Uniós források

EU-s pénzt kell visszafizetni a Közgép miatt?

Portfolio
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) lezárta a Közgép Zrt. tevékenységével kapcsolatos vizsgálatot és pénzügyi szabálytalanságokat tárt fel az uniós források felhasználása során - tudta meg a Népszabadság brüsszeli forrásokból. Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár korábban már közölte, hogy az OLAF félszáz 2007 és 2013 közötti, összesen nagyjából 500 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás ügyében vizsgálódik - a lap pedig úgy értesült, ebből 162 milliárd a Közgép projektjeihez köthető. Azt is elárulták Brüsszelből, hogy az Európai Bizottság már készül annak az eljárásnak a megindítására, amelyben a nem rendeltetésszerűen felhasznált uniós támogatások visszatérítésére fogja kötelezni a magyar Irányító Hatóságot.
A vizsgálat lezárulását az OLAF sajtószolgálata erősítette meg a Népszabadságnak. Mint a lap megtudta, a pénzügyi ajánlásokat tartalmazó vizsgálati eredményt megküldték az Európai Bizottság regionális főigazgatóságának, a jogi ajánlásokat pedig a magyar legfőbb ügyész hivatalának.

Brüsszelből azt az információt kapták, hogy pénzügyi szabálytalanságokat tártak fel a vizsgálat során, ezért az EB a támogatások nem rendeltetésszerű felhasználása miatt azok visszatérítésére fogja kötelezni az Operatív Programokért felelős magyar Irányítási Hatóságot.

A következő lépésekről és a visszafizetendő összeg nagyságáról egyelőre folynak a tárgyalások a magyar kormány és az uniós testület között, ezek lezárulásáig a Bizottság nem hoz nyilvánosságra részleteket - írja a portál.

A magyar kormány két héten belül válaszol több, hazánkat érintő brüsszeli kérdésre - erről tájékoztatta a Népszabadságot Csepreghy Nándor helyettes államtitkár, aki szerint döntés egyetlen, az unió költségvetési ciklusát lezáró ügyben sem született még.

Ahogy Csepreghy korábban megerősítette, az OLAF összesen 500 milliárd forint értékben vizsgálódik, mintegy félszáz beruházás ügyében. A nol.hu úgy tudja, ebből 162 milliárd forint a Közgéphez köthető, köztük ezekhez a projektekhez:
  • Az M0-s autópálya M6-os és 51-es főút közti szakaszának bővítése: két új Duna-híd és 12 kilométer hosszon új, négy sáv szélességű félautópálya megépítését az M0 Déli Ág Konzorcium végezte 34,9 milliárd forintért. 2013-ban adták át és a Közgéppel együtt dolgozott az A-HÍD, a Strabag, a Magyar Aszfalt és a Colas.
  • A Szajol-Püspökladány-vasútvonal átépítése: a beruházás mindkét szakaszára a Közgép vezette konzorcium szerződött, egyenként 49-50 milliárd forint körüli összegért.
  • emellett a Záhony térségi vasúti nagyberuházások, Székesfehérvár és környéke szennyvízcsatorna-hálózatának bővítése, egy soproni építkezés, továbbá egy szolnoki Közgép-szerződés
nyse tőzsde usa részvény
koronavírus
koronavírus vírus labor
koronavírus coronavirus virus
bkv_busz
hodorkovszkij
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
Esti szeminárium
Ne engedd, hogy az infláció megegye megtakarításod! Ismerd meg, a tőzsdei befektetés erejét.
kulgazdasag ujsagiro Portfolio allashirdetes