kérdezünk, akkor már jelentősen nagyobb lehet a bizonytalanság, hiszen ebbe már az adótornyok és a különböző anyagok tárolására használt tornyok is beletartoznak.

Az építmények tehát két kategóriába sorolhatók. Egyiket az épületek jelentik, amelyek különböző emberi tevékenységek végzésére szolgáló létesítmények, pl. lakás, munkavégzés, pihenés, melyek helyiségeket és tereket foglalnak magukba. Ezzel szemben a szintén építményekhez tartozó műtárgyak közé részben a vonalas infrastruktúra elemei - pl. út, vasút, híd -, részben pedig valamilyen rendeltetéssel összefüggő tevékenység elemei - pl. adótorony, távközlési tornyok, gáz, víz, ömlesztett anyag tárolói - tartoznak.

A hazai építőipar legfrissebb folyamataival és technológiai megoldásaival kiemelten foglalkozunk az október 18-i Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2023 konferencián. Részletekért kattints!

Első körben nézzük, melyek a főváros legmagasabb építményei, amik között a legmagasabb a 200 méteres magasságot is meghaladja.

Budapest legmagasabb építményei

  1. MVM Észak-Budai Fűtőerőmű kéménye: 216 m
  2. Széchenyi-hegyi adótorony: 192 m
  3. Száva utcai adótorony: 154 m
  4. Kelenföldi Erőmű egykori kéménye (ma már használaton kívül van): 146 m
  5. Mol Campus: 143 m
  6. Újpesti Erőmű kéménye: 122 m
  7. Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kéménye: 120 m
  8. Parlament: 96 m
  9. Szent István Bazilika: 96 m
  10. Nagyvárad téri Elméleti Tömb (SOTE): 88 m

A továbbiakban pedig áttérünk az épületekre, de itt is elsősorban a lakó-, iroda- és kereskedelmi épületekre, mivel például templomból nagyon sok van 70 méter körül, így azokkal együtt szinte kizárólag templomok alkotnák a listát. Zárójelben a kerületet jelöltük, ahol az adott épület található.

Centerpoint 1-2 irodaház
18000 m215.5–16.9
Flórián Udvar
1600 m25400–7020 Ft
Green House
KIADVA m213–16
Infopark (E)
674 m213–14
myhive Thirteen (Globe)
1093 m214–15.5

Budapest legmagasabb iroda-, lakó- és kereskedelmi épületei

  1. Mol Campus: 143 m (XI.)
  2. Nagyvárad téri Elméleti Tömb (SOTE): 88 m (VIII.)
  3. Országos Nyugdíjfolyósító Intézet székháza: 73 m (XIII.)
  4. Víztoronyház: 71 m (XV.)
  5. Schönherz Kollégium: 67 m (XI.)
  6. Agora Tower 65 m (XIII.)
  7. Körszálló: 64 m (II.)
  8. Europe Tower: 64 m (XIII.)
  9. Duna Tower: 62 m (XIII.)
  10. Kassai téri toronyház / Országos Rendőr-főkapitányság: 60-60 m (XIV., XIII.)

Bármelyik listát is nézzük, jól látszik, hogy Budapesten egyáltalán nem jellemzők a viliágviszonylatban magasnak számító toronyházak. A hivatalos kategória például azt mondja ki, hogy egy épület 150 méteres magasság felett nevezhető felhőkarcolónak, amibe még a Mol-torony épülete sem tartozik bele. Egy 90 méteres épület tehát nemzetközi viszonylatban nem nevezhető kiugróan magasnak, a magyar fővárosban mégis kimagaslónak számít, még abban a XIII. kerületben is, ahol az utóbbi években számos, az átlagnál magasabb irodaház épült.

Címlapkép forrása: Stiller Ákos / Portfolio

bull bear tőzsde
mesterséges intelligencia ai chatgpt
vilagbank world bank washington
Itt az első kriptopénz, amit egy globális nagybank bocsát ki
Új szankciókat vet be Észak-Korea ellen az USA
Itt az új 1000 forintos, amivel hamarosan a boltokban is találkozhatsz
orosz ukrán háború kedd frontvonal percről percre
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. november 9.
Gen Z Fest /Green
2023. szeptember 28.
Property Investment Forum 2023
2023. október 11.
Pécs - Új lendület a hazai vállalkozásoknak!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
new-york-central-park-manhattan-amerikai-egyesult-allamok