Uniós források

Egy hónap "haladékot" kaptak a cégek az EU-s pályázat beadására!

Portfolio
Eddig idén december 7. volt az első értékelési határnap a vállalati K+F+I pályázat beadásában, de ezt ma késő délután egy szűkszavú kormányzati közleményben bő egy hónappal 2016. január 11-re módosították.
A "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása" című (GINOP-2.1.1-15 azonosító számú) felhívásra 2015. november 2-tól lehet beadni a pályázatokat és a még most is elérhető eredeti felhívás szerint a szakaszos elbíráláshoz az első ilyen értékelési határnap december 7. lett volna (az addig beérkező pályázatokat egy körben bírálják el). Most ezt a benyújtási határnapot módosította bő egy hónappal a kiíró NGM, de ennek pontos okát nem jelölte meg.

A pályázati keretösszeg 50 milliárd forint, és már a kezdetek óta sokan úgy gondolják a piacon, hogy a hatalmas érdeklődés miatt ez a keret gyorsan ki fog merülni, így azt szükséges lehet megemelni. Az Irányító Hatóság vezetőjének döntése alapján ezt 20%-kal valóban meg is lehet emelni, de kérdéses, hogy ez a plusz 10 milliárd forintnyi keret valóban elegendő-e az igények kielégítésére. Elképzelhető, hogy az első értékelési határnap későbbre tolása összefügg azzal, hogy addigra a feltételezések szerint úgyis összegyűlik annyi pályázati igény, hogy azokat egyben kiértékelve az egész keret kiosztható, így nem is feltétlenül lesz már több ilyen határszakasz.

A kormány hivatalos pályázati oldalán mindössze ez a kétmondatos közlemény jelent meg péntek késő délután: "A Széchenyi 2020 keretében megjelent "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása" című (GINOP-2.1.1-15 azonosító számú) felhívás első értékelési szakaszában a 2016. január 11-ig benyújtott támogatási kérelmek kerülnek együttesen elbírálásra. Ennek megfelelően a "GINOP-2.1.1-15" azonosító számú felhívás módosulni fog."
Boris Johnson Brexit igeret beszed1500
facebook libra szablyozás
Westminster brexit brit kilepes tortenelmi dontes
lemairegetty
barabasialbertlaszlocimlapkep-20181130
elektromosroller
Brexit london tuntetes1500
GettyImages-1167008922
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Befektetési termékek a magas hozam reményében.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
Boris Johnson Brexit igeret beszed1500