hotelszoba
Ingatlan

Elérte legmagasabb pontját a debreceni repülőtéren épülő szálloda

Portfolio
Elérte legmagasabb pontját a Debreceni Nemzetközi Repülőtér mellett épülő szálloda, amelyre november 16-án Dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere, Frank Reul, az Accor csoport kelet-európai fejlesztési alelnöke és Herdon István, a XANGA csoport elnök-vezérigazgatója közösen helyezték el a bokrétát. A szálloda a tervek szerint 2025 második felében nyílik meg.

Elhelyezték a bokrétát a XANGA cégcsoport fejlesztésében megvalósuló ibis Styles Debrecen Airport szálloda épületén. A reptéri parkoló bejárata mellett megépülő szálloda négy emeleten 73 szobával és 20 apartmannal várja majd vendégeit, akik éttermet, bárt és kávézót is igénybe vehetnek, az üzleti utazók számára pedig tárgyalóhelyiségek fognak rendelkezésre állni. A szálloda a tervek szerint 2025 második felében nyílik meg.

December 5-én a Property Awards 2023 díjátadón kiderül, melyek voltak az elmúlt egy év legfontosabb ingatlanpiaci teljesítményei, ahol többek között az Év Hotelprojektjét is díjazzuk. Részletekért kattints!

A reptéri szálloda építéséről legutóbb október elején, az alábbi cikkben írtunk:

Címlapkép forrása: Getty Images

szijjártó péter coca-cola
német tanulás diák
kína gazdaság város
gázai övezet izraeli-palesztin konfliktus háború
dunaferr dunaújváros vasmű liberty
Keddig még maradhat a semmittevés a forint piacán
dunahid
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Property Awards_0115