Adó- és vámemeléssel fékeznék a Temu és Shein ruháinak áradatát – A pár eurós drágulás hozhat változást?

krtk blog Az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

Úgy tűnik, az aktuális geopolitikai feszültségek jelenleg együtt járnak a környezetért való aggódással és a túltermelés, illetve túlfogyasztás elleni küzdelemmel, hiszen a nagyobb piacok (így az EU és az USA) az ultra fast fashion iparág szereplői közül kifejezetten a kínai cégeket célozzák meg. Na de mi is az az ultra fast fashion, és hogyan járult hozzá az adózás és a jelenlegi vámszabálykörnyezet e piaci szegmens exponenciális növekedéséhez?

Kína és a globális textilruházati értékláncok

Számos kutató a divatipart – de ezen belül is a ruházatit – tartja a legkorábban és leginkább globalizáltabb iparágnak.

Hogy ez mit is jelent? A legnagyobb, multinacionális divatmárkák már a XX. század második felétől egyre inkább kiszervezték a gyártást. Ez azzal járt, hogy míg a fejlett országokban (elsősorban USA és Nyugat-Európa) megszűnt a textil-, és ruházati gyártás, addig ezzel a tendenciával párhuzamosan számos új szereplő lépett be a nemzetközi termelésbe. Ott pedig sokszor formális, hosszú távú együttműködések vagy alvállalkozói szerződések hiányában, független (és kiszolgáltatott) beszállítóként rengeteg, sokszor több ezer fiatal, betanított női munkásnak adtak munkát ezek az újonnan felhúzott gyárak.

Ezeknek az „új belépőknek” az egyike volt a világ gyáraként is emlegetett Kína: az 1970-es évektől a helyi, nyitásra fókuszáló politikák nyomán az 1990-2000-es évekre toronymagasan vezető szerepet töltött be már az ázsiai ország a textil-, és ruházati iparban. Bár azóta a ruházati termelés földrajzilag jóval „szétszórtabb”, és sokszor a kínai befektetők nyomán épült ki a ruházati gyártás délkelet-ázsiai (és később afrikai) országokban,

a textilgyártás központja toronymagasan a mai napig Kína.

A legnagyobb divatmárkák pedig sokszor több tucat országban, több ezer független beszállítótól szerzik be a termékeiket, amikhez ők a magas hozzáadott értékűnek tekintett tevékenységeket adják: ilyenek a tervezés, a marketing, a branding és az értékesítés. Az alacsony hozzáadott értékű összeszerelő műveleteket teljesen kiszervezik.

Adók, vámok, ultra fast fashion

Ultra fast fashion márkáknak nevezzük azokat a piaci szereplőket, akik naponta akár több (tíz)ezer új terméket is piacra dobnak, rendkívül alacsony áron.

Bár vannak európai szereplők is, inkább a kínai Sheint és Temut értjük ilyen márkák alatt.

Az ultragyors divat, amely a körülbelüli hetente új kollekciókkal előrukkoló „fast fashion” fogalmának továbbfejlesztéseként jelent meg az elmúlt években, még gyorsabb és fenntarthatatlanabb megközelítést képviselve a ruházati termékek előállításában és fogyasztásában.

Ahogy azonban John A. Deighton írja a Harvard Business Review-ban megjelent cikkében: az ultra fast fashion szereplők meteorszerű felemelkedését nem magyarázza pusztán az alacsony ár és a rendkívül széles termékkínálat. A cégek abból a szempontból is példát mutathatnak másoknak, hogy nagyon erősen az információs technológiákra, a közösségi médiára és természetesen a kínai gyártásra alapozzák az üzleti modelljüket.

A professzor szerint a kínai cégek motivációja többek között az is volt, hogy míg korábban bár ők gyártottak, közvetlenül nem jutottak el az olyan hatalmas piacokig, mint amilyen az amerikai is, hiszen bérgyártásban dolgoztak. Az általuk gyártott termékek mások márkanevei alatt kerültek forgalomba. A profit legnagyobb hányada pedig értelemszerűen ezeknél a külföldi márkaneveknél összpontosult.

