Előfizetői tartalom

Falba ütközne Orbán menekültügyi uniós büdzséjavaslata

Weinhardt Attila, Brüsszel
Az EU-tagok már 2013-ban megállapodtak a 2014-2020-as időszak várható uniós költségvetési befizetéseiről, így ez egy felső korlát, amelynek felfelé elmozdítását el szeretnénk kerülni, az összes tagállam egyetértésével ez persze megoldható lenne - jelezte egy vezető uniós forrás ma délután a Portfolio kérdésére. Ez egyúttal abba az irányba mutat, hogy lényegében nem lehetne kivitelezni azt a magyar kormányfő által a közelmúltban felvetett javaslatot, hogy a közös uniós büdzsé befizetéseinek növelésével és a kiadásainak vágásával jöjjön létre egy 3 milliárd eurós mentőalap Szíria szomszédos országainak stabilizálására. A büdzsé átszabásának korlátai lényeges szerepet játszhatnak abban, hogy a legfrissebb magyar javaslat már jelentős hazai költségvetési forrást ajánlana fel a közel-keleti helyzet stabilizálására. Ezt az összefogást más tagállamok kapcsán is járható útnak tartja a vezető, de névtelenséget kérő uniós forrás. Ő egyúttal azt is felvetette, hogy az egyes tagállamok dönthetnek úgy: a Brüsszeltől megkapott kohéziós források egy részét más célra, így például nagyobb részben a menekültügyi problémák kezelésére fordítják.

Amint szeptember 13-i elemzésünkben rámutattunk: fokozott nehézségekbe ütközne az, hogy a 7 évre előre rögzített közös uniós költségvetés bevételi és kiadási oldalához is mechanikusan hozzányúlnánk (1,5%-os bevétel-növelés, szintén 1,5%-os kiadás-csökkentés), hiszen nagy viták árán jött létre 2013-ban a többéves keretköltségvetés. Ezt ma egy vezető EU-forrás...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés