Váratlanul átírta a kormány a nagy horderejű EU-s pályázati szabályt
Uniós források

Váratlanul átírta a kormány a nagy horderejű EU-s pályázati szabályt

Portfolio
A jelek szerint túl szigorúra és bonyolultra sikeredett a csak bő három hete megszületett, az EU-s projektek költségnövekményét szabályozó kormányrendelet, mert egy pénteki módosítással máris jócskán átírta azt a kormány. Ráadásul a változtatások szokatlanul sürgősen, már pénteken, azaz február 24-én este 9 órától hatályba is léptek.
Az EU-s pályázati szabályokról és a fejlesztéspolitikai döntések hátteréről bőségesen szó lesz a Portfolio Uniós Források 2017 című konferenciáján március 23-án, amelynek nyitó előadását Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője tartja. További részletek:


Február elsején külön kormányrendeletben (17/2017) is rögzítette azt a nagy horderejű, háromlépcsős szabályrendszert a kormány, amely mentén engedélyezni lehetett a már megkötött uniós projektek menetközbeni költségnövekményét. Amint akkor részletesen bemutattuk: az áru- és szolgáltatás beszerzésekre a 10% alatti, a 10-30% közötti és a 30% feletti, az építési beruházásokra pedig a 15% alatti, a 15-30% közötti és a 30% feletti költségnövekmény esetére fektettek le elég szigorú szabályokat.

Most azonban ezeket átírták a 35/2017-es kormányrendelettel az alábbiak szerint:
  • Már nem tesz különbséget a jogszabály az egyes beruházási típusok között, mindegyikre egységesen érvényes, hogy 15% alatti költségnövekmény esetén a projektet jóváhagyó Irányító Hatóságnak kell alátámasztani, hogy a menetközben megemelkedő támogatási összeget a piaci folyamatok indokolják (az áru- és szolgáltatás beszerzés esetén tehát az eddigi 10%-ról 15%-ra nőtt ennek az első korlátnak a mértéke)
  • Már nem három, hanem csak két kategória van a költségtúllépés esetére, azaz csak a 15% alatti, és a 15% feletti kategóriákra vannak szabályok
  • Az elmúlt három hétben a költségtúllépésnél azt is nézni kellett, hogy ezzel az adott Operatív Program 7 évre szóló keretösszegének 110%-a alatt marad-e az összesen jóváhagyott támogatás, vagy sem, mert ettől függött az, hogy melyik miniszter jogosult kirendelni az adott projektnél a 15% feletti költségtúllépés vizsgálatára az igazságügyi szakértőt. Most ezt a bonyolult szabályt úgy írták át, hogy minden esetben egységesen az államháztartásért felelős miniszter (nemzetgazdasági miniszter) jogosult a kirendelésre és nincs már benne a jogszabályban a 110% alatti, illetve feletti forráslekötéssel kapcsolatos különbségtétel.
  • Ha a támogatási szerződés vagy támogatói okirat több projektelemet foglalt magában, akkor az elmúlt három hétben a költségnövekmény meghatározásakor a meghatározó értékű projektelem tárgya szerint kellett a költségnövekményt minősíteni (amint rámutattunk, ez alkalmat adhatott némi trükközésre és közben bonyolította a rendszert). Az új szabály ezt az egész paragrafust törölte, hiszen minden beruházási típusnál egységes szabályrendszert vezettek be (15% alatti, vagy feletti költségnövekmény), így végülis egyszerűsítettek a jogszabályon és közben maradt a szigor.
  • Mindenképpen lényeges lazításként értelmezhető viszont az, hogy az új jogszabály egyedi kormánydöntéssel felmentés lehetőségét is megadja az összes új szabály alól. Ez amiatt értelmezhető puhításként, mert az eddigi jogszabály világosan kimondta: 30% feletti költségnövekmény esetén egyszerűen nem támogatható semmilyen EU-s finanszírozású projekt.

Különös, hogy az új kormányrendelet a kihirdetése napján, február 24-én este 9 órakor lépett hatályba, azaz valamiért rendkívül sürgős volt a hatálybaléptetés.

Címlapkép forrása: MTI Fotó
vitezy david
koronaviruscoronavirus
Ez a magyar boltok nagy trükkje: erre érdemes figyelni
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 19.
Portfolio HR Revolution 2020
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Elemző / Vezető elemző

Elemző / Vezető elemző
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
európai uniós zászló európai bizottság