Ma úgy látjuk, hogy a segítő kapcsolatok elvesztésének vagy hiányának tendenciája – egy gazdasági válság kezdetén – a társadalom jelentős hányadát veszélyezteti, hiszen kifáradtak azok az erőforrások, amelyek az informális közösségek összezárását lehetővé tennék, egy következő válsághelyzetben.
Akár válságnak, akár katasztrófának nevezzük a COVID-19-járványt, alapvető kérdés, hogy a magyar társadalom mennyire tudott erre a válságra vagy katasztrófára rugalmasan ellenálló (reziliens) válaszokat adni. Azaz, hogyan volt képes megküzdeni adaptív módon a pandémia okozta bizonytalanság, fenyegetettség, sérülékenység, stressz, esetleg trauma hatásaival. E hatásokkal való megküzdési folyamat fontos erőforrásai azok az informális segítő kapcsolatok, amelyek egyben a társadalmitőke-normák mutatói is.
Mindezekből kiindulva kutatásukban – amelynek részletes eredményei a COVID-19-járvány társadalmi és gazdasági hatásait bemutató, és az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézete által kiadott Fehér Könyvben jelentek meg – a magyar társadalom 1000 fős reprezentatív a segítőkapcsolatok meglétét vizsgáltuk három időszakban:
- a COVID-19-járvány előtt,
- a járvány első három hulláma alatt (2020 márciusa és 2021 szeptembere között), valamint
- a felmérés idején, 2021 decemberében.
Ennek alapján tudtuk következtetni arra, hogy milyen induló állapotban érte a magyar társadalmat a pandémia, illetve hogyan reagált a járvány okozta kihívásokra. Továbbá arra is, hogy képes volt-e a „normalitásba”, az induló állapotba visszatérni vagy pedig egy új minőségbe „pattant vissza”.
Eredményeinktől azt is vártuk, hogy megmutathatóvá válnak azok a legsérülékenyebb társadalmi csoportok, melyeknek segítőkapcsolati-erőforrásai és ebből következően megküzdési stratégiái nem voltak elégségesek a pandémia idején. Kik azok, akik a „normalitásba való visszarendeződést” elősegítő közpolitikai stratégiákban kiemelt figyelmet, támogatást kell, hogy kapjanak.
Kapott-e valakitől, illetve adott-e valakinek segítséget a vizsgált, három időpontban?
Vizsgálatunkban azt a nagyon egyszerű kérdést tettük fel a megkérdezetteknek, hogy kaptak-e, illetve adtak-e (kinek és milyen) segítséget a három meghatározott időpontban.
Itt és most – mielőtt rátérnénk az eredmények ismertetésére – arra kérjük olvasóinkat, hogy egy pillanatra gondolják át: miként válaszoltak volna ezekre a kérdésekre!
A kapott és adott segítségek alapján a reprezentatív minta két nagy csoportját különböztethettünk meg a három vizsgált időszakban:
- Akiknek voltak bármilyen segítő kapcsolataik, azokat aktív segítségnyújtási kapcsolatokkal rendelkezőknek, valamint
- akiknek nem voltak semmilyen segítő kapcsolataik, azokat nem aktív segítségnyújtási kapcsolatokkal rendelkezőknek neveztük el.
Ahogy az 1. ábra adatai mutatják, a magyar társadalom több mint a fele, 56%-a az informális segítőkapcsolatok aktivizálásával, reziliensen reagált a COVID-19-járvány okozta támogatási igényekre, hiszen nőtt az aktív segítő kapcsolatokkal rendelkezők aránya a népességben.
Ugyanakkor a segítségnyújtási aktivitás 2021 decemberére teljesen megfordult, hiszen a népességben enyhe többségbe kerültek azok, akiknek már nem voltak aktív segítőkapcsolatai. Ennek alapján úgy láttuk, hogy a járványhelyzetből való „visszapattanás” egy új állapotba történt: segítő kapcsolataiban meggyengült és erőforrásszegény állapotba került a magyar társadalom.
A segítségnyújtási típusok változásai a vizsgált időszakokban
Mind az aktív, mind pedig a nem aktív segítő kapcsolatokkal rendelkezők körében különböző típusokat tudtunk azonosítani. Az aktív segítségnyújtási kapcsolatokon belül három típust különböztettünk meg:
Kölcsönös (reciprok) segítségnyújtási kapcsolatok
Az aktív segítőkapcsolatokon belül a legrobusztusabb típust a kölcsönös (reciprok) segítségnyújtási kapcsolatok jelentették. Ez valamivel kevesebb mint a társadalom egyharmadára volt jellemző. Az alábbi 2. ábrán jól látható, hogy az ilyen típusú kapcsolatok a pandémia idején megemelkedtek, majd 2021. decemberében a járvány előttinél valamivel alacsonyabb szintre estek vissza. A reciprok segítő kapcsolatok általában érzelmi támogatásokban öltöttek testet, de jelen voltak a tranzakcionális (háztartási-házkörüli munka, bevásárlás, gyerekvigyázás, gyógyszerkiváltás stb.) és az anyagi természetű segítségek is.
Segítséget csak adó (donor) és segítséget csak kapó (recipiens) kapcsolatok
Jelentősen kisebb hányadot tettek ki az aktív segítőkapcsolatokon belül az olyan nem viszonossági segítségek, amikor segítségek vagy csak adottak, vagy csak kapottak voltak. A donor jellegű kapcsolatok, amelyek főként a szülő-gyermek relációban valósultak meg, a pandémia alatt valamivel visszaesnek és ezen a szinten is maradnak. Ezzel szemben a recipiens jellegű segítőkapcsolatok a pandémia alatt megemelkednek, majd a járvány előtt szintre esnek vissza. Ezek a segítőkapcsolatok leginkább a gyermek-szülői viszonyokban voltak tettenérhetőek.
Kutatásunk fontos eredményének tartjuk, hogy a 2021. decemberi időszakban a nem aktív segítőkapcsolatokkal rendelkezők nagy halmazát is differenciálni tudtuk két típusra.
„Csak magunkra számíthatunk” – az inaktívak, kapcsolathiányosak
Eredményeink szerint 2021. decemberére (és valószínűleg korábban sem) a magyar társadalom több, mint egyharmadának nem voltak aktív segítő kapcsolataik. Körükben felülreprezentáltak voltak a megyeszékhelyen élő, házas, jómódú válaszadók és úgy véljük támogatási kapcsolataik hiányát leginkább gazdasági helyzetük (és annak megélése) magyarázza.
Kiilleszkedettek - kapcsolatvesztettek
Ez a típus, amibe a magyar társadalom 15%-a tartozott, hozta mindazokat a jellemzőket, amelyeket a szociálpolitika ért ezen fogalom alatt. A kiilleszkedettek körében felülreprezentáltak voltak a fővárosi, egyedül élő idősek, rossz anyagi helyzetben lévő családok. Ez a társadalmilag, anyagilag hátrányos helyzetű csoport felemásan volt integrált a helyi közösségekbe, és ehhez párosult, hogy közösségérzésük és bizalom szintjük is alacsony volt.
Segítő kapcsolati erőforrások és sérülékenység korcsoportok szerinti jellemzői
Az egyes életkori csoportok különbözőképpen birkóztak meg a járvány okozta kihívásokkal. Általánosságban elmondható, hogy bár eltérő arányban, de minden korosztályban jelentkezett az erőforrás kimerülés, és a segítő kapcsolatok leépülése.
- Támogatott, majd kapcsolatvesztett fiatalok
Noha mind a járvány előtt, mind a járvány alatt a 18-29 éves korcsoport kapta a legtöbb segítséget, de ezek, a szülőktől, barátoktól, rokonoktól érkező főként érzelmi támogatások 2021 decemberére kimerültek. Ekkorra már 51%-uk semmilyen segítőkapcsolatokkal nem rendelkezett .
- Szüleiket, barátaikat támogató, de kimerült 30-39 évesek
A szüleikkel és barátaikkal egymást kölcsönösen támogató 30-39 éves korcsoportot aktivizálták leginkább a járvány okozta kihívások, közülük került ki legmagasabb arányban segítséget csak adó (donorok) aránya. 2021 decemberére körükben mind a donorok, mind a reciprok kapcsolatokkal rendelkezők aránya jelentősen lecsökkent.
- Erőforrásaikat megtartó szendvicsgeneráció
A 40-49 éves korcsoport a szüleiket és gyermekeiket is támogató szendvicsgenerációba tartozik. A járvány alatt nem változtak számottevően segítő kapcsolataik, azaz erőforrásaikat megőrizték, mi több, 2021 decemberében körükben volt legmagasabb (20%) a segítséget csak adók, és legalacsonyabb a kapcsolathiányosak aránya.
- Sérülékeny 50-64 éves korosztály
Eredményeink alapján az 50-64 évesek képezték a magyar társadalom leginkább erőforrásszegény életkori csoportját, akik ráadásul a legtöbbet veszítettek segítő kapcsolataikból a járvány alatt. 2021 decemberében közöttük a legmagasabb a segítő kapcsolatokkal nem rendelkezők aránya: 43%-uk inaktív, 15%-uk pedig kiilleszkedő volt.
- Segítő kapcsolataikat megtartó 65 év felettiek
A 65 éves és idősebb korosztályt a közhiedelemmel ellentétben kevésbé viselte meg a járvány. Segítő kapcsolataikat megőrizték, sőt, tovább gazdagították: gyermekeik járvány alatti intenzívebb támogatása mellett szomszédsági és rokoni kapcsolataik is meghatározóvá váltak. 2021 decemberében körükben volt az egyik legalacsonyabb a segítő kapcsolatokkal nem rendelkezők aránya.
Eredményeink alapján úgy látjuk, hogy a járvány utáni közpolitikai stratégiákban kiemelt figyelmet kell, hogy kapjanak a közösségi reziliencia szempontjából legsérülékenyebb csoportok: a kiilleszkedők, a recipiens segítő kapcsolatokra utaltak, valamint a fiatalok és 50-64 éves korosztályba tartozók.
Bartal Anna Mária (PhD), Önkéntes Szemle, főszerkesztő
Lukács J. Ágnes (PhD), Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar, Társadalomtudományi Tanszék, tanársegéd
László Tamás, ELTE Szociológiai Doktori Iskola, Ph.D hallgató
A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Címlapkép: Getty Images
