europai parlament cimlap getty tobbszor 2000
Uniós források

Érik a feszültség: az EP arra kötelezte a Bizottságot, hogy tartassa be a jogállamisági rendeletet

MTI
Az Európai Parlament csütörtökön nagy többséggel elfogadott állásfoglalásában felszólította a törvényhozó testület elnökét, David Sassolit, hogy két héten belül hívja fel a jogállamiság feltételrendszeréről szóló rendelet szerinti kötelességének teljesítésére az Európai Bizottságot. Felszólította továbbá arra, hogy kezdje meg az EU végrehajtó testülete elleni esetleges uniós bírósági eljáráshoz szükséges előkészületeket, amennyiben a bizottság nem reagál.

Az állásfoglalásban a képviselők rámutattak, hogy az uniós költségvetést védő jogállamisági feltételrendszer már január elsején hatályba lépett, és a koronavírus-járvány utáni helyreállítást célzó alapokra is vonatkozik. Kiemelték: a bizottság ennek ellenére semmilyen lépést nem kezdeményezett, és nem tartotta tiszteletben azt a június elsejei határidőt sem, amelyet az EP március végi állásfoglalásban meghatározott.

Egyre inkább fennáll a veszélye annak, hogy egyes tagállamok visszaélnek az uniós költségvetéssel, és közben a jogállamiság helyzete is romlik

- hangsúlyozza az állásfoglalás.

"A bizottságnak az összes rendelkezésére álló eszközt - többek között az uniós szerződés 7. cikkében szereplő eljárást, a jogállamisági feltételrendszert és a kötelezettségszegési eljárásokat -

be kell vetnie annak érdekében, hogy kezelni tudja a demokrácia és az alapvető jogok tartós megsértését, beleértve a média szabadsága és az újságírók, valamint az egyesülési és a gyülekezési szabadság elleni támadásokat is" - közölték az állásfoglalást megszavazó képviselők.

A jogállamisági feltételrendszer január 1-jén lépett életbe, de a tagállami kormányok vezetőit tömörítő Európai Tanács arra kérte a bizottságot, hogy halassza el a jogszabály alkalmazását addig, amíg Magyarország és Lengyelország az Európai Bíróság elé nem viszi a jogszabályok ügyét, és amíg a bizottság ki nem dolgozza a jogszabály alkalmazására vonatkozó külön útmutatóját.

Míg Magyarország és Lengyelország március végén az uniós bírósághoz fordult, az EP elfogadott állásfoglalásában azzal érvelt, hogy az Európai Tanácsnak a mechanizmusra vonatkozó következtetései nem rendelkeznek törvényi erővel, és a bizottság számára június elsejét tűzte ki az iránymutatások elfogadásának határidejeként.

Címlapkép: Getty Images

bank hitel getty stock
traktor mezőgazdaság
koronavírus vakcina oltás
union1
vakcina oltás oltatás koronavírus

Alapblog Pénzt? Vagy életet?

2020 az elég megrázó társadalmi kísérletek éve volt. Számomra leginkább azért, mert az egész nyugati társadalomból...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Mi lesz most a nagy technológiai részvények sorsa?
Online előadás
Hasznos tippek, trükkök, használati gyorstalpaló
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Treasury Associate

Treasury Associate

Client Asset Analyst

Client Asset Analyst
2021-06-15
Portfolio-MAGE Járműipar 2021
2021-09-07
Sustainable World 2021
2021-09-21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021-09-30
Energy Investment Forum 2021
tárgyalás