A közvetlen értékesítést pedig az amerikai Amazontól tanulhatták el, ami 2013-tól folyamatosan kereste a kínai gyártókat, hogy értékesítsenek a platformján keresztül.

A gyorsan változó, divat-, és árérzékeny réteget pedig körülbelül 6 ezer kis kínai gyártó termékein, az online teret pásztázó algoritmusokon és rendkívül agresszív marketingtevékenységeken keresztül hódította meg a Shein. A cég szoftverei, algoritmusai ugyanis amint detektálnak egy felemelkedőben lévő trendet, arra azonnal reflektálnak, és a logisztikai központjuktól elérhető távolságon belül működő beszállítók viszonylag kis mennyiségben (néhány száz darabos kezdeti tételekről beszélünk) gyártják le a kívánt árut. Utángyártás pedig értelemszerűen a piaci kedvező fogadtatása esetén van.

Összességében tehát rendkívül gyors gyártási ciklusok, kérészéletű mikrotrendek kiszolgálása, valamint gyakran az átláthatóság és az elszámoltathatóság hiánya jellemzi az ultra fast fashion ellátási láncát.

Ez ellentétben áll a hagyományos fast fashionnel (mint a spanyol Inditex csoporthoz tartozó Zara, vagy a svéd H&M és a spanyol Mango), amely már felgyorsította a gyártási folyamatot a korábbi korszakokhoz képest, de az ultragyors divat ezt egy teljesen új szintre emelte. A józan ész azt diktálta volna, hogy senkinek sincs szüksége új ruhákra a pandémia alatt, pedig az ilyen, ultra fast fashion márkák az online vásárlás rendkívüli elterjedésének (és persze a kijárási korlátozások miatt is érintett, zárva tartó hagyományos üzleteknek) is köszönhetően a koronavírus-járvány alatt lettek rendkívül népszerűek.

Ahogy a Public Eye egy korábbi anyaga írta: a Shein ráadásul elég átláthatatlanul és kétségkívül „adóoptimalizáltan” működik, ugyanis a szövevényes cégháló egyes szereplői különböző adóparadicsomokba vannak bejegyezve. A céget még 2008-ban alapította egy keresőoptimalizálásra specializálódott marketingszakember, de igazán terjeszkedni a 2010-es évektől kezdett. A hasonló modellt, ám sokkal több terméket, más termékcsoportokat kínáló Temu pedig 2022 óta működik.

Bár pénzügyi beszámolót nem tesz közzé a Shein, iparági források szerint 2019 óta vélhetően nyereséges, ám a céghez közel álló források 2025 februárjában már 40%-kal visszaeső nyereségről számoltak be. Ugyanez nem mondható el a Temuról, aminek bár bevétele van, de elvileg masszívan veszteséges, és közel 30 dollárt bukik csomagonként: az extrém alacsony árak, a magas marketingköltségek miatt egyszerűen nem jön ki a matek.

Az ilyen termékek vámmentessége pedig még ha közvetetten is, de hozzájárult az ultra fast fashion szereplők óriási térnyeréséhez. Ezzel párhuzamosan pedig a jelentős környezeti kárhoz, amelyet az ilyen termékek eldobása okoz amellett, hogy kiszorítják a többi, átláthatóbban működő divatmárkákat. Az ultra fast fashion márkákat legfőképpen Kínában, Bangladesben és Vietnámban gyártják: csupa olyan országban, ahol viszonylag olcsó a munkaerő, így a termékek gyártási költsége alacsony és közel sem olyan szigorú szabályozás vonatkozik a gyártásra, mint például Európában. A kínai szabadkereskedelmi övezetekben és különleges gazdasági zónákban, az exportösztönző adókedvezményeknek köszönhetően gyorsan és olcsón tudnak gyártani és exportálni. A termékek alapanyaga is többnyire a legolcsóbb szintetikus poliészter.

Az amerikai „de minimis” kiskaput kihasználva a Shein szabályosan letarolta az ottani piacot.

Ez, az amerikai vámokkal kapcsolatos de minimis szabály azt jelenti, hogy 800 dolláros érték alatt korábban vámmentesen importálhattak csomagokat az USA-ba. Ezt egyébként még az 1930-as években vezették be, a nemzetközi kereskedelem pörgetésére, és 200-ről 2016-ban emelték fel 800 dollárra ezt az összeghatárt.

Számos ország pedig mostanra kap észbe, hogy valamilyen vámot, adót vezessen be az online kereskedők sokszor kis értékű csomagjaira, ami nyomán több éves „előnyt” – értsd: adó-, vagy vámmentességet – szereztek ezek a szereplők és rendkívül alacsony áron tudták kínálni a termékeiket. Ezzel szemben a „hagyományos” szereplők adózási, bérfizetési és környezeti megfelelősségi terhei szinte teljesen ellehetetlenítették őket a kínai ultra fast fashionnel szemben.

Jogszabályi harc a környezetszennyező divat ellen?

Idén májusban jelentette be az Európai Bizottság, hogy a 150 eurós érték alatti rendelésekre egy 2 eurós díjat vezetnének be minden egyes olyan csomagra, amelyek alacsony értékűek, és kínai kereskedőktől érkeznek közvetlenül a vásárlókhoz. Ez egyfajta kezelési költség lenne, amit az EU27-ek vámügynökségei kapnának – jelentette be Maroš Šefčovič, európai kereskedelmi biztos. Ezt a díjat az e-kereskedőknek kellene fizetni, a raktárakba küldött árukon pedig 0,5 eurós díj lenne.

Az EU-ba 2024-ben 4,6 milliárd ilyen, 150 euró alatti csomag érkezett: ezek mennyiség évről-évre nő és mivel, ha közvetlenül a fogyasztókhoz érkeznek, az mindennemű ellenőrzést is lehetetlenné tesz. Ugyanakkor Dirk Gotink, holland EP képviselő azt is hozzátette, hogy ezek a csomagok egyáltalán nem olcsóak, mert mind a vámellenőrzés, a hulladékfeldolgozás és a tisztességtelen verseny magas társadalmi költségekkel jár. A díjat az Európai Bizottság már jövő évtől bevezetné, erről a 27 EU-tagállam fog majd hamarosan dönteni.

Hasonló kezdeményezésekkel vették célba a kínai ultra fast fashion szereplőket korábban az USA-ban is: Donald Trump kereskedelmi háborúja folytán vámokat vezetne be a Kínából érkező termékekre: korábban ugyanis a de minimis kiskapunak köszönhetően 800 dollár alatt vámmentesen tudtak kínai cégek közvetlenül az amerikai vásárlóknak csomagot küldeni. A kereskedelmi háború egy korábbi fázisában 145%-os vámot dobott be az amerikai elnök, majd ezt 90 napra felfüggesztette – június elején 55%-ról szólt a legutóbbi bejelentés. Az ország vám- és határőrsége (CBP) szerint a mentesség hatálya alá tartozó szállítmányok az USA-ba érkező összes rakomány több mint 90%-át tették ki, tehát nem kevés mennyiségről beszélhetünk.

A de minimis kapu bezárására a Temu be is jelentette, hogy ezentúl nem fogja közvetlenül a fogyasztóknak küldeni a csomagokat, hanem „helyi kereskedőkön” keresztül értékesít majd az amerikai piacon. Trump bejelentésére válaszként a Shein először a háromszorosára emelte a termékek árát, majd újból leszállította azokat, a vásárlók megőrzése érdekében.

nem kis érvágás lenne a Shein számára mind az amerikai, mind az európai piac csökkenése, hiszen a bevételei közel harmadát az amerikai vásárlók adják, míg az elmúlt években több mint 60%-kal nőttek az Európából befolyó bevételei is.

Az újonnan bejelentett európai uniós vám pedig már csak azért is érintheti érzékenyen a Sheint és a Temut, mert – ahogy arról a Business of Fashion – is beszámolt, az amerikai kereskedelmi háború okán az európai jelenlétre akartak fókuszálni, bár az amerikai piac (hatalmas) mérete és viszonylagos alulszabályozottsága, egyszerűbb bürokráciája miatt lemondani se akartak az e-kereskedelmi óriások az USA-ról.

Franciaországban pedig a nemzetgyűléshez még korábban terjesztettek fel és 2025 márciusában fogadtak el szinte teljesen egyhangúan egy jogszabálytervezetet, ami az ultra fast fashion okozta környezeti és egészségügyi károkat hivatott megcélozni. Az ország ugyanis az élre akar törni a „szennyező fizet” elv kapcsán és a kiterjesztett gyártói felelősség megvalósításában. Bár konkrét cégeket nem nevesít a tervezet, egyértelmű, hogy az a kínai Shein és Temu ellen irányulnak.

A tervezet széles körben megkövetelné majd az ultra fast fashion cégektől, hogy tájékoztassák vásárlóikat a termékeik környezeti hatásáról. Emellett büntetnék a környezetvédelmi kritériumokat nem teljesítő nagyvállalatokat, és ez az intézkedés valószínűleg nagy hatással lesz a Sheinre és a Temura.

• A cégeket 2030-ig ruhadarabonként legalább 10 euróval, vagy a termék adó nélküli árának akár 50%-ával szankcionálnák.
• A törvényjavaslat emellett megtiltaná a fast fashion és ultra fast fashion termékek reklámozását, és büntetés fizetésére köteleznék az ilyen típusú termékeket népszerűsítő influenszereket is.

Ahogy azonban Anne-Cécile Violland francia politikus nyilatkozta: a Shein minden erejével a francia szabályozás ellen küzd. A kínai ultra fast fashion cég az elmúlt hónapokban Franciaország-, és EU-szerte erőteljes lobbitevékenységbe kezdett: „számos volt minisztert, politikust és tanácsadót toborzott álláspontja támogatására, és olyan influenszerkampányokat indított, amelyek célja, hogy kétségbe vonják a törvényjavaslat szándékát” – mondta a politikus. Anne-Cécile Violland azonban bízik abban, hogy a döntéshozókat nem fogja végső soron befolyásolni az ultra fast fashion óriás lobbija.

A javaslat a maga nemében az első olyan Európában, amely pénzügyi szankciókkal, reklámkorlátozásokkal és a fenntartható alternatívák támogatási mechanizmusainak bevezetésével is igyekezne csökkenteni a fast fashion környezeti és társadalmi költségeit.

Bár – ahogy arról a The Fashion Law beszámolt – már a 2024 márciusában felterjesztett jogszabálytervezet későbbi szövege is változott az eredeti verzióhoz képest, értelemszerűen a cégek javára, mert kikerültek a „hagyományos” fast fashion márkák, így inkább a valóban ultra fast fashion, kínai szereplők tevékenységére irányul a jelenlegi verzió. A törvényjavaslat már nem tartalmaz olyan határozott reklámtilalmat, sem a környezetvédelmi pontszámításon alapuló jelentős pénzbírságokat, olyan intézkedéseket, amelyek a környezetvédelmi NGO-k szerint elengedhetetlenek lennének az érdemi végrehajtáshoz.

A törvényjavaslatról június 10-én szavazott a szenátus (337 igennel és 1 nemmel), de az Európai Bizottságnak kell még véglegesen elfogadnia és jóváhagynia azt. A felvizezett törvényjavaslat értelmében az EU-n kívülről szállított, kis csomagokra csomagonként 2-4 eurós adót vetnének ki. A tervek szerint ez majd lelassítja a kínai platformokról Franciaországba érkező csomagok beáramlását.

A Women’s Wear Daily információi alapján

a Shein és a Temu 2024-ben együttesen 800 millió csomagot szállított Franciaországba – az ide küldött összes csomag több mint felét.

A Sourcing Journal értesülései szerint a Shein ugyanakkor máris indiai beszállítókkal épít gőzerővel együttműködést: míg korábban is dolgoztak már indiai gyártókkal az indiai piac kiszolgálásra, most annak a lehetőségét vizsgálják, hogy növeljék innen a beszerzést.

De mi is ez a kiterjesztett gyártói felelősség? Az USA-tól az EU-ig a jogalkotók a kiterjesztett gyártói felelősség (Extended Producer Responsibility - EPR) koncepciót használják, ha fenntarthatóságról van szó. Ennek az a célja, hogy a márkákat felelősségre vonják azért, hogy mi történik az általuk gyártott termékekkel. A képlet egyszerű: a márkák minden egyes eladott termék után díjat fizetnének, melyek egy független alapba folynának be, ebből fedeznék a használt ruhák begyűjtésének költségeit, az ezek új szálakká történő újrahasznosítását lehetővé tévő infrastruktúra fejlesztését, illetve a ruhák újrafelhasználásra, javításra vagy más „felelős” ártalmatlanításra történő feldolgozását.

A terv szép és nemes, a megvalósítás azonban már igencsak nehézkes: egyrészt abból a szempontból sincs konszenzus, pontosan mit és hogyan is definiáljanak, mi is újrahasznosítható (pláne, ha hiányzik az ehhez szükséges infrastruktúra), vagy hogy mennyit is fizessenek a márkák (a szennyezők). Az EU hulladákkezelési direktíváját idén ősszel kellene a nemzeti jogszabályokba ültetni – az idő tehát szorít. Továbbá az is rengeteg kérdést vet fel, hogy ez, az EPR-ből befolyt összeg vajon követi-e a kidobásra ítélt használt ruhák folyamát, amelyek a legtöbbször a fejlődő és legkevésbé fejlett országokat érik.

Japánban is jelenleg egyeztetnek a kis csomagokra kivetett adóról, ennek értelmében különösen a tengerentúlról behozott csomagokra kivetendő díj bevezetéséről, amelynek célja a 10 ezer jen (kb. 69 dollár) alatti értékű csomagok megadóztatása. Ez megszüntetné az ázsiai szigetországban is érvényben lévő kis csomagokra vonatkozó jelenlegi mentességet, és potenciálisan hatással lenne az olyan platformokra, mint a Shein és a Temu. A javasolt adó, amely valószínűleg egy 10%-os fogyasztási adó lesz, csökkentheti a külföldi kiskereskedők alacsony árak terén élvezett előnyét, és segítheti a helyi vállalatokat, miközben a japán kormány adóbevételeit is növeli.

2019-ben egyébként az Egyesült Királyság miniszterei leszavazták azt a tervezetet, ami 1 penny-s adót vezetett volna be minden fast fashion termékre: ez a tervezet készítői szerint 35 millió fontos, éves bevételt hozott volna a szigetországnak. A britek ráadásul a statisztikák alapján több ruházati terméket is vásárolnak, mint más európai országok lakói. Bár a korábbi beszámolók szerint a brit döntéshozás 2025-re „napolta” a divatipar fenntarthatatlansága elleni küzdelmet.

Vége lehet az ultra fast fashionnek?

Bár kétségkívül minimum ideig-óráig bizonytalanságot okoz a kínai ultra fast fashion márkák számára az amerikai és európai szabályozás, azért túl optimistán se feltételezzük, hogy ez majd teljesen keresztbe tesz ezeknek a szereplőknek. A Shein és a Temu már egy ideje volt, van és vélhetően egy darabig még lesz is. Amíg van igény olcsó divatra, addig biztosan.

Mivel a folyamatos változásokra való gyors reagálás az üzleti modelljük DNS-ébe égett, vélhetően alkalmazkodni fognak a változó adózási körülményekhez, akár az európai raktárkapacitások, vagy ottani beszállítókkal való együttműködés révén.

Egy (vagy akár több) cég székhelyét megváltoztatni sem különösebb ördöngősség, továbbá számos délkelet-ázsiai országban hatalmas, már kiépített ruházati gyártásra ráállt kapacitások vannak, amelyeket független beszállítói hálózatok dominanciája révén, könnyen igénybe tudnak venni kedvezőbb vámok elérése érdekében. Az EU-s döntéshozás malmai pedig lassabban is őrölnek, mint az amerikai. Ráadásul minél hosszabban nyúlik egy döntéshozatal, annál több idő van az ellen lobbizni.

Ha emelik is a termékek árát az ultra fast fashion szereplők (ami valószínűnek tartható), őszintén szólva még mindig olyan alacsony árról beszélünk, hogy nem valószínű, hogy a divatéhes vásárlók ne fogadnák el, ha egy új ruha nem 10, hanem mondjuk 12, vagy akár 15 euróba kerül.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images