Uniós források

Kevés EU-pályázaton induló kkv-nak segíthet a közbeszerzési értékhatár emelése

Portfolio
A Közbeszerzési törvény január elsején hatályba lépett értékhatár emelése feltehetően csak kevés olyan magyarországi kkv-nak kedvező, amelyek uniós gazdaságfejlesztési pályázaton indultak - mutat rá mai kommentárjában Papadimitropulosz Alex. A Via Credit ügyvezető igazgatója szerint érdemi hatást a törvényi változás azokra a cégekre gyakorol, amelyek 2018 második felében nyertek el GINOP pályázaton pénzt, és bár ezen cégek száma 4500 körüli, de közülük az értékhatár emelés becslések szerint csak 130 cégnek lehet könnyítés, ami az érintett cégek 3%-a.
Papadimitropulosz Alex emlékeztet rá, hogy a vissza nem térítendő támogatásokkal kapcsolatos közbeszerzési értékhatár korábban azoknál az eszköz, szolgáltatás beszerzéseknél mentesítette a pályázókat, ahol a kapott támogatás 40 millió forint vagy kevesebb volt. Idéntől az eszköz és szolgáltatás beszerzéseknél bő 68 millió forintra emelkedett a támogatási összeg, ami felett kötelező a közbeszerzés lefolytatása.Megjegyzi: a pályázati értékek változtatása mögött a közbeszerzési értékhatárokhoz való harmonizáció áll. A közbeszerzési törvényben az eszköz és szolgáltatásvásárlás értékhatára 68.655.860 forint, ehhez az értékhez igazították a vissza nem térítendő támogatással érintett KKV-k és nagyvállalkozások projektjeit. A módosítások mögött valószínűleg a Közbeszerzési törvényben meghatározott alapelvi okok, azaz, nevesítve a mikro-, kis- és középvállalkozások megsegítése állhat. A támogatási összegek rugalmasabb és gyorsabb felhasználásának gazdaság-élénkítő hatásaira is figyelemmel.

A változások alapján rámutat arra, hogy az értékhatár változása minimális hatással lesz a pályázó vállalkozásokra, főleg amiatt, hogy 2018 év végén a legtöbb programban már eredményt hirdettek. Hozzáteszi: nem várható tömeges, olyan, ezreket megmozgató pályázat, ami elérné akár a korábbi közbeszerzési értékhatárt.

A Via Credit ügyvezető igazgatója hangsúlyozza, azokra a pályázókra lehet hatással a változás, akik 2018. júniustól nyertek támogatást, hiszen az előkészületi munkák valószínűleg nem jutottak még el a közbeszerzési eljárás megindításáig. Ezen vállalkozások statisztikái:
  • Az elmúlt félévben a GINOP programban - ez az a támogatási program, ahol a legtöbb KKV pályázik - 4.500 nyertes pályázatot hirdettek, azok közül a becslések szerint mintegy 130 vállalkozásra van pozitív hatással az értékhatár változása, azaz a nyertesek 3 százalékára.
  • A hivatalos pályázati oldal adatai alapján a GINOP programban eddig 2.525 milliárd forint támogatást hirdettek ki, miközben a teljes pályázati program során tervezett összes GINOP támogatás 2.586 milliárd forint, lényegében a teljes támogatást kiosztották. Eszerint nem várható olyan új pályázati hullám, amire a változások hatást gyakorolhatnának.
  • A GINOP programon belül kb. 2.800 olyan pályázati nyertes van, akik 68 millió forintnál több támogatást nyertek, tehát ők továbbra is a törvény értékhatára felett állnak. 1.700 olyan nyertes van, akik 40-68 millió forint között nyertek támogatást, de ezek több mint 90 százaléka 2018. június előtti nyertes, akik már nem élvezhetik az új értékhatárt. Kb. 2.100 olyan pályázó, akik 25-40 millió forint közötti támogatást nyertek. Azon nyertesek száma, akik 25 millió forintnál kevesebb támogatást kaptak, összesen kb. 11 ezer pályázó.
brexit0115
bitcoin automata shutter
gáztározo0921
klima0921
shutterstock_1424418242
szaudarábia0921
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Varga Mihály miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter beszédet mond a Karcagi Kukoricamalom átadóünnepségén 2019. szeptember 19-én.MTI/Mészáros János