Előfizetői tartalom

Ezt ne felejtsük el, ha már uniós forrást kérünk

Portfolio
"Tipikus buktatók, fontos újdonságok a gazdaságfejlesztési pályázatoknál" címmel tartotta meg előadását a Vállalati Növekedés 2015 konferenciánkon Gedei Gábor, a GINOP projektmenedzsere, és rögtön azzal a sokak számára meglepő kijelentéssel kezdte, hogy EU-s kérésre nem szabad már a pályázat kifejezést használni. A tipikus buktatók között említette a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárságának szakértője azt, hogy ha valaki elektronikusan benyújtotta a támogatási igényét, akkor 3 napon belül postán is erősítse meg azt, hogy az adatok stimmelnek és valóban ő adta be azt az adott kérelmet. Természetesen elektronikus aláírással rendelkező cégvezetőknek már ezzel a papírmunkával sem kell foglalkoznia.

A Gedei Gábor előadásában említett néhány főbb újdonság:Nem használjuk a pályázatok kifejezést az Európai Bizottság kérésére, immár támogatási kérelmet lehet benyújtani a megjelenő felhívásokra Az intézményrendszer is átalakult, a GFP IH most a koordináló, a felhívások egy szakpolitikai felelős irányításával, a Nemzeti Fejlesztési és Innovációs Hivatal szakmai...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 943 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái