Emmanuel Macron Orbán Viktor V4 talalkozo211213
Uniós források

Macron-látogatás: nemsokára elindul a jogállamisági eljárás, a helyreállítási pénzeink egyelőre nem jönnek

Portfolio
A 2022 első félévi francia soros EU-elnökség alatt elindul majd Magyarország ellen a jogállamisági eljárás, az áprilisi választások előtt pedig nem várható pénz folyósítása az uniós helyreállítási alapból – lényegében ezek a főbb információk derültek ki az EU-pénzek kilátásairól Emmanuel Macron francia köztársasági elnök hétfői budapesti látogatása kapcsán.

A V4-ek vezetői és Macron közös sajtótájékoztatóján Orbán Viktor magyar kormányfő úgy fogalmazott a Reuters tudósítása szerint, hogy Brüsszel politikai zsarolásának áldozatává estek a magyar helyreállítási program forrásai, azaz politikai okai vannak annak, hogy a programot még nem fogadták el, és ezért elbukta Magyarország idénre még az előleg kiutalását is. A Politico tudósítása szerint Orbán azt is megjegyezte, hogy a magyar gyermekvédelmi törvény az oka a helyreállítási programunk brüsszeli elfogadása késlekedésének, mire a tudósítás szerint Macron azt tette hozzá, hogy valójában a korrupciós és közbeszerzési okai vannak ennek.

A francia elnök a hétfői budapesti látogatás során újságírók szűk csoportjának külön is tartott egy beszélgetést, amelyen a Politico is részt vett és ezen a lap tudósítása szerint Macron egyértelműen kijelentette:

Nagyon kis előrelépés van ezekben az ügyekben, és világos, hogy Magyarország nem fog haladást elérni ezekben a kérdésekben az áprilisi választások előtt.

A lap értelmezése szerint ezzel arra utalt a francia vezető, hogy az Európai Bizottság által a korrupció és közbeszerzés-kezelési ügyekben nem fog engedni a magyar kormány a választások előtt. Amint minapi elemzésünkben rámutattunk: éppen a választások időzítése nehezíti azt, hogy módosítson néhány politikailag kockázatosnak tűnő területen a kormány, így miután várhatóan február-márciusban elindul a 7-9 hónapig tartó jogállamisági eljárás, az a nagy kérdés, hogy a választási eredmények tükrében lesz-e majd olyan parlamenti többség, ami az uniós helyreállítási és a 2021-2027-es források folyósításának megindításához szükséges változtatások lehetőségét megteremti.

Macron nemcsak a V4-ek vezetőivel, hanem a magyar ellenzéki összefogás vezetőivel is tárgyalt hétfőn és ezután az ellenzéki vezetők közös sajtótájékoztatót tartottak. Ezen Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról beszélt:

Az elnök úr becslése szerint a közeljövőben nem várható, hogy az Európai Unió az újjáépítési alapból komolyabb forrásokat tudna biztosítani Magyarország számára és ennek az oka a korrupció.

Márki-Zay Péter utalt rá, hogy a kormányváltás után majd meg fogja kapni ezeket a forrásokat az ország és például energiahatékonysági beruházásokat is akarnak ezekből megvalósítani

Dobrev Klára, a DK elnöke az eseményen úgy fogalmazott:

Macron elnök határozottan ígéretet tett arra, hogy az a jogállamisági mechanizmus, amelyről lassan az Európai Bíróság véleményét is meg fogjuk ismerni a jövő év elején, azt igenis be fogják vezetni még a francia elnökség alatt.

Ez reális, hiszen a Bíróság főtanácsnokának indítványa december elején megszületett, a Bíróság Nagykamarájának döntése pedig valamikor a jövő év elejére várható, ami után az Európai Bizottság véglegesíti a jogállamisági mechanizmus alkalmazási kézikönyvét, majd megindítja az eljárást.

Dobrev utalt rá, hogy a választásokig nem számíthat az ország érdemi helyreállítási EU-forrásokra, ezért úgy fogalmazott: a kormányváltás után olyan jogszabályi változásokra van szükség, amelyek segítségével „ezeket a pénzeket meg tudjuk kapni”.

Kép forrása: Dobrev Klára Twitter-fala

A közös sajtótájékoztatón után este az ATV Egyenes beszéd című műsorában járt Márki-Zay Péter és úgy fogalmazott:

A jogállamiságot nagyon komolyan fogják venni és azon belül nyilván a korrupció az egyik legfontosabb oka annak, hogy jelen pillanatban nem lát esélyt arra, hogy a közeljövőben kifizessék Magyarországnak azokat a helyreállítási alapból járó pénzeket, amelyre egyébként mindannyiunknak óriási szüksége van.

Összességében tehát az a legesélyesebb forgatókönyv, hogy az Európai Bíróság jövő év eleji ítélete után tavaszig elindul Magyarország ellen a jogállamisági eljárás, ami majd 7-9 hónapig tart, amellyel párhuzamosan a választásokig a magyar kormány valószínűleg nem hajt végre olyan változtatásokat az itthoni jogi intézményrendszeri kereteken, amelyek miatt az Európai Bizottság, majd a tagállamok el tudnák fogadni a magyar helyreállítási programot. Emiatt a választások utánra csúszik majd a vitás jogrendszeri, közbeszerzési, korrupciós ügyeknek a rendezése. Így tehát a jogállamisági eljárást valószínűleg csak a végefelé, jövő nyár-ősz körül tudná majd leállítani az új kormány még azelőtt, hogy annak szankciós szakasza (pl. az összes EU-pénz felfüggesztése) élesedne Magyarország irányába.

Címlapkép forrása: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök (b-j) a francia elnök és a visegrádi országok (V4) miniszterelnökeinek csúcstalálkozóján tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Várkert Bazárban 2021. december 13-án.

bear_1
kormányülés orbán viktor
amerikai-egyesult-allamok-ukrajna
omikron
tedrosz-adhanom-gebrejeszusz-who

Holdblog Netflix összeomlás

Az idei év talán legtöbb befektetőt megmozgató kérdése, hogy az amerikai technológiai részvények még meddig teljesíthetik...

Díjmentes online előadás
Legális adóelkerülés, TBSZ, NYESZ számlák.
Online előadás
Hogyan teljesítenek a főbb részvénypiacok?
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2022. február 22.
Portfolio Agrár Klub: Sorsdöntő év következik? - A magyar agrárium kilátásai 2022-től
2022. február 24.
Private Investor Day 2022
2022. április 6.
Agrárium 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
beruhazas