jobb unios budzsealku 2021 europai tanacs europai parlament
Uniós források

A magyarok négyötöde blokkolná az EU-s pénzt azoknak a tagállamoknak, amelyek nem tartják be a jogállami kereteket

Portfolio
A magyarok 77%-a úgy gondolja, hogy ne adjanak uniós forrásokat azoknak a tagállamoknak, amelyek nem tartják be a jogállamiság és a demokrácia alapelveit, és ez az arány csak minimálisan marad el a 81%-os uniós átlagtól – derül ki abból az Eurobarométer felmérésből, amelyet egy fontos jövő szerdai, szeptember 15-i beszéd elé időzítve rendelt meg és tett közzé az Európai Parlament.

Az évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tartja majd az EP strasbourgi épületében és ebben képet kaphatunk majd akár arról is, hogy a magyar helyreállítás terv idén őszi elfogadásának milyen esélyei vannak. Az Eurobarométer felmérésének üzenete lényeges hivatkozási alap lehet arra, hogy a jogállamisági problémákra mutogatva egyelőre továbbra is késleltesse a Bizottság a magyar és a lengyel helyreállítási tervek elfogadását, mint ahogy erre a kilátásra elmúlt napokbeli cikkeinkben fel is hívtuk a figyelmet:

Emellett ott az EP nyári keményhangú állásfoglalása is, amely szintén beszorította a Bizottságot a helyreállítási tervek elfogadásának kérdésében. Éppen erre emlékeztetett a friss Eurobarométer-felmérés közzétételéhez fűzött kommentárjában David Sassoli EP-elnök is, aki úgy fogalmazott: „Az Európai Parlament egyértelműen úgy foglalt állást, hogy az EU újjáépítési alapjaiból ne részesüljenek olyan kormányok, amelyek nem tisztelik az alapvető demokratikus értékeket és nem védik meg a jogállamiságot. Ez a felmérés megerősíti, hogy az uniós polgárok túlnyomó többsége egyetért ezzel. Aki következetesen aláássa az EU értékeit, az ne számítson EU-s pénzalapokra”.

Mindezek tükrében lássuk tehát az idén augusztus 17-25. között minden tagállamban kb. 1000 ember megkérdezésével készített, reprezentatívnak mondható Eurobarométer-felmérés néhány fontos üzenetét a téma kapcsán (az összefoglaló oldal itt, a teljes anyag itt érhető el):

  • Az emberek 44%-a teljesen, további 37%-a pedig többé-kevésbé egyetért azzal, hogy csak olyan tagállamoknak adjanak EU-s pénzt, amelyek betartják az uniós jogban is lefektetett jogállamiság és demokrácia alapelveit. Összesen csak 12% nem értett egyet ezzel.
  • Az emberek 47%-a nagyon fontosnak, további 38% pedig fontosnak tartja, hogy az EU a külső kapcsolataiban, így például a Kínával, Oroszországgal és Törökországgal való kapcsolatában tegye prioritássá az uniós alapelvek, így a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának elvárását. Itt mindössze 10% nem tartotta ezt fontosnak.
  • Amikor a fenti két kérdést a tagállamok szintjén is vizsgáljuk, akkor azt kapjuk, hogy mindegyik tagállamban legalább a megkérdezettek 72%-a azt mondta, hogy az EU-s pénzeket csak a demokratikus keretek betartása mentén folyósítsák a tagállamoknak, Magyarországon a választ adók 77%-a értett egyet ezzel, az EU-átlag 81%. A külső kapcsolatokban a demokratikus keretekre való hangsúly helyezés kérdésével a magyarok 78%-a értett egyet, az uniós átlag itt 85% volt.
jogallamisagorszagbontas210910
  • Amikor a kérdezők lehetőséget adtak arra, hogy finomítsák válaszukat a megkérdezettek, azaz a teljes egyetértéstől a teljes elutasításig terjedő négyfokozatú skálán is adhattak választ a feltett kérdésre, akkor az egyes tagállamokban az alábbi eredmények születtek az EU-s pénzek folyósításával és a jogállamisággal kapcsolatos kérdésre. Amint látható: nálunk a két téma összekapcsolását az emberek 45%-a teljesen, további 32%-uk többé-kevésbé támogatja, míg az uniós átlag rendre 44%, illetve 37% volt.
jogallamisag bontas210910
  • Az EU külső kapcsolataiban a jogállamiság, emberi jogok prioritássá tételénél nagyon kilógnak a magyarok, hiszen ezt a megközelítést csak a magyarok 35%-a támogatta teljesen, további 43%-uk pedig többé-kevésbé, így az együttes támogató arányuk (78%) a legalacsonyabb az összes tagállam közül. Az utóbbi hónapokban több olyan uniós határozattervezet is volt, például Kínával szemben, amelyet a magyar kormány vétózott meg egyedül arra hivatkozva, hogy hiába ad ki ilyeneket az EU, úgysem fog ettől javulni például az emberi jogi helyzet Kínában, viszont árthat a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatoknak.
oroszkina fellepes bontas2100910

A felmérés további érdekességei az EP összefoglalója alapján:

