Előfizetői tartalom

Tényleg népirtás az, ami Ukrajnában éppen zajlik?

Portfolio
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének csütörtöki adása. A mai műsor első részében az Oroszországgal szemben megfogalmazott népirtásvád kapcsán Tóth Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának tanszékvezető egyetemi docense beszélt arról, hogy a nemzetközi jogban mit hívnak népirtásnak, és hogy miképpen lehet a tetteseket felelősségre vonni. Az adás második részében (15:55-től) Nagy Viktorral, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzőjével beszélt a hét két nagy tőkepiaci eseményéről, az OTP Bank illetve a Magyar Telekom közgyűléseiről. Utóbbi egyébként a magyar tőzsdei közgyűlések kontextusában rég nem látott izgalmakat hozott, a kisbefektetők ugyanis több mindent sérelmeztek a cég javadalmazási- és osztalékpolitikájával kapcsolatban, mely elégedetlenségüknek már a közgyűlés előtt, és magán a közgyűlésen is hangot adtak. Az OTP közgyűléséről az írásos beszámoló ide kattintva található meg, utóbbié pedig ide kattintva olvasható.

A Portfolio Checklist mai adása meghallgatható a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, a nagyobb podcast platformokon, és itt, a cikkbe beágyazva is: KÖVESS MINKET Borítókép: Shutterstock

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés