Példátlanul sok feljelentést szültek idén a hangos balatoni fesztiválok

MTI
2017. szeptember 22. 18:58    
nyomtatás
 
Jól halad a balatoni térség fejlesztésére szánt uniós és magyar költségvetési források lehívása, de közben az idei hangos nyár fesztiválok miatt "soha nem látott mennyiségű bejelentés és feljelentés érkezett idén a hatóságokhoz" - többek között ez hangzott el a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén Siófokon.

A Balaton-régió fejlesztéseire a jelenlegi uniós ciklusban fordítandó, kormányhatározatban nevesített 250 milliárd forintnyi uniós forrásnál várhatóan több pénzt sikerül szereznie az üdülőövezetnek a jó pályázatoknak köszönhetően - derült ki a már elbírált pályázatokat, szerződéskötéseket és már kiutalt támogatásokat összesítő mai eseményen.

Bóka István, a BFT elnöke örömtelinek nevezte a turisztikai térség teljesítményét az uniós pénzek elnyerése terén, és reményét fejezte ki, hogy a tavaly decemberben elfogadott kormányhatározatban balatoni fejlesztési célokra meghatározott 100 milliárd forintnyi hazai forrás megszerzése során is ugyanez a tendencia fog érvényesülni. Kiemelte, hogy a balatoni program egyik legfontosabb eleme a hazai forrásból megvalósítandó vízminőség-védelmi projekt, amelyre mintegy 40 milliárd forintos keret jut.

A balatoni kormányhatározatban mintegy 12,6 milliárd forintnyi forrást terveztek a 4 milliárd forintos jegyzett tőkéjű, tóparti önkormányzatok tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt. fejlesztései számára. Bóka István, az MTI-nek ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy az önkormányzatok még várják az állam döntését arról, hogyan kívánja megvalósítani a fejlesztéseket, és milyen feltételei lesznek a forrásjuttatásnak. Hozzátette, az önkormányzati tulajdon átadásáról nincs szó, tudomása szerint a fejlesztési források egy része tőkeemelésként érkezne, amellyel az állam tulajdoni hányadot szerezne a társaságban.

Az ülésen komoly és megoldandó problémaként merült fel a megfelelő zajvédelem biztosítása az egyre több, hosszabb és hangosabb balatoni fesztiválok kapcsán. Jamrik Péter, a BFT közbiztonsági tanácsosa úgy fogalmazott: "soha nem látott mennyiségű bejelentés és feljelentés érkezett idén a hatóságokhoz", ezért a BFT közbiztonsági testülete októberben napirendre tűzi a kérdést.

Rácz András, a témában illetékes Földművelésügyi Minisztérium helyettes-államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy még zajlik a Balaton-törvény felülvizsgálata, és ameddig le nem zárul, addig kellene a zajvédelemi kérdéseket is tisztázni.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

Fórum


2018.11.15 20:03

Elkészült a világ első lefelé épült hotelje Kínában

Elkészült a világ első "fordított" hotelje Kínában: a lefelé, 88 méter mélyen egy szakadékba épített különleges szálloda november 20-án nyitja meg kapuit. A Shimao Wonderland nevű ultramodern épület... 
2018.11.13 08:31

Jön az autós szex időszaka - állítják a kutatók

Azzal, hogy egyre több önvezető autó jelenik meg az utakon, megnő az autós szex gyakorisága is - állítja egy új tanulmány. Az Annals of Tourism Reserach újságban megjelent tanulmány szerint egyre népszerűbb... 
2018.11.15 21:48

Megbukott történetének első könyvvizsgálatán a Pentagon

Megbukott történetének első, átfogó könyvvizsgálatán az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon - közölte csütörtökön Patrick Shanahan helyettes védelmi miniszter. A mintegy 1200 könyvvizsgáló által... 
2018.11.15 11:38

Új trolijárat indul Budapesten, de csak hétvégén fog járni

Szombattól hétvégenként City-troli nevű új trolibuszjárat közlekedik a fővárosi Fővám tér és a Lehel tér között - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten. A trolibusz a területen lévő... 
2018.11.15 10:30

Gratulálunk: kinevezték kiberbiztonságért felelős miniszternek, miközben 40 éve nem használ számítógépet és azt sem tudja, mi az USB

Életében nem használt munkájához számítógépet az egyebek közt a kiberbiztonságért is felelős japán miniszter - derült ki Szakurada Jositakának a japán parlamentben elhangzott válaszában, amelyet törvényhozók... 
   
Jön a többi...
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír




Prémium