mezogazdasagi tamogatas taj kornyezet 210430
Uniós források

Kiüresítik a tájat az európai mezőgazdasági támogatások – Mit lehet tenni?

Az Európai Unió új hétéves költségvetésével új ciklus következik a mezőgazdasági támogatásokban is. Érdemes tehát tágabb perspektívából rátekintenünk a mezőgazdaság támogatási rendszerére.

Az európai integráció kezdetekor az alapító atyák, valamint Európa közös agrárpolitikájának kigondolóit két fontos cél vezérelte: Európa élelmiszertermelésének hatékonyságát növelve a kontinens önellátó legyen, valamint mindez az európai kis- és közepes gazdaságokra épülve valósuljon meg. Az elmúlt bő 60 év alapján azonban az látszik: az előbbi cél megvalósult, sőt bőven túl is teljesült, ugyanakkor

a kis- és közepes gazdaságok – és ezzel együtt az európai vidék, a természeti környezet – a legnagyobb vesztesei lettek a rendszernek.

A Közös Agrárpolitika kialakításakor, az 1950-60-as évek fordulóján Európa még az alapvető agrártermékekben sem volt önellátó, így érthető módon első volt a célok között a mezőgazdaság termelékenységének növelése. Aligha megkérdőjelezhető közcél, hogy az európai közösség alapvetően segítse és támogassa, hogy a kontinens lakói elegendő, egészséges és tápláló élelmiszerhez jussanak. A földet megművelő gazdák, különösen a kis és közepes földeken gazdálkodók megélhetésének elfogadható szintje, mely kitett a piaci árak és a természeti környezet változásai jelentette kockázatoknak, mindannyiunk elemi érdeke: élelmünk, város és vidék jóléte egyaránt függ az ő megélhetésüktől, munkájuktól, földhöz való ragaszkodásuktól.

A Közös Agrárpolitika nem mást ígért, mint méltányos életszínvonalat a termelők számára, a korábbi volatilitás helyett stabil piacokat az agrártermékek számára, a fogyasztóknak pedig megfizethető árakat.

A háború után újjáépülő Európa a korábban rendre megtapasztalt éhezést és élelmiszerhiányt elsősorban a modernizáció, másodsorban a termelés után fizetett támogatások és piaci intervenciók révén fokozatosan felszámolta. Sőt az ösztönzők hatására a termelés túl is szaladt: az 1980-as évekre rendszeressé vált a túltermelés, miközben a rendszer egyre kevésbé vállalható költséget jelentett a kormányok számára.

A kezdetekkor az EU költségvetésének több mint felét tették ki az agrártámogatások. Mára ugyan a sorozatos reformok nyomán egyharmados arányra apadtak a közös büdzsén belül, az évente kifizetett majd 58 milliárd euró agrártámogatás (összehasonlításképpen: ez az éves magyar GDP 46%-ának megfelelő összeg) így is a legjelentősebb tétel az európai közpénzek között.

Annak érdekében, hogy a termelőknek juttatott szubvenció minél kevésbé ösztönözzön túltermelésre, és hogy a támogatás mértéke tervezhető, sőt csökkenthető legyen, az 1990-es évektől kezdődően a támogatás egyre kevésbé a termékmennyiséghez vagy a termelés tényéhez kötődött. Helyébe a termelő megélhetését biztosító közvetlen, egységes rendszerű támogatás lépett, hektáronkénti kifizetéssel.

Míg azonban a túltermelés mennyisége a szubvenciók átalakításával kezelhető volt, a kis- és közepes gazdaságok számának gyors ütemű csökkenése megállíthatatlanná vált. Valamennyi újonnan csatlakozó országban a szubvenciók áramlásának megindulásával a folyamat szinte azonnal megmutatkozik. Ahogy arról egy korábbi cikkben is írtunk, e területalapú kifizetések – a közgazdaságból ismert fogalommal élve – a járadékvadászatot ösztönzik, mely a kisgazdaságokat sújtja leginkább: a támogatások a föld forgalmi és bérleti árát fölhajtják, a támogatások adminisztratív költsége pedig fajlagosan magas a kisgazdaságok számára. Hazánkban a bérelt földek magas aránya miatt (a használt területek kb. 42%-a),

a területalapú pénzekkel sokszor nem a földet művelő gazdálkodók, hanem a befektetők járnak jól, akik haszonbérbeadás céljából vásárolnak fel mezőgazdasági területeket.

