eu tamogatas jobol is megart a sok kiss gabor ferenc
Uniós források

Új EU-pénzek Magyarországon: a jóból is megárt a sok!

Olvasom a Portfolio hasábjain Essősy Zsombor cikkét, miszerint az országra 2021-től zúduló uniós forrásoknak hála az újév napjával a magyar gazdaság aranykora köszöntött ránk. A szerző lelkesedésének értékén mit sem ront, hogy a tervszerűen „fejnehézre” hangolódó 2021-2027 közötti időszak első másfél éve egyben a tanácsadó iparág számára is elhozhatja a kánaánt, a piac valamennyi szereplőjével együtt izgatottan és érdeklődve várjuk a vélhetően minden korábbit felülmúló pályázati dömpinget. A forrásbőség piedesztálra emelése azonban véleményem szerint nem szerencsés megközelítése a ránk váró időszaknak. A számolatlanul elérhető pénztömeg önmagában ugyanis nem feltétlenül jelent előnyt egy nemzetgazdaság számára. Ellenkezőleg, akár átok is lehet a vélt áldás helyett.

Az a bizonyos "kincsek átka" effektus

Gondoljunk csak a támogatások megszerzésére irányuló járadékvadászat jelenségére (amikor egy pályázó célja pusztán a forrás megszerzése és nem egy valós, életképes fejlesztés végrehajtása) vagy a piaci szereplők körében érvényesülő versenytorzító (holtteher és helyettesítő) hatásokra. Vagyis azokra az esetekre, amikor egy beruházás támogatás nélkül is megvalósulhatna, így a forráskihelyezés nem szükségszerű (előbbi), vagy amikor egy támogatás nem a gazdaság összteljesítményét növeli, csupán a helyi versenytársakkal szemben nyújt előnyt a kedvezményezett számára, azaz a piacot rendezi át (utóbbi). A forrásbőség lehetséges kedvezőtlen következményeit, avagy a „kincsek átkát” egyébiránt Váradi Balázs a „Miért folyik a csata? Avagy a 8000 milliárd átka” című, 2006-os cikkében remekül összefoglalta. Írása az elmúlt szűk másfél évtized fejleményeinek tükrében különösen tanulságos olvasmány. De még mielőtt feleslegesen magasra dobnánk a labdát és a szakpolitika helyett pártpolitikai színezetet kapna a vita (ld. bármely kormányzati intézkedés dicsérete puszta bálványozás, míg az azzal kapcsolatos kritikák megfogalmazása ellenzéki ármány), inkább két olyan szempont vizsgálatára szeretnék javaslatot tenni, ami árnyalhatja az aranykor eljövetelével kapcsolatos nézetet.

A magyar gazdaság uniós csatlakozás óta eltelt időben mutatott teljesítménye objektíven értékelhető. Az általános gyakorlatban használt mérőszám, vagyis az egy főre jutó, vásárlóerőparitáson számított bruttó hazai termék (GDP) 2004-ben, a csatlakozás évében az unió átlagának 61%-án állt hazánkban, majd 2019-ig 73%-ra nőtt, vagyis az uniós szinthez mért „jólétünk” 15 év alatt 12 százalékpontot javult. Ez tényszerűen egy pozitív jelenség. Azonban a gazdaság teljesítményét önmagában vizsgálva könnyen eshetünk a kognitív torzítás csapdájába, amikor is a témában kialakított álláspontunkat a megalapozottan ellentmondó információk figyelmen kívül hagyásával vagy tudatos kerülésével véljük megerősítettnek látni. Érdemes és szükségszerű ezért a gazdaság teljesítményét (illetve azzal szoros összefüggésben az uniós források hatását) európai, vagyis nemzetközi léptékben szemlélni. Nézzük tehát, a régiós „versenytársak”, vagyis az újonnan csatlakozó középkelet-európai országok esetében hogyan alakult ez a mutató az utóbbi években.

Fejlődési tempó vs. forrásbőség

A Visegrádi Négyeket vizsgálva az előbbi időtávon azt látjuk, Szlovákia esetében 18, Csehország esetében 21, Lengyelország esetében pedig 26 százalékpontnyi növekedés mérhető, vagyis mindhárom ország lényegesen jobb eredményt tud felmutatni (ugyanakkor a szlovák gazdaság 2013 óta tartó mélyrepülését is meg kell említeni, akkor még 78%-on álltak). De a 2004-ben velünk együtt csatlakozó tagállamok közül is egyedül Szlovénia esetében figyelhető csak meg a miénknél alacsonyabb mértékű növekedés (11%p vs. 12%p), esetükben viszont már a belépéskori bázisérték is magasabb volt, mint a mi mostani értékünk (78% vs. 73%). Végül, ha megnézzük a 2007-ben csatlakozó két új, olykor még ma is lesajnált tagállamot, azt látjuk, hogy Bulgária és Románia is gyorsabb tempóban közelíti az unió átlagát, utóbbi gazdasága mára szinte utolérte a magyart.

