Uniós források

Óriási összegű közlekedési beruházások 2016-ban

MTI
Portfolio
December elején egyszerre 4 pályázati felhívás 1105 milliárd forint összegben jelent meg. Nagyjából ez az összeg fedezheti majd az országban jövőre induló közlekedési beruházásokat. A tervek szerint 670 milliárdot ki is fognak fizetni - mondta Tasó László a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
A december elején megjelent 4 pályázati felhívás teljes összege a 7 évre rendelkezésre álló közlekedésfejlesztési keretnek mintegy 92%-át teszi ki. Ezen pályázatok megjelenését már jelezték abban a novemberi kormányhatározatban, amely nyolc pontban rögzítette azokat a lépéseket, amelyek a 2016-os gazdaságélénkítést szolgálták az uniós források segítségével.

Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a már meghirdetett négy pályázat kapcsán elmondta:

A más Operatív Programokba betervezett támogatásokat is ideértve Magyarország a következő években tehát összesen 2600-2800 milliárd forintot fordíthat közlekedésfejlesztési célokra.

Az államtitkár ismertette, hogy a 2016-os évben csak közúton mintegy 300 kilométeren kezdődnek fejlesztések 520 milliárd forintból, míg vasúton, 370 kilométeren 600 milliárd forintból. Továbbá elmondta, hogy az előző költségvetési időszakban uniós és hazai források segítségével 853 kilométer új út épült meg és több mint 2800 kilométer út újult meg. Az előző költségvetési időszak és az új költségvetési ciklus beruházásairól részletesebben korábbi cikkünkben olvashatnak.

Az államtitkár felidézte, hogy az Európai Bizottság már februárban elfogadta az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programot (IKOP).

A kiírásokat határidőre közzétették, nincs akadálya annak, hogy gőzerővel elkezdődhessen a munka 2016-ban.

- fogalmazott Tasó László.
Koronavírus
Volkswagen
Koronavírus
OTP
Koronavírus Észak-Olaszország
szentendrei hév megálló
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
Online előadás
Online előadás a tőzsdei befektetésekről, kezdőknek.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
2020. március 18.
Lakás Konferencia 2020
Westminster brexit brit kilepes tortenelmi dontes