
Abony város önkormányzata új intézkedéseket fontolgat a beköltözők szabályozására - derül ki a település hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésből. A tervek szerint "mértékletes betelepülési hozzájárulást" vezetnének be, bár ennek pontos összegét egyelőre nem határozták meg.
Az önkormányzat emellett korlátozná az egy ingatlanban lakók számát is. A közlemény szerint
a visszaélések elkerülése és az egy lakásba beköltözők számának korlátozása érdekében kerüljön meghatározásra, az egy lakóra jutó minimális négyzetméter nagyság.
A kiskorúak esetében óvodai vagy iskolai látogatási igazolást is megkövetelnének.
Abony nem az első település, amely ilyen jellegű korlátozásokat vezet be. Korábban a Nógrád vármegyei Terény, ahol mindössze 350-en élnek, félmillió forintos beköltözési díjat határozott meg, amelyet a szabályok betartása esetén később visszatérít az önkormányzat.
Az Országgyűlés június 11-én 141 igen, 41 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy "a település közössége megakadályozhatja a település lakosságszámának nem kívánt növekedését, valamint felléphet a település nem kívánt társadalmi fejlődési irányával szemben". A jogszabály értelmében "helyi közügyként a települési közösségnek végső soron jogában áll meghatározni azt, hogy a településre kik és milyen feltételekkel települhetnek be".
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Mezőkeresztes volt az első, amely élt az új lehetőséggel, és már június 27-én, a törvény július eleji hatályba lépése előtt megalkotta saját önazonossági rendeletét, amellyel elővásárlási jogot biztosított az önkormányzat számára a településen. Taktaharkány szintén hasonló feltételrendszert vezetett be.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Mától nem a bankoknál, hanem az államkincstárnál van az önkormányzati pénzek egy része
Fokozatosan bővül a részt vevő önkormányzatok köre.
Beütött az Otthon Start: így néz ki egy piac, amelyik robbanni készül
Rá se fogunk ismerni a számokra a következő hónapokban.
Történelmi csúcson a vállalatfelvásárlások száma Magyarországon
Csaknem 40 százalékos emelkedés után.
A Ritz-Carlton tulajdonosa: Dubaj példáját kellene követni Magyarországnak, ha sikeres akar lenni
Khalaf Al Habtoor, a budapesti Ritz-Carlton és InterContinental hotel tulajdonosa volt a 2025-ös Brain Bar fővédnöke.
Kritikus a helyzet Magyarország szomszédjában: vészhelyzeti üzemmódban Európa legnagyobb atomerőműve
Már csak az utolsó védelmi vonal maradt.
Merész húzás a magyar alapkezelőktől – megsúgták, mely részvényeket ajánlják most vételre
A forintot viszont eladásra javasolják.
A baby boomer generáció gazdasági jelentősége
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
KlimaKover - megoldás a közterek hűtésére?
Energiatakarékos és fenntartható technológia a városi hőhullámok enyhítésére.
Pusztító koktél villámaszályok és hőhullámok
A villámaszályok a klímaváltozás egyik legaggasztóbb jelenségei közé tartoznak, amelyek hatását a szélsőséges hőség drámaian felerősíti.
Üzemanyag-vásárlóerő: időutazás a rendszerváltástól napjainkig
Cikkünkben egy gyors áttekintést adunk arról, hogy az elmúlt három és fél évtizedben egy átlagos magyar havi munkabérből hány liter benzint lehetett vásárolni, milyen trendet figyelhetünk m
Sakkmesterből játéktervező, majd Nobel-díjas tudós: ő az agy a Google AI mögött
Sakkmesterből videójáték-tervező, majd idegtudós és Nobel-díjas: Demis Hassabis a teremtő elme a Google AI mögött. Egyedülállóan sokoldalú és kreatív pályája alatt számos olyan újítá

Abszolút hozam euróban - hogyan fordítható előnnyé a bizonytalan piaci környezet?
Ha befektetésről van szó, sokan keresik az arany középutat: ne kelljen kitenni magukat a részvénypiac szeszélyeinek, de ne is kelljen megelégedni a pénzpiaci eszközök szerény hozamaival. Az eu

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Új trend az energiapiacon: így fixálhatóak évekre az alacsony árak
A legnagyobb techgigászok, mint a Google, Amazon, Microsoft állnak a trend élén.
Egy betegség, ami minden magyarnak fáj: évtizedek óta küzdünk vele
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása: fókuszban a fiskális alkoholizmus.
Október 17-én indul a Préda, a Portfolio kiberbűnügyi podcastsorozatának második évada
A témák között mesterséges intelligencia, online játék, kriptós befektetési csalások.