Mindeközben Magyarország az egy főre eső támogatások tekintetében a fentiek alapján szárnyaló balti államokkal együtt a kezdetek óta az uniós forrásfelhasználás egyik legnagyobb haszonélvezője és abszolút értékben is a fő kedvezményezettek közé tartozunk. Létezik, hogy a térség többi országában mégis hamarabb köszöntött be az a bizonyos aranykor?

A forrásbőség ellenére is hátul kullogunk

Egy ország gazdaságának fejlődési pályája természetesen nem csupán az elérhető támogatások összegén és felhasználásán múlik, azok eredendő célja mégis a tagállamok uniós átlaghoz való felzárkózásának elősegítése. A fenti adatok pedig azt mutatják:

miközben Magyarországon a forrásbőség már jó ideje tart, az uniós fejlettségi szinthez való közeledés tekintetében az új tagállamokkal való összevetésben hátul kullogunk csupán

(Horvátország 2013-as csatlakozása óta mutatott fejlődési pályáját az eltelt idő rövidsége, így az elérhető források lényegesen kisebb volumene miatt most nem vizsgálom). A 2021-től még tovább növekvő forrástömeg pedig nem egyedi jelenség, nem csak mi leszünk haszonélvezői, valamennyi tagállam a korábbinál lényegesen nagyobb támogatási kerettel számolhat a következő hét évben. Vagyis a felhalmozott deficit ledolgozása egyáltalán nem lesz egyszerű.

A közvetlenül gazdaságfejlesztésre szánt források: cél vs. valóság

De ha eltekintünk a nemzetközi környezettől és csupán a forrásfelhasználás hazai tendenciáit vizsgáljuk, a hivatkozott cikk akkor is felvet érdekes kérdéseket. Miközben a szerző akár 80%-nyi, közvetlenül versenyszférába áramló forrást vizionál, felidézi például azt a feledés homályában elveszni vélt állítást is, miszerint 2013-2014 környékén a magyar forráskezelő intézményrendszer – ti. a magyar kormány – hangsúlyosan kommunikált fejlesztéspolitikai célja a támogatások 60%-ának hazai vállalkozások részére történő közvetlen kiosztása volt. Az egyébként jól artikulálható, ám már a maga idejében is szakmai fenntartásokkal kezelendő kijelentés teljesülését az azóta eltelt évek forrásfelhasználásának adatai alapján szintén értékelhetjük.

A magyar vállalkozások számára a legtöbb támogatás a GINOP (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) keretében került meghirdetésre. A program terhére eddig megítélt közel háromezermilliárd forint támogatás ugyanakkor az összes elköltött forrás 27,88%-át éri el csupán (ettől az aránytól érdemi eltérés nem is nagyon várható már), a legnagyobb kedvezményezettek között pedig nem vállalkozásokat találunk, hanem az államigazgatás szereplőit (szaktárcákat és háttérintézményeket, akik persze, ha közvetett módon is, de részben a piaci szereplők irányába továbbítják az általuk kezelt forrásokat direkt támogatások, vagy támogatott képzés, szervezetfejlesztés, tanácsadás formájában). Bár a hazai cégek emellett több más – TOP (település- és területfejlesztés), KEHOP (energetika), VEKOP (Budapest és Pest megye), VP (vidékfejlesztés) és MAHOP (halászati) – operatív program forrásaiból is részesülhettek,

a profitorientált, többségi magántulajdonban lévő vállalkozások számára megítélt támogatások összességében meg sem közelítik a teljes kereten belüli 60%-os célértéket.

