Egyre több a brüsszeli vitánk - A gazdaságra is visszaüthet a feszültség
Uniós források

Egyre több a brüsszeli vitánk - A gazdaságra is visszaüthet a feszültség

Portfolio
Az Európai Bizottsággal folytatott fejlesztéspolitikai vitáink száma nem csökkent, hanem nőtt, és várhatóan tovább nő, mivel bejönnek politikai megfontolások is a szakmai érvek mellé - vetítette előre a mai parlamenti projektmenedzseri ülésen Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese szerint a Bizottság olyan ügyeket is újra megnyitott, amelyekről korábban már kiadott éves értékelést, így tehát a feszültség fokozódik, de "a költségvetés kellően stabil ahhoz, hogy az előfinanszírozást hosszú hónapokig tudja biztosítani". Hozzátette: a viták "akár a makrogazdasági pályára is hatással lehetnek". Az eseményről készített másik szakmai összefoglalónk a várható fontos változásokkal:

Csepreghy a bevezetőben többek között az alábbiakat mondta:

  • A kormány a terveknek megfelelően az összes pályázati felhívást meghirdette március 31-ig, egyes Operatív Programokban már a 7 évre szóló keret túlvállalása is elkezdődött (a pontos számokat tegnapi elemzésünkben megírtuk)
  • Az év hátralévő részében a pályázati elbíráláson, a nyertesek kihirdetésén, azaz a forráslekötésen és a támogatások kifizetésén van a hangsúly (ha a 2700 milliárd forintnyi idei új kifizetés összejön, akkor akár 24 havi prémiumot is kifizethető az illetékeseknek)
  • A március 23-i Portfolio-konferencia panelbeszélgetésében elmondott kormányzati helyzetértékelés nem változott: komolyan kétli a kormány, hogy az EU képes lesz a britekkel kifizettetni azt az 50-60 milliárd eurónyi 2014-2020-as ciklushoz tartozó tételt, ami már a brit kilépés utáni időkre nyúlik (aminek a befizetését anno 2023-ig vállalták a britek)
  • A menetközben kieső brit befizetés miatt a 2023-ig tartó mostani ciklus utolsó harmadában hiányozni fognak a pályázati pénzek a brüsszeli kasszából, "ami akkor majd lépéskényszerbe hozza a bizottsági döntéshozókat, így aki időt nyer, életet nyer"
  • Az állami projektértékelők gőzerővel végzik a munkát, és az értékelések eredményeként az EU-pénzek hatékony felhasználása a fő cél, a kormány nyitott a bürokráciacsökkentő javaslatokra a pályázati folyamat során olyan mértékig, ami nem ütközik az uniós szabályozásba, mivel egyébként is sok a Bizottsággal folytatott vita (példaként említette a mai sajtóinformációt is és hangsúlyozta, hogy ennél a konkrét ügynél még a 2010 előtt kötött szerződésekre vonatkozik az összes bizottsági megállapítás)
  • Jelzése szerint az Európai Bizottság olyan ügyeket is elkezdett feszegetni, amelyekről már korábban már kiadott éves értékelő jelentést, azaz újra megnyitott ügyeket; és a vitákban/vizsgálatokban szavai szerint szakmai és politikai érvek, indokok keverednek össze
  • Előrevetítette, hogy ha ezen viták miatt esetleg akadozna az EU-pénzek Brüsszel felőli kifizetése, még akkor is "a költségvetés kellően stabil ahhoz, hogy az előfinanszírozást hosszú hónapokig tudja biztosítani", de a viták "akár a makrogazdasági pályára is hatással lehetnek".

Érdemes megjegyezni, hogy jelenlegi tudásunk és a sajtóbeszámolók szerint a Bizottság olyan ügyekben vizsgálódik, amelyek még a 2007-2013-as ciklushoz tartoznak. A ciklushoz tartozó pénzek 94%-át azonban már kifizette Brüsszel Magyarországnak (az eddig lehetséges 95%-ból), így a régi vitás ügyekben már csak kevés az az összeg, amelyet különböző okok miatt visszatarthat Brüsszel. Így ennek magyar költségvetés általi "előfinanszírozása" nem okozhat különösebb gondokat, főként amiatt, hogy ezt az előfinanszírozást már évekkel ezelőtt megtette a magyar büdzsé (benne van az eddigi államháztartási számokban a 7 éves keret 108% körüli kifizetése is). A régi ciklus pénzei kapcsán tehát újonnan fellépő "pénzügyi nyomásgyakorlásra" nem igazán van mód - ha valóban ez lenne a Bizottság szándéka.