A föld így egyre kevésbé a helyieknek jelent megélhetést és egyre inkább a távol élőket – hazai és külföldi nagygazdákat, zöldbárókat, agrárvállaltokat – juttatja jövedelemhez, akiket aligha köt szolidaritás a helyben élőkhöz.

Lassan tényleg elfelejthetjük a kis- és közepes gazdaságokra alapuló mezőgazdaságot.

Az európai mezőgazdasági földek több mint fele már nagybirtokhoz tartozik. Magyarországon az EU-s átlagnál rosszabb a helyzet, itthon a földek közel kétharmada már nagygazdaság része! A pénzeket döntően – és közismerten – a nagygazdák és az agroipari konglomerátumok viszik el: uniós szinten a felső 25% kapja a pénzek 85%-át. Itthon 2019-ben a támogatási kassza közel 80%-a az összes támogatásra jogosult felső 10%-ához került. Miközben a nemzeti kormányok is kiemelt célnak tekinti a kis- és közepes birtokok segítését, 2005 és 2016 között az EU-ban 4,2 millió kis- és közepes gazdaság szűnt meg (ez 25 százalékos csökkenést jelent), melyek 85%-a kisgazdaság volt. Eközben a 100 hektár fölötti nagygazdaságok száma minden európai országban nőtt.

A vidék mindeközben nemcsak népességében szegényedik, a nagybirtokok erősödése kéz a kézben jár a biodiverzitás, a természetes élőhelyek, az állat- és növényvilág radikális csökkenésével. Az összefüggés egyszerű: egy egyre koncentráltabb birtokrendszerben az egyre intenzívebbé, iparszerűvé váló mezőgazdálkodás miatt az élőhelyek egyszerűsödnek, fokozottabb a növényvédőszer-használat, magasabb a műtrágya-használat, kimerülnek a talajok és eltűnnek a földeket szegélyező élőhelyek (a szántóföldi táblák melletti cserjések, sövények és erdősávok).

A mezőgazdasági területeken élő madárpopulációk jól jelzik az ilyen területek biodiverzitásában bekövetkező változásokat,

hiszen a madarak jelentős szerepet játszanak az élelmiszerláncban, számos és sokféle élőhelyen megtalálhatóak. Az EU-ban 1980 óta a szántóföldi madárfajok populációja 55 százalékkal csökkent, a mezei pillangóké 39%-kal, de a beporzás nyolcvan százalékáért felelős lepkék, méhek és más vad beporzók száma is drámaian zuhan.

Az európai mezőgazdaság maga is tíz százalékban járul hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátáshoz, holott lehetne annak fékezője is. A mezőgazdasági területek képesek elnyelni a légkörbe bocsátott szén-dioxidot és megfelelő művelés esetén a talajban és a növényekben elraktározni azt. Ennek ellenére az EU szántóföldjei és gyepterületei jelenleg nettó kibocsátók. A túllegeltetés, szántás és a talaj romlása csökkentik a talaj képességét a szén tárolására. A mezőgazdaságnak tulajdonított kibocsátások jelentős része elsősorban az állattenyésztésből és a műtrágyahasználatból származik. Az EU-ban továbbra is az ipari jellegű, az állatokat rossz körülmények között tartó állattenyésztés a meghatározó, miközben az európai húsfogyasztás jóval meghaladja a táplálkozástani értelemben vett szükségleteket.

Hazánkban is jól megfigyelhető, hogy amióta uniós mezőgazdasági támogatások érkeznek, az agárterületek drasztikusan átalakultak és a gazdákkal együtt az élővilág is fogyatkozik.

A hazai szántóföldeken megtalálható madárfajok állománya a mérések 1999-es kezdetétől 2005-ig gyakorlatilag nem változott, majd az agrártámogatások megindulásával együtt gyors ütemben csökkeni kezdett, és 2019-re 37%-kal csökkent! Ahogy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület figyelmeztet, komoly esély van rá, hogy egyes korábban kifejezetten gyakori fajok, amilyen például a fogoly, végleg eltűnnek a magyar tájról. A trend nem különbözik a többi régiós országban sem.

A helyzet fonáksága, hogy az unió a természetvédelmi célokra külön is szán pénzügyi forrásokat, többek között a természetvédelmi területek Natura 2000 hálózatának fenntartására. Így egyazon rendszer generál problémákat, és próbálja meg is oldani azokat – ahogy a biodiverzitásra és általában a természeti tőkére vonatkozó indikátorok mutatják: korlátozott sikerrel. Hiába az uniós természetvédelmi célkitűzések, ha ennél lényegesen több pénzt költenek a természet által nyújtott szolgáltatásokat (mint a tiszta víz, beporzás, biológiai sokféleség megőrzése, a termékeny, szénmegkötésre képes talaj, tájkép, betegségek elleni természetes védelem) aláásó módszerekre.

Noha az utóbbi években születtek lépések, hogy a mezőgazdasági támogatásokat olyan tevékenységekhez kössék, melyek a biodiverzitás, a vizek, a talaj védelmével járnak, ahogy azt – a biodiverzitás állapota mellett – az Európai Számvevőszék jelentései és nagyjából minden szakmai anyag is alátámasztja, a hanyatlást nem tudták megállítani. A területalapú támogatások mellett a zöldítésre fordított pénz alig eredményes, és elenyésző a környezetpusztító technológiákra költött pénzekhez mérten. Annak ellenére, hogy mára köztudottak az összefüggések, az érdemi reformok az európai nagygazdák, agrárvállalatok és a nemzeti kormányok ellenállásán sorra elbuknak.

Hiába tudja mindenki, hogy a közvetlen támogatások a legrosszabb ösztönzőket alakítják ki (a már említett járadékvadászatot), mégsem merik meglépni, hogy az alapoktól gondolják újra a gazdák segítését és a fenntartható élelmiszertermelés támogatását.

Így azonban folytatódik a trend: a mi európai közpénzünk révén (igen, ebben a magyar adófizetők pénze is benne van) lesz a korábban változatos, sok kis parcellából és élőhelyből álló európai tájkép az intenzív gazdálkodás nyomán egy egységes, egybefüggő, nagy gépekkel és jóval kevesebb emberi munkával megművelt terület és kiürülő táj. A tendencia nem különbözik az európai agrártámogatások „nagy nyerteseként” emlegetett Franciaországban sem. Nem hiábavaló föltenni a kérdést: ki és mit nyer e folyamatokon?

Pedig a pénz nem volna akadály, a rendelkezésre álló forrásokból természetkímélő, ám jövedelmező, megfelelő élelmezést biztosító, a gazdálkodók és sokkal több helyben élő számára is perspektívát jelentő mezőgazdasága is lehetne Európának.

És hogy ez mennyire nem zöld szépelgés vagy vágyálom, érdemes egy pillantást vetni az Uniót éppen elhagyó Egyesült Királyságra. A Brexit kapcsán gyakran halljuk, hogy a vidéki britek retrográd nézetei miatt lép ki az ország az Európai Unióból, és sokkal ritkábban azt, hogy ebben mekkora szerepe volt – más tényezők mellett – annak, hogy

a brit gazdák felismerték: a Közös Agrárpolitika perverz ösztönzőrendszere tönkreteszi őket és a brit szigetek változatos tájait is.

Az EU-t elhagyó Egyesült Királyság célja, hogy többen gazdálkodjanak, olyanok is, akik ebből éltek eddig, és olyanok is, akik eddig nem jutottak földhöz. Az Egyesült Királyság a következő években fokozatosan kivezeti az érdemi teljesítménymutatóhoz nem kötött jövedelemtámogatást és meglépi azt, amit európai szakmai szervezetek, civilek és kisgazdálkodók hosszú ideje javasolnak: azon közszolgáltatásokért fizetnek a gazdáknak, melyeket a gazdák tevékenységük révén nyújthatnak. Melyek ezek a közszolgáltatások? A tiszta és elegendő víz, tiszta levegő, gazdag és változatos élővilág, a környezetvédelmi kockázatokkal szembeni védelem, az éghajlatváltozás enyhítése és változó klímához való alkalmazkodás, valamint a táj szépsége, a természeti örökség megőrzése és a lehetőség, hogy a természettel kapcsolatba kerülhessünk – egy ökológiai szemléletben működő mezőgazdaság ezeket mind nyújtani tudja.