A források legfeljebb egyharmada mehetett közvetlenül a vállalkozásoknak

A Portfolio egy korábbi, 2016-os cikkében 47-50% körül becsülte a közvetlen gazdaságfejlesztés arányát a pénzek felhasználásán belül. Eltérő megközelítésemben – a forráskihelyezés célja helyett a kedvezményezetti kört vizsgálva – az aktuális, rendelkezésre álló adatok alapján a közvetlenül vállalkozások számára megítélt támogatások aránya csupán 28-32% körüli lehet (pontos adatot csak a százhetvenezer nyertes projekt költségvetésének tételes áttanulmányozása után lehetne mondani). Mivel ezzel párhuzamosan az állam valamennyi programot figyelembe véve minden korábbinál több – mintegy 500 milliárd forintnyi – forrást költött el saját magára,

nem jelenteném ki egyértelműen, hogy a hangsúlyok valóban a közvetlen vállalkozásfejlesztés irányába tolódtak volna az elmúlt időszakban

és itt a hangsúly a közvetlen támogatásokon van.

Persze tény és való, nem csak a közvetlenül megítélt támogatásoknak, hanem valamennyi finanszírozott beruházásnak van gazdaságélénkítő hatása – hiszen egy autópálya építése, egy kórház felújítása vagy egy minisztériumi szervezetfejlesztés is megrendeléstöbbletet eredményezhet a hazai vállalkozók számára –, azonban az európai nyílt piaci verseny keretei között ezek a beruházások külföldi kivitelezők számára is elérhetők kell, hogy legyenek. Emellett figyelembe kell venni a támogatások importnövelő hatását is, amely megint csak nem a hazai termelés bővülését segíti.

Vagyis egyértelműen nem jelenthető ki, hogy a beruházásokra elköltött támogatásokból teljes mértékben a magyar vállalkozások részesülnek.

Így, mielőtt megindulna a licit, hogy a rendelkezésre álló források hány százalékát kell előre odaígérni a hazai cégeknek, nézzünk néhány szempontot, ami ténylegesen szükségszerű ahhoz, hogy a valóban és sokadszorra is történelminek ígérkező forrásbőséggel Magyarország élni tudjon az elkövetkező években.

A sikeres forrásfelhasználás kellékei

A forrásfelhasználás egyik kulcsa a támogatáskezelő intézményrendszer mennyiségi és minőségi kapacitásainak megteremtése. Ezen a téren a mai napig kihívásokkal küzdünk, a támogatási döntések 1-3 hónap helyett fél-egy évig húzódnak, a támogatások adminisztrációja ad hoc és kampányszerű, az eljárásrendek pedig nem, hogy programok, de főosztályok, sőt programfelelősök között is eltérőek lehetnek. Így töretlenül és rendületlenül képviseljük továbbra is: ha a támogató sajnálja magától a pénzt, paripát és fegyvert, amivel lehetővé tehetné, hogy az arra érdemesek a nekik jutó pénzt (támogatást) a lehető leghatékonyabban paripára és fegyverre (beruházásra, hatékonyság növelésére) fordítsák, a következő ciklus sem a hatékony és versenyképességi szempontokat szem előtt tartó forrásfelhasználásról, hanem a kapkodásról, kampányszerűségről és átláthatatlanságról marad majd emlékezetes. Mondani sem kell, egyik sem szolgálja, hogy az uniós támogatások tényleg az aranykort hozzák el az ország és a hazai vállalkozások számára, még ha papíron jól is néz majd ki a felhasznált források végösszege.

De a pályázatokat nem elég meghirdetni, a támogatásokat fel is kell szívnia a potenciális kedvezményezetteknek. Ehhez viszont kellő számú, piaci vagy versenyképességi potenciállal rendelkező, tőkeerős vállalkozásra van szükség, akik a pályázatok végrehajtásához szükséges jelentős adminisztratív többletkapacitással is rendelkeznek. Ugyan Pest megye támogatotti körbe való bevonása valóban örömteli és régen várt fejlemény, ami a megyében működő vállalkozásoknak jelenthet valós többletforrást január 1-től, ez önmagában nem jelenti azt, hogy a pályázati dömpingre elegendő, életképes és kapacitálható jelölt lesz a kezdeti időszakban. Egyrészt sok esetben még a nemrég megítélt GINOP, VEKOP stb. pályázatok végrehajtásával foglalkoznak a piaci szereplők, de előfordulhat az is, hogy kapacitások hiányában vagy meglévő előítéleteik miatt eszükbe sem jut pályázati ügyekkel foglalkozni.

