Uniós források

Itt az első uniós pályázat a startup cégeknek

Portfolio
Egy 2,5 milliárd forintos GINOP-os pályázat jelent meg, mely felhívásra kizárólag a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, mint központi költségvetési szerv nyújthat be kérelmet. A pályázatot benyújtani 2016. január 18-tól lehetséges 1 hónapon keresztül.
Megjelent az IKT startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítását támogató (GINOP-3.1.3-15 kódszámú) felhívás, melynek egyetlen nyertese lehet a KIFÜ. Elmondhatjuk, hogy ilyen pályázati felhívások esetében a projektgazda köteles továbbadni a megszerzett előnyt a programban résztvevő vállalkozásoknak.

A pályázat lényege

A hazai, kevésbé fejlett régiókban újonnan létrejövő vállalkozások környezetének fejlesztését célozza az IKT szektorban a nemzetközi piacokra való elérés javítása érdekében. A kormány ezen célját egy projektgazda, vagyis egy lebonyolító cég segítségével kívánja elérni, mely jelen esetben a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség.

A program megvalósításában kiemelt szerepe lesz a mentoroknak, akik tevékenységükkel - szakértői, tanácsadási tevékenységek, információnyújtás, konferenciák, képzések megszervezésében való részvétel, nemzetközi piaci kapcsolatok becsatornázása, projekt akvizíció, célzott tárgyalások szervezése - helyi szinten segítik az IKT startup vállalatok nemzetközi piacra lépését, befektetéshez jutását, működésük során felmerülő akadályok feltérképezését és azok elhárítását.
shutterstock_511583062_esztétika és funkció_1500x848
izernorbert0922
máv0921
Autóbaleset
online bolt_shutter
orvosi kamara0921
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
vargamihaly0921