Ezek miatt Csepreghy utalása inkább a most zajló, 2014-2020-as ciklusbeli projektszámlákra és azok brüsszeli kifizetésére utalhat. Ezeknél a magyar államháztartás nagy tempóban fizeti ki a támogatásokat, közelítjük a 2000 milliárdos összes kifizetést itthon, miközben Brüsszelből ennek egyelőre csak kis része érkezett meg utófinanszírozásként (1,23 milliárd euró, azaz kb. 380 milliárd forint). A két kifizetés közötti ütemkülönbség megfinanszírozása a magyar költségvetésre nehezedik, de amint Csepreghy jelezte és az államháztartási számokból is jól látszik: egyelőre jól áll a magyar büdzsé, hogy ezt az átmeneti finanszírozási terhet elbírja.

A jelek szerint azonban a brüsszeli viták miatt arra számít a kormány, hogy ez az ütemkülönbség fennmaradhat, vagy akár fokozódhat is (visszatartott kifizetések, stb.), sőt a viták akár a makrogazdasági pályára is kihathatnak. Utóbbi jelzés arra utalhat, hogy akár itthon is lassítani kell az uniós kifizetéseket, mert az akadozó brüsszeli kifizetések miatt nem bírná már el a két kifizetési ütem közötti különbség "kipótlását" a magyar államháztartás. Ha valóban idáig fajulnának a viták, és valóban akadoznának a brüsszeli kifizetések, akkor mindez az idei 4,1%-ra, jövőre 4,3%-ra tervezett magyar GDP-növekedési kilátásokat is lefelé húzhatná.

Elfogy-e a sok visszatérítendő forrás?

Az ülés keretében azt többek között azt jegyezte meg Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke, hogy a Brexit miatti forrásvesztési kockázatok miatt indokolt a gyorsított pályázati kiírás és a gyors forráskifizetés. Ezzel együtt felvetette: érdemes lehet megfontolni a 7 évre szóló visszatérítendő források összegének (mintegy 710 milliárd forint) mérséklését a vissza nem térítendő források javára, mivel a ciklus felénél vagyunk már és előfordulhat, hogy előbbiekre nem lesz kellő kereslet. Csepreghy jelzése szerint mivel 2020 után várhatóan szinte csak visszatérítendő források lesznek a vállalkozások javára, így érdemes a fokozatos felkészítés jegyében megtartani a mostani keretet (710 mrd Ft).

Nyikos Györgyi, a Magyar Fejlesztési Bank EU Kompetencia Központ igazgatója annyit fűzött hozzá, hogy az elmúlt egy hónap tapasztalatai alapján intenzív a kereslet a visszatérítendő támogatások iránt: a kombinált termékek hitel "lába" iránt ugyanis már 73 milliárd forintnyi igény érkezett be.

Áremelkedés - korlátok

A dömpingszerűen meginduló projektek és az építőipari kapacitáskorlátok jelentős árfelhajtó tényezőt, illetve projekt végrehajtási késedelmet okozhatnak - vetette fel az ülés keretében Kovács Zoltán, a Rekontir BPM ügyvezetője. Erre Dányi Gábor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára jelezte: valós a probléma, az erős kereslet árfelhajtó tényezőt okoz, amellyel a második félévben akár szabályozói szinten is foglalkozni kell. Ezt kiegészítve Csepreghy Nándor a kormányzati álláspontot, illetve szándékot is jelezte: azt szeretnék, hogy a közelmúltban az állami projektekre elfogadott kétlépcsős áremelési szabályrendszer legyen irányadó a magánszektorbeli pályázatokra is.

Amint megírtuk: szigorú szabályrendszert határozott meg a kormány arra, hogy az állami körben megvalósított projektek elszámolható költsége a jóváhagyott összeghez képest milyen esetekben emelkedhet legfeljebb 15%-kal, majd szükség esetén afelett 15-30%-os mértékben. 30% feletti költségnövekményt a jelenlegi jogszabályok alapján csak kivételes esetekben lehet engedélyezni.

Arra a felvetésre: bár hasznos, hogy az összes pályázat megjelent március végéig, de mostantól rengeteg módosítás várható még a megszabott feltételek finomítása érdekében, szintén kormányzati álláspontként Csepreghy azt jelezte: nagyon szűk mozgásteret akarnak adni az Irányító Hatóságoknak, hogy a már megjelent felhívások kereteit módosítsák, de ezzel együtt persze ez még elő fog fordulni.

Címlapkép forrása: MTI Fotó Kovács Attila
Frankfurti tőzsde
kórház
mcdonald's logo
Boeing
cimlap_Hernadi
orbánviktordonaldtusk
DBZOL20200106014
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Rendezvényszervező

Rendezvényszervező

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Esti webinárium
Közérthető előadás kezdőknek.
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
DBZOL20200106014