És persze nem kerülhetők meg a koronavírus-járvány hatásai sem. A nemzetgazdasági beruházások volumene esetében például a cikkben foglaltakkal szemben 2020 első három negyedévében akkora visszaesés volt megfigyelhető, mint ami 2016-ban következett be, miután elapadtak az előző ciklus pályázati pénzei. De míg a 2016-os visszaesés oka egy külső sokk, és annak következtében a beruházások új pályázatok megjelenéséig történő elhalasztása volt, addig a jelenlegi mérséklődés belső okokra is visszavezethető, a keresleti-kínálati problémák – például a járműipar tekintetében – pedig tartósan fennmaradhatnak a járványtól függetlenül is.

A forráslehívás kockázatai

A pandémia kapcsán ezzel együtt is igen sok a bizonytalanság, nem tudjuk, mikor vonul el végleg és milyen gazdasági károkat hagy maga után. Emiatt, bár a helyreállítási alapból (RRF) érkező pénzek deklaráltan a válságállóság erősítését és a talpra állás elősegítését célozzák és az Unió is a mielőbbi – két ütemben, 2022-ig és 2024-ig történő – forráskihelyezést írja elő, az is kérdéses, hogy a cégek rendelkeznek-e majd a kellő saját forrásokkal és piaci mozgástérrel a támogatások rövid időn belüli, érdemi lehívásához. Mivel a gazdaság tartós élénkülését az egyszeri, gyors, beruházási célú forráskihelyezés amúgy is kevésbé szolgálja, muszáj lesz hosszú távon biztosítani a fejlesztési támogatások elérhetőségét és felhasználhatóságát a vállalkozások számára. Az előző ciklusban kialakult gyakorlat persze most is segíthet: olyan, több milliárdos költségvetésű, éveken átívelő gigaprojekteke van szükség, ahol az előre nevesített megvalósítók egyfajta közvetítő szerepben eljárva – és lehetőleg szakmai alapon – juttatják el a forrást később a piaci szereplőknek.

Mindazonáltal, ha a forrásfelhasználás öncélúvá válik és a támogatáskezelő ismét mindent a pénzek minél gyorsabb szétosztásának rendel alá, azzal nem csak a járadékvadászat kockázatát növeli, de újfent és szükségtelenül szűkíti majd mozgásterét a ciklus későbbi időszakára is. Ne feledjük, a koronavírus-járvány kezelésére többek között azért is lehetett idén tavasszal pályázatokat meghirdetni, mert 2014 óta mintegy 50 forintot romlott a forint-euró árfolyama, így az euróban denominált támogatási keretünk forintra átszámítva több mint 15%-kal emelkedett.

Nem kellene a következő hét évnek is a forint hasonló mértékű romlását várva nekivágni.

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

Hatalmas lehetőségeket tartogat a következő időszak

Nem kérdés tehát, hogy a vállalkozások számára (is) hatalmas lehetőségeket tartogat a következő pályázati ciklus. Aki verseny- és piacképes fejlesztési ötlettel bír vagy akár csak a válságból való kilábaláshoz lesz szüksége támogatásra, jó eséllyel talál majd pályázati lehetőséget magának. A forrásbőségnek köszönhetően emellett nemzetgazdasági szinten is megmarad a történelmi léptékű lehetőségünk a felzárkózásra (avagy helyreállításra).

De hogy mihez kezdünk ezzel a lehetőséggel, az döntő mértékben csakis rajtunk múlik.

Észszerűség, tervszerűség, szakmai kritériumok és csökkenő adminisztratív terhek. Ahhoz, hogy valóban az arra érdemesek kapják a forrásokat és valóban az ország javát szolgálja azok felhasználása, mind a kiíró, mind a pályázók részéről ezeknek a vezérelveknek kell fókuszba kerülnie. Ez esetben tényleg egy sikeres és eredményes új esztendő (és ciklus) elé nézhetünk, így pedig nem is maradna más kívánság hátra, mint hogy mindemellett…

egészségben is gazdag boldog új évet kívánjak mindnyájunknak.

A cikk szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik meg a Portfolio szerkesztősége véleményével.

Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre.

Elindult a Portfolio Vélemény rovata, az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd. Az áradó Duna által elöntött budai alsó rakpart a Batthyány térnél 2013. június 6-án. A fővárosban a korábban várt 875 centiméterrel szemben 885 centiméteren tetőzhet a Duna vízszintje. A háttérben az Országház látható.

pfizervakcina
dmker
rotorsandcams
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Magyar Nemzeti Bank pályázatot hirdet jogász munkakör betöltésére

Magyar Nemzeti Bank pályázatot hirdet jogász munkakör betöltésére
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
boris johnson brexit