  • A felmérés azt mutatja, hogy az európai polgárok egyértelműen támogatják a Next Generation EU programból folyósítandó uniós támogatások felhasználásának átláthatóságát és hatékony ellenőrzését. A felmérés szerint a polgárok 85 százaléka ért egyet ezzel (Magyarországon 84 százalék). Az Európai Parlament álláspontja is a többségi véleménnyel cseng egybe. A Parlament a Bizottsággal közösen jelenleg is vizsgálja a nemzeti terveket, hogy biztosítsa, a pénzforrások felhasználása megfelel a zöldebb, digitálisabb és ellenállóbb európai gazdaság célkitűzésének.
  • Az európaiak kedvezően ítélik meg az EU 800 milliárd eurós helyreállítási alapját. Ötből hárman (60 százalék) gondolják azt, hogy a Next Generation EU programok segítenek országuknak leküzdeni a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károkat (Magyarországon 64 százalék). Az EU-ban a válaszadók 59 százaléka (Magyarországon 64 százalék) véli úgy, hogy a programok a jövőbeli kihívásokra is segítenek felkészülni hazájuknak. Talán ennek is a következménye, hogy az európaiak 53 százaléka kedvezően vélekedik az EU-ról, és csak 19 százalékuk kedvezőtlenül. Magyarországon továbbra is az uniós átlag feletti, 60 százalékos az Unió pozitív megítélése.
nextgensegit
  • A NextGenerationEU forrásainak elosztásával kapcsolatban különösen érdekesek annak a kérdésnek a válaszai, hogy ki mennyire bízik a saját kormányának helyes forráselosztásában, itt a magyar emberek válasza az egyik legnagyobb bizalmatlanságra vall. A magyar emberek mindössze 8%-a mondta azt, hogy teljesen egyet ért azzal, hogy a kormány helyes forráselosztásában lehet bízni, további 20% mondta azt, hogy többé-kevésbé egyetért ezzel. Közben 39% egyáltalán nem ért egyet ezzel, további 22% pedig többé-kevésbé nem ért egyet ezzel. Mindez azt jelenti, hogy a magyarok összesen 61%-a bizalmatlan a magyar kormány helyes EU-forrás elosztásával és ez az egyik legmagasabb bizalmatlansági arány az összes tagállam között.
nextgeneubizalom
  • A fenti ábra azt is mutatja, hogy míg uniós átlagban az európaiak 45 százaléka bízik abban, hogy kormányuk jól fogja felhasználni ezeket a forrásokat, a válaszadók 41 százaléka kétségének adott hangot ezzel kapcsolatban. Az egyes országok értékei között jelentős különbségek mutatkoznak. A források hatékony felhasználásában Luxemburgban bíznak a legtöbben (74 százalék), a legkevesebben Szlovéniában (24 százalék).

Változó politikai prioritások

Arra a kérdésre, hogy mely szakpolitikai területekre kellene az Európai Parlamentnek hangsúlyt helyeznie, a klímaváltozást nevezték meg legtöbben (43 százalék). A második helyre a szegénység és társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem (32 százalék) került, a harmadikra a gazdaságtámogatás és a munkahelyek teremtése, együtt a terrorizmus elleni küzdelemmel (31-31 százalék). Ezeket követi a közegészségügy, valamint a migrációs- és menekültügy, egyaránt 27 százalékkal. Említésre méltó, hogy a magyar és a lengyel válaszadóknál a demokrácia és jogállamiság kérdése, amely az EU átlagában a nyolcadik legfontosabb helyet foglalja el, bekerült az első három olyan téma közé (Lengyelországban a második, Magyarországon a harmadik helyen), amellyel a válaszadók szerint az Európai Parlamentnek foglalkoznia kell.

Az európai közvélemény egyértelműen támogatja az Európai Parlament álláspontját a források felhasználásának feltételeit, ellenőrzését és átláthatóságát övező vitában. Az európaiak változatlanul egyetértenek azzal, hogy az uniós források felhasználásának legyen feltétele a jogállamiság tiszteletben tartása. Az EU-ban ötből négy válaszadó (81 százalék) egyetért azzal, hogy az Uniónak attól kellene függővé tennie a tagállamok számára biztosított forrásokat, hogy a kormányuk érvényt szerez-e a jogállamiságnak és a demokratikus elveknek. A tagállamok adatai között kisebb eltérések vannak csak, Magyarországon például a válaszadók 77 százaléka ért egyet ezzel az állásponttal.

Címlapkép forrása: Európai Unió, Európai Tanács médiagaléria, Mario Salerno

mobilfizetés pos-terminál bankkártya
Budapest Borfesztivál
katona bence hiventures konferencia
trader23
bull
Laptop
cramer
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Foglalkozunk a hazai, az európai, az amerikai részvényekkel, és a fontosabb tőzsdeindexekkel.
Online előadás
Az árfolyamcsökkenésből is kivennéd a részed? Ha igen, kezdő online előadásunk neked szól.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2021.09.22
Öngondoskodás 2021
2021.09.21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021.09.30
Energy Investment Forum 2021 - A MEKH szakmai támogatásával
2021.10.05
Követeléskezelési trendek 2021
Pest megye regionalis tamogatasi terkep nyertes