Előfizetői tartalom

Angela Merkel és Európa csúcsvezetői a Portfolio hasábjain kérik a magyarok segítségét a koronavírus ellen

A koronavírus elleni küzdelem jegyében globális adományozói videókonferenciára kerül sor hétfőn, május 4-én, amelynek házigazdája Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke lesz. Ennek apropóján ő, illetve Giuseppe Conte, Olaszország miniszterelnöke, Emmanuel Macron, Franciaország elnöke, Angela Merkel, Németország szövetségi kancellárja, Erna Solberg, Norvégia miniszterelnöke, illetve Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a magyar sajtóban exkluzív felvezető cikket írt a Portfolio-nak. Az esemény hétfőn délután 15-17 óra között élőben követhető lesz az Európai Bizottság weboldalán itt, a programról rövid tájékoztató itt érhető el. Az esemény célja, hogy legalább 7,5 milliárd eurót össze tudjanak gyűjteni. A globális kezdeményezésben lényegében mindenki részt vehet: kormányok, cégek, pénzügyi és civil szervezetek, alapítványok közvetlenül is tudnak anyagi felajánlásokat tenni itt, a magánszemélyek pedig egyrészt figyelemfelhívással, másrészt a partnerszervezeteknek való pénzküldéssel tudnak segíteni. „A pénz azt szolgálja, hogy a lehető leggyorsabban olyan diagnosztikai eszközöket, kezeléseket és vakcinákat fejlesszünk ki és alkalmazzunk a lehető legtöbb ember esetében, amelyek segítségével legyőzhetjük a világjárványt” - fogalmaznak a vezetők az alább változtatás nélkül közölt felvezető cikkben.

„A szerencse csak az arra felkészült szellemnek kedvez.” Ez volt Louis Pasteur, a valaha élt egyik legnagyobb tudós mottója. Az ő lángelméjének köszönhető számos védőoltás és úttörő felfedezés, melyek több millió ember életét mentették meg a 19. századtól napjainkig. Ahogy akkor, a világ most is egy olyan vírussal küzd, amely végigsöpör az országokon és kontinenseken...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés