Akár 3 év múlva meg is történhet a csoda
Uniós források

Akár 3 év múlva meg is történhet a csoda

MTI
Portfolio
A jövő év nyaráig az összes pályázatot kiírják a Magyarország rendelkezésére álló 12 ezer milliárdnyi összegű európai uniós forrás felhasználására, így a legtöbb beruházás 2019 végéig megvalósulhat - mondta Rákossy Balázs, államtitkár a mai sajtótájékoztatón.
Uniós pályázati lehetőségekről részletesen lesz szó a Portfolio március 10.-i Uniós Források 2016 című konferenciáján. További részletek:


Az államtitkár elmondta, hogy a 10 operatív program összegének 60 százalékát gazdaságfejlesztésre szándékoznak fordítani. Külön kitért a mintegy 1300 milliárd forint összegű Terület- és Településfejlesztési Operatív Programra, amelynél újdonságnak tartotta, hogy decentralizált lesz a felhasználása a 19 megye, illetve a 23 megyei jogú város önkormányzatának tervei alapján.

A sajtótájékoztatón Lipők Sándor, a térségi fejlesztésekért felelős miniszteri biztosa ismertette a Vidékfejlesztési Operatív Program megvalósításának indítását, kiemelve, hogy a rendelkezésre álló közel 1300 milliárd forintból 200 milliárdot az élelmiszer-feldolgozói ipar, 92 milliárdot a kertészeti ágazat, míg 75 milliárdot az állattenyésztés fejlesztésére kívánnak fordítani. Hozzátette, hogy a kormány stratégiai célként kezeli mezőgazdasági vízgazdálkodás és az öntözésfejlesztés támogatását is.

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés elnöke arról szólt, hogy a megye rendelkezésére álló 89,3 milliárdos fejlesztési forrás felhasználása iránt élénk az érdeklődés a nyírségi települési önkormányzatok részéről, s a pályázatok benyújtásához szakmai segítséget is adnak a helyhatóságoknak.

A Portfolio tegnapi adatbázisa alapján eddig összesen 2069 db nyertes pályázatot hirdettek meg, mely összesen 474,43 milliárd forintos keretösszeget köt le.
Frankfurti tőzsde
cimlap_Hernadi
Volkswagen
orbánviktordonaldtusk
DBZOL20200106014
sme kkv csomag laptop
kinaielnök
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Rendezvényszervező

Rendezvényszervező

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Esti webinárium
Közérthető előadás kezdőknek.
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
DBZOL20200106014