25 ezer négyzetméternyi iroda épül a Váci úti folyosón

2019. április 10. 15:51    
nyomtatás
 
Közel 25 ezer négyzetméter bruttó szintterületen valósul meg a Váci úti irodafolyosón a Nordic Light Trio befejező fázisa. A Paulinyi-Reith & Partners által tervezett irodakomplexum harmadik egységének építkezése a Véső utca és a Visegrádi utca sarkán található telken zajlik.


A Skanska Magyarország által fejlesztett projekt tervezése során kiemelt cél, hogy az épület energiaigénye a magyarországi átlagnál alacsonyabb legyen, közelítve a nulla külső energiaforrás felhasználási szinthez.

"A célunk a tervezés során az volt, hogy az új épület egységet képezzen a meglévő épületrészekkel, azok egyértelmű kontinuitásaként jöjjön létre. Külső megjelenésében ezt megegyező nyílászáró- és födémmagasságokkal, azonos színhasználattal értük el" - árulta el Dr. Paulinyi Gergely, a Paulinyi-Reith & Partners elnök-vezérigazgatója. Az új épület burkolt, szalagablakos külső homlokzata a belső oldalra átfordulva teremti meg a belső udvar egységét.

Dr. Paulinyi Gergely

elnök-vezérigazgató

Paulinyi-Reith & Partners

Dr. Paulinyi Gergely 2002 óta dolgozik az akkor még Mérték Építészeti Stúdió Kft. néven ismert Paulinyi-Reith & Partners Zrt-nél. Építész tervezőből lett vezető tervező és műteremvezető, 2012 óta pedig a cégcsoport... Tovább »


25 ezer négyzetméternyi iroda épül a Váci úti folyosón

Dr. Reith András, a Paulinyi-Reith & Partners fenntarthatóságért felelős igazgatója elmondta: "annak érdekében, hogy az épület megfeleljen a kitűzött épületminősítési rendszereknek, olyan energiahatékony gépészeti megoldásokat alkalmaztunk, mint például a hővisszanyerésre is alkalmas hűtőrendszer, amely télen hozzájárul az épület fűtéséhez." Többek között ez is segíti azt, hogy az épület energiaigénye a magyarországi átlagnál 25%-kal alacsonyabb legyen, közelítve a nulla külső energiaforrás bevonásához.

Dr. Reith András

Partner

Paulinyi-Reith & Partners Zrt.

Tanulmányait a BME Építészmérnöki Karán, majd a TU-Münchenen és az Universiad de Valladolidon végezte. Hazai és németországi tervezői, tanácsadói, kutatói és egyetemi oktatói tapasztalattal rendelkezik, szakmai pályáját... Tovább »



25 ezer négyzetméternyi iroda épül a Váci úti folyosón

Részletekért kattints ide!

Dr. Reith András is előadója lesz a május 8-án megrendezésre kerülő FM & Office konferenciának, ahol a fenntarthatósággal és energiahatékonysággal foglalkozó panelbeszélgetésben a szakértők a fejlesztői és vásárlói tudatosság mellett az üzemeltetés fenntarthatósághoz való hozzájárulását és az energiamenedzsment valódi célját is megvitatják.

25 ezer négyzetméternyi iroda épül a Váci úti folyosón

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír





hirdetés
Állásajánlatok
Értékesítő
Privát banki tanácsadó
Szerkesztő-újságíró
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium