Uniós források

Változást jelentett be Varga a pályázatokban (3.)

Portfolio
A múlt héten a Miniszterelnökség által bejelentett, a kkv-k körében nagy várakozással övezetett két pályázat keretösszegét átrendezte mai bejelentésével Varga Mihály. A ma reggeli sajtótájékoztatón a nemzetgazdasági miniszter ugyanis 5 milliárd forint helyett 8,5 milliárdos kerettel jelentette be a kkv-k számára rendelkezésre álló technológiai korszerűsítést jelentő pályázatot. Ezzel párhuzamosan 5-ről 1,5 milliárd forintra csökkent a kkv-k külpiacra lépését támogató pályázat keretösszege. A többi 7, múlt héten bejelentett pályázati keretösszegből azoknál, amelyek az NGM-hez tartoznak, nem történt változás. A múlt héten Csepreghy Nándor helyettes államtitkár által bejelentett pályázatok részletei, irányai:
A biztonságra törekvés volt a fő cél

Mind Varga Mihály, mind a sajtótájékoztatón szintén részt vevő Rákossy Balázs államtitkár jelezte: nem lehet kizárni, hogy idén (a magyar költségvetés kockázatára) további pályázatokat is meghirdessenek, de az ennek potenciális keretösszegét firtató Portfolio kérdésre konkrét összeget nem jelzett Rákossy. Azt viszont igen, hogy a lehető legnagyobb biztonságra törekedtek a mostani pályázatok kiírásánál (mivel az Operatív Programokat még nem fogadta el Brüsszel). A fő cél tehát az volt, hogy ne találjon utólag az Európai Bizottság olyan okokat, amelyek miatt az uniós költségvetési támogatási részt is a magyar büdzsének kelljen kifizetnie.

Varga a 9, jövő héten meghirdetendő pályázat kapcsán hangsúlyozta: 99%-os valószínűséget lát rá a kormány, hogy az Operatív Programok Brüsszel általi későbbi jóváhagyása ezeket ne érintse majd (azaz nem száll át a magyar költségvetésre a teljes kifizetés kockázata).

Lássuk a pályázatok részleteit!

A Miniszterelnökség által múlt héten már jelzett 9 pályázat összesen 120 milliárd forintos keretösszeget jelent, amelyből az NGM-hez tartozó 5 pályázat 58 milliárd forintos keretösszeget takar. Az öt pályázat

1.) A fiatalok vállalkozóvá válását támogató pályázat 4 milliárd forintos keretösszeggel jelenik meg. A részletek kapcsán Rákossy Balázs EU-forrásokért felelős államtitkár azt emelte ki, hogy 90%-os vissza nem térítendő támogatási intenzitás mellett, vissza nem térítendő forrásként hirdetik meg ezt a pályázatot a 18-24 év közötti fiatalok számára. A pályázat keretében a források egy részét azok a szervezetek kaphatják meg, amelyek képzéssel, egyéb szakmai feladatokkal támogatják a fiatalok vállalkozóvá válását.

2.) A feldolgozóipari kkv-k technológiai korszerűsítését támogató pályázat 8,5 milliárdos kerettel jelenik meg. A pályázat kapcsán Glattfelder Béla gazdaságstratégiáért felelős államtitkár az uniós újraiparosítási célkitűzésekre és arra emlékeztetett, hogy a magyar ipar óriási munkahely-teremtési képességgel rendelkezik, emiatt olyan pályázatokat szeretnének kiírni, amelyek ezt a kedvező folyamatot segítik. Most ezen cél alapján két pályázat jelenik meg, az egyik a kkv-k ipari kapacitásnövelését segíti, a másik pedig a külpiacra lépésüket. Mindkét pályázat vissza nem térítendő támogatást jelent.

A beruházás-támogatási pályázat (új ipari kapacitás létrehozása) során 10-100 millió forint közötti összeget lehet igényelni, maximálisan 50%-os támogatási intenzitás mellett és várhatóan 200 pályázatot támogat majd az intézményrendszer. Támogatás kapható gép-és berendezés beszerzéséhez, ill. ha ehhez valamilyen építési tevékenység is társul (pl. gyáron belül anyagmozgatás, informatikai fejlesztés), de csak akkor, ha gyártásbővítés mellett jönnek létre ezen tevékenységek is. Önmagáéban infrastruktúra-fejlesztés érdekében ezen a pályázaton nem lehet majd részt venni - hangsúlyozta az államtitkár. Az is fontos szabály lesz, hogy csak feldolgozóiparban dolgozó cégek pályázhatnak, és közülük is csak olyanok, amelyek az előző évben legalább 10 főt foglalkoztattak, a teljes árbevételük legalább fele pedig a fejlesztéssel érintett iparágból érkezett.

3.) A kkv-k kereskedelemfejlesztésére és külpiacra lépésére 1,5 milliárdos keretösszeg jut. A cél az, hogy a fenti cégek magas feldolgozottságú, végfogyasztásra szóló termékekkel meg tudjanak jelenni külföldi piacokon, vásárokon tudjanak megjelenni. A pályázható összeg 3-7 millió Ft közötti összeg lehet, 50-70% közötti támogatási intenzitás mellett. Fontos feltétel lesz például, hogy a pályázó vállalkozóknak kapcsolatot kell tartaniuk a Magyar Kereskedőház Zrt. érintett országbeli képviseletével, ill. idegen nyelvű honlapot kell üzemeltetni. A kiállítási, regisztrációs díjak, installációk, többször használatos marketing eszközök támogathatók, de egyszer használatos, papír alapú marketing anyagok nem.

4.) Az Ifjúsági Garanciaprogramra 40 milliárdos keretösszeg jut (ebből 36 milliárd a GINOP-ból, 4 milliárd a VEKOP-ból jön). Glattfelder Béla a fiatalok munkanélküliségének csökkentését EU-s szinten kitűző célra emlékeztetett a pályázat kapcsán. Ennek keretében a 15-24 év közötti fiatalok (akik nem tanulnak és nem is dolgoznak) a foglalkoztatási szolgáltatókon keresztül néhány hónapon belül segítséget kapnak az elhelyezkedésben, így tehát fontos, hogy itt a kedvezményezett a munkaügyi szervezet lesz, nem pedig az érintett fiatal. Az államtitkár kitért arra is, hogy a 2014-2020 között összesen 220 milliárd forintos keretösszegű garanciaprogramot több lépcsőben vezeti majd be a kormány. Az első szakasz november elsején indul, és 2018-ban fog teljes körűen életbe lépni. Az első szakaszban 2016 júniusáig 340 ezer fiatal, a program befejeződéséig pedig mintegy 180 ezer fiatalnak kell képzéshez és munkához jutnia a program által.

Mi az a GINOP?
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program, azaz a GINOP messze a legnagyobb keretösszegű (9,1 milliárd eurós) fejlesztési program a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban. A GINOP egyik legfontosabb célkitűzése Magyarország foglalkoztatási rátájának 75%-ra való emelése, amelynek érdekében hét fókusz területet (ún. prioritás tengelyt) határoz meg és ezek mentén jelennek meg a pályázati kiírások.

A foglalkoztatási ráta emeléséhez egyrészt új munkahelyeket kell létesíteni, másrészt a munkát vállalni akarók képességeit kell fejleszteni. A program további két fontos célkitűzése az ország innovációs képességeinek és kapacitásainak, valamint a magyar ipari és szolgáltató szektornak a fókuszált fejlesztése.


5.) A munka és a magánélet összehangolására, a rugalmas foglalkoztatási formák támogatására 4 milliárd forintos keret áll rendelkezésre. A pályázat keretében a maximális támogatás elérheti akár a 100%-ot is, 2-15 millió forint közötti keretösszegre lehet pályáznia a munkáltatóknak, akik a rugalmas munkaidő nyomán segítik a kisgyermeket nevelő szülők, illetve egyéb csoportok munkaerőpiaci visszatérését.

A menetrend

Varga a menetrendet vázolva elmondta, hogy az érintett szaktárcáknak október 6-ig kell elkészíteniük minden szükséges dokumentumot, ami a pályázatok kiírásához szükséges, és a jövő heti kiírást követően valószínűleg 30 nappal lehet majd először benyújtani a pályázatokat.

Varga egy kérdésre válaszolva nem tartotta kizártnak, hogy a jövő héten meghirdetendő pályázatokból egyes kifizetések már idén bekövetkezzenek.
  

Mivel az október eleji meghirdetéshez várhatóan november eleji első pályázati benyújtási határidő társul, így még gyors elbírálás mellett sem tartjuk igazán reálisnak az idei kifizetést, tekintettel arra, hogy ezek a pályázatok is utófinanszírozásúak, így a pl. beruházás végrehajtása nyomán keletkező számlák alapján fizet a magyar költségvetés és ezt téríti meg majd utólag a magyar büdzsének az uniós kassza.
Ipari tartályok
Official Photo 2019 - Emmanuel Babeau (6) (1)
Megint véleményt mond Magyarországról az IMF
GettyImages-1180027214
erdogan
wells fargo
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
2019. október 17.
Hiventures - Portfolio KKV Tőkefinanszírozás 2019
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
Brexit mar csak nehany ora maradt hogy összejohessen a nagy alku