Orbán Viktor miniszterelnök február elején jelentette be, hogy az orosz-ukrán háború miatt veszélybe került, zavaros tulajdonosi hátterű Dunaferr dolgozóinak bérét átvállalja az állam. A 16 milliárd forintos támogatásra azért volt szükség, mert a magas energiaköltségek, valamint az, hogy az orosz és ukrán tulajdonosok évek óta képtelenek megegyezni a vállalat irányításáról csődközeli helyzetbe lökte az ország egyik legnagyobb nehézipari vállalatát, a háború tovább rontotta a cég helyzetét, az alapanyag-szállítások is akadoznak.
A kormány próbálta megmenteni a céget, ezért is jött a 16 milliárdos segélycsomag, miközben két vevő is érdeklődik a cégért: a brit-indiai Liberty Steel, valamint a Jindal Steel indiai acélipari óriás is bejelentkezett a héten. Azonban most újabb akadály gördült a dunaújvárosi üzem megmentése elé: a Dunaferrnek nyújtott 42 millió eurós magyarországi mentőcsomagot az Európai Bizottságnak még jóvá kell hagynia. Az EU végrehajtó szerve az EURACTIV Slovakia-val azt közölte, hogy még nem született döntés.
A Dunaferrnek nyújtott kormányzati támogatás azonban az uniós versenyszabályok alapján jogellenesnek bizonyulhat. De nem csak a pénzügyi támogatást vizsgálják, hanem az értékelendő intézkedések között szerepelnek a decemberben, a vállalat idén január 5-i felszámolása előtt elfogadott speciális csődszabályok is, amelyeket kifejezetten a cégre szabtak, ez pedig versenykorlátozó hatású pozitív diszkrimináció lehet.
A magyar kormány ideiglenesen lemondott a Dunaferrrel szembeni követeléseiről is, beleértve az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének (ETS) - az EU klímapolitikai eszközének - szabályainak megsértése miatt kiszabott 600 millió eurós bírság befizetéséről is.
A magyar környezetvédelmi minisztérium szerint a Dunaferr 2019 óta nem adott le CO2-kibocsátási egységeket, holott a vállalat az ETS értelmében erre köteles, hogy kompenzálja a szén-dioxid-kibocsátását.
Az állami támogatásokat az EU-ban azért szabályozzák, