Uniós források

Fontos feladatot kaptak Lázárék Orbántól

Portfolio
Január végi határidővel azt a feladatot kapta Orbán Viktor kormányfőtől az uniós források felhasználásában leginkább érintett négy minisztérium vezetője, hogy készítsék el a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret idei évi munkatervéhez elengedhetetlenül szükséges részletes kifizetési terveket.
A feladat azután jelentkezett, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön Brüsszelben járt részben a 2007-2013-as uniós források teljeskörű kifizetésével kapcsolatos teendők egyeztetése érdekében és ahogy fogalmazott: nagy kihívás lesz idén a megcélzott 2100 milliárd forintnyi (előző és új hétéves ciklusbeli) forrás idei lehívása. Ennek elérése érdekében Lázár jelzése szerint a kormány akciótervet készít, amelyben minden tárca számára meghatározza, mennyi uniós forrást kell idén lehívnia.A jelek szerint éppen ezt a folyamatot látjuk a gyakorlatban megvalósulni, hiszen a Magyar Közlöny legfrissebb számában található 1008/2015. (I. 20.) kormányhatározat szerint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter és maga Lázár János is ilyen irányú feladatot kapott Orbán Viktortól. A határozat szerint a minisztereknek január végéig el kell készíteniük a saját tárcájuk illetékességi körébe tartozó Operatív Programok (OP-k) kapcsán a források teljes felhasználásához szükséges kifizetési célok figyelembevételével operatív program, finanszírozó alap, célkitűzés és prioritási tengelyek szerint, havi bontásban az egyes OP-k kifizetési tervét.

Így tehát Balognak a Társadalmi Megújulás Operatív Program és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program, Sesztáknak a Környezet és Energia Operatív Program és a Közlekedési Operatív Program, Vargának a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Regionális Operatív Programok, míg Lázárnak az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program, az Államreform Operatív Program és a Végrehajtás
Operatív Program kifizetési tervét kell elkészítenie jövő péntekig.

A kormány egyébként Lázár tegnapi jelzése szerint ma fogadja el a "nagy haditerv", azaz a 2014-2020-as fejlesztési időszak kifizetési szabályrendszerével kapcsolatos részleteket.
Varga Judit magyar vetoGettyImages-1156220693
repules szegell iata GettyImages-1180597944
unios tagsag visszaforditas Emmanuel Macron GettyImages-1187821001
Motor app Continental
Frankfurti tőzsde
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Első lépések a tőzsdei megtakarítások felé.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
Varga Judit magyar vetoGettyImages-1156220693