A britek új modellje kísérleti programokkal indul és nem a földterület utáni vagy jövedelempótlékot fizet, hanem azért, ha a gazdák környezetileg fenntartható módon kezelik földjüket. A gazdák maguk választhatják majd meg, mely területen kívánnak előrelépni, ki-ki helyzete szerint dönthet úgy, hogy állatai egészségét és jóllétét javítaná, kibocsátását csökkentené, természetes élőhelyeket hozna létre, vagy akár tájszintű átalakításba kezdene új erdők vagy más ökoszisztémák létrehozásával. Külön programok segítik majd a gazdák közötti együttműködést, hogy közösen javítsák egy térség ökológiai állapotát, továbbá a hosszú távú projekteket, mint a természetes tájak helyreállítása, az erdősítés vagy az élővilágban gazdag tőzegmocsarak és lápok helyreállítását.

Ez mind szép, mondhatnánk, de ki fogja mindezt a földeken elvégezni, kik fogják a földet megművelni? Hiszen a gazdatársadalom öregszik, és a fiatalok számára egyre kevésbé vonzó a gazdálkodás. Akik e kérdést fölteszik, azoknak

érdemes meggondolniuk, hogy nem pont a területalapú támogatások által mesterségesen föltornázott árak-e a legfőbb akadályai annak, hogy a fiatalabb generációk földhöz jussanak?

Itthon a magas árak olyan akadályt jelentenek, melyet a legtöbb fiatal gazda vagy gazdálkodni vágyó – a nagygazdákkal és külföldi befektetőkkel a földért folytatott versenyben – nem tud megugrani. Ilyen körülmények között még az olyan jószándékú szabályozás, mint a helyiek elővásárlási joga, is ellenük dolgozik: a jelenlegi rendszer minden ponton az új szereplők belépését akadályozza. A britek rendszere épp ezt igazítaná ki: hogy földhöz jussanak azok, akik eddig nem tudtak, akik eddig mások földjét igazgatták, és most önállósodnának, vagy azok, akik elhagyták, de újra visszatérnének a földhöz.

A brit szisztéma eredményei természetesen csak évek múlva látszanak majd. Azonban a kontinens sem odázhatja tovább, hogy őszinte választ adjon arra a kérdésre:

meddig tartjuk fönn a mezőgazdasági támogatások jelenlegi rendszerét, ha egyszer pont ellentétes a közösen elfogadott céljainkkal, tönkreteszi a vidéki közösségeket, pusztítja a létünket biztosító természeti környezetet, és fölszámolja azt, amire pedig a legbüszkébbek lennénk: az európai tájat.

A szerző az 53 közép- és kelet-európai civil szervezetet tömörítő CEEweb a Biológiai Sokféleségért szakértője.

A cikk az “Uniós pénzek az éghajlatért” elnevezésű, a Német Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Nukleáris Biztonsági Minisztérium által támogatott nemzetközi projekt keretében készült, amelynek magyarországi partnerei a CEEweb és a Levegő Munkacsoport.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre.

Elindult a Portfolio Vélemény rovata, az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.

Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor. Debrecen, 2021. április 1. A takarmánygabona fejtrágyázását végzik egy 50 hektár területű tritikálé - a búza és a rozs keresztezésével létrehozott szemes gabonaféle takarmánynövény - táblában. A város keleti területén lévő, rossz tápértékű, homoktalajban ez a hibrid gabona adja a leggazdaságosabb termést. Hektáronként 150 kiló pétisó-granulátumot szór szét 18-24 méterre a forgótárcsás, traktor vontatta berendezés.

utazás koronavírus
bécs
üveg
vakcina maszkviselés viszlát koronavírus
digitális bank chip
vakcina koronavírus beadás szputnyik

Alapblog Tőzsde, a mentorunk

Archívumunkból (2019): A tőzsde sokak szemében egy kiszámíthatatlan terület. Aki viszont közelebb merészkedik hozzá...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Hol fordul az árfolyam, vételi, eladási zónák, piaci aktualitások.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Lakossági kockázatkezelési szakértő

Lakossági kockázatkezelési szakértő
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
koronavirus_mezogazdasag