budapesti utca
Ingatlan

Ennyiért bérelhetünk lakást Budapesten és a megyeszékhelyeken

Portfolio
A szeptemberi megtorpanást követően októberben ismét emelkedtek a lakbérek: országosan 0,4, a fővárosban 0,9%-kal az előző hónaphoz képest, ezzel párhuzamosan a reállakbérek országosan 0,5, Budapesten 1,0%-kal nőttek. A 2023 folyamán nagyrészt növekvő reállakbérek októberi szintje azonban még így is mintegy 3%-kal elmaradt a járvány kitörését követő, 2022 nyarát jellemző csúcsértéktől.

Az előző év azonos időszakinál országosan és Budapesten egyaránt 13%-kal, a 2015. évi bázisidőszakinál pedig 95, illetve 86%-kal voltak magasabbak az októberi lakbérek.

A nominális lakbérek növekedése 2021 eleje óta – a 2022. végi, átmeneti csökkenéstől eltekintve – lényegében folyamatos volt, azonban az emelkedés mértéke 2022 augusztusától elmaradt az inflációtól, így a reállakbérek fél éven keresztül csökkenő tendenciát követtek. 2023 februárjától ismét emelkedés kezdődött, a reállakbérindex értéke jelenleg a 2015. évi bázis 121%-án áll, alacsonyabb a 2019 második felét jellemző, a koronavírus-járvány előtti csúcsot jelentő (130% körüli) értéknél, de a pandémia kitörése utáni időszak legmagasabb, 2022. nyári szintjénél (126%) is.

2023 októberében a fogyasztói árak enyhe, 0,1%-os mérséklődésével párhuzamosan a reállakbérek kismértékben, országosan 0,5, Budapesten 1,0%-kal emelkedtek egy hónap alatt.

December 5-én a Property Awards 2023 díjátadón kiderül, melyek voltak az elmúlt egy év legfontosabb ingatlanpiaci teljesítményei, ahol többek között az Év Lakóprojektjét is díjazzuk. Részletekért kattints!

A fővárosban a pesti oldal belső kerületeiben 0,7, az átmeneti kerületekben 1,4%-kal nőttek a külső kerületekben pedig gyakorlatilag stagnáltak (–0,1%) a lakbérek az előző hónaphoz képest. A budai oldalon 1%-on belüli mértékben változtak a kínálati díjak. Egy év leforgása alatt a fővárosi kerületcsoportokat általában 11–12%-os bérletidíj-emelkedés jellemezte, csak a pesti átmeneti kerületekben történt ennél nagyobb (15%-os) növekedés.

Kínálatbővülés Budapesten

Az ingatlan.com legfrissebb - november harmadik hetére vonatkozó - adatai szerint az országos kínálat felemás képet mutat, Budapesten éves összevetésben 10 százalékkal bővült, így több mint 8500 lakásból válogathattak a bérlőjelöltek, míg a vármegyeszékhelyeken ugyanannyi kiadó lakást hirdetnek, mint tavaly ilyenkor. Utóbbi több mint 2500 lakást jelent.

Budapesten az átlagos bérleti díj 240 ezer forint, ami 40 ezer forintos emelkedésnek felel meg éves szinten.

A különböző kerületekben 160 ezertől 315 ezer forintig terjednek a bérleti díjak. Egyetlen kerületben csökkentek az árak, mégpedig a VII.-ben, ahol 10 ezer forinttal 210 ezer forintra csökkent az átlagos bérleti díj.

Új lakás keresőTOVÁBB AZ ADATBÁZISRA
Balance Garden
36.01–91.55 m243–114.79 M Ft
BudaPart
29–124 m20–0 M Ft
Budai Walzer II. ütem
44–102 m258–136 M Ft
Elite Park 2-3
28.74–109.44 m242.74–149.89 M Ft
Metrodom Green
31–128 m253–253 M Ft
Metrodom River
28–120 m260–270 M Ft

A vármegyeszékhelyek közül Veszprémben és Miskolcon tavaly novemberhez képest stagnáltak az árak, így 160 ezer és 100 ezer forintnál tartanak most. A többi nagyvárosban 5-60 ezer forintos drágulás következett be. Novemberben a győri albérletek voltak a legdrágábbak, 190 ezer forintért szerepeltek a kínálatban, utána jön Debrecen és Székesfehérvár 180-180 ezres összeggel. A már említett Miskolc mellett a legolcsóbb nagyvárosok közé sorolható Salgótarján és Békéscsaba, ahol ugyancsak 100 ezer forint az átlagos bérleti díj. 

Címlapkép forrása: Getty Images

budapest-kelebia
tőzsde
zelenszkij-orban
gyemant-oroszorszag-ekszer-szankcio
nav nemzeti ado- es vamhivatal
grönland
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
budapest-kelebia