Előfizetői tartalom

Mégis lesz költségvetési alku? – Felvillantott egy utat a lengyel miniszterelnök

Portfolio
Úgy tűnik, hogy kommunikációs offenzívába kezdett a lengyel miniszterelnök, mert a Magyar Nemzet mellett még legalább 8 másik vezető európai lapban is lehozták a mai vélemény cikkét, illetve interjúját és közben kedden délután Varsóban is beszélt egy sajtótájékoztatón az uniós költségvetési vétóhelyzetről. Ezek egybehangzó üzenete az, hogy egyelőre nem változott a lengyel álláspont a vétó ügyében, de meglebegtette, hogy a tárgyalások akár elvezethetnek majd ehhez, igaz eltérő időhorizontot mondott arra, hogy ez mikor következhet be. Egyik megszólalásában közeljövőt mondott, egy másikban viszont néhány hónapos távot. Utóbbi egybecseng Orbán Viktor és Gulyás Gergely magyar vezetők minapi jelzéseivel.

Lényegében ugyanazokat az üzeneteket közölte több vezető európai lapban is (La Stampa, Público, El Mundo, Handelsblatt, Wiener Zeitung, Dagens Industri, Borsen, Le Monde) Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, amelyeket a mai Magyar Nemzetben lehoztak, de amint a Reuters felhívja rá a figyelmet, összességében optimista kilátást sugallt a vétóügy várható kifutásáról. Például...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés