Előfizetői tartalom

Hogyan nyerhetünk több százmilliót? - Megtudtuk a részleteket

Minimum 50, maximum 500 millió forintnyi vissza nem térítendő forrást nyerhetnek el új, gyártáshoz kapcsolódó eszközök beszerzésére és kapcsolódó tevékenységekre azok a feldolgozóipari kkv-k, amelyek beleférnek a tegnap késő délután megjelent, a cégek tömegei által nagyon várt új uniós pályázat keretei közé. A kiírás csak a közép-magyarországi régión kívüli projektek elszámolható költségének legfeljebb felét finanszírozza, de közben "gáláns", hogy az előleg lehívás 50 százalékos is lehet. A minisztériumok közötti vita végül kedvező lett a cégek szempontjából: a kapacitásbővítés mellett sem kell új embereket felvenni, de a személyi jellegű ráfordításokra igenis áldozni kell az árbevétel növelés vállalása mellett. A bőséges, 65 milliárd forintos keret és a pályázat 2 évig nyitva tartása miatt rohanni nem kell, de aki július 8. és augusztus 15. között benyújtja azt, az bekerül az első bírálati szakaszba és az ígéret szerint 30 napon belül megtudja a pályázata eredményét. Az alábbiakban csak a GINOP 1.2.1.-15 kódszámú pályázat néhány fontosabb paraméterét foglaljuk össze, a teljes képhez a pályázati felhívást és az általános útmutató is tanulmányozni kell. Tegnap szintén megjelent egy ugyanilyen nevű, 10+10 milliárd forintos kapacitásbővítési pályázat, amelynek feltételrendszere az 5-50 millió forint közötti támogatásért cserébe nagyon hasonló az alábbihoz. A pontos kiírás ezen a linken található.

Kapcsolódó cikkünk2015.06.09Itt a nagy hír! Megjelent a nagyon várt kkv-pályázatMielőtt pályázna, fontos tudniaCsak olyan projekttel lehet pályázni, amelynek fizikai megvalósulása a közép-magyarországi régión, azaz Pest megyén kívül esik és ezzel együtt fontos, hogy a projekt helyszíne a pályázó bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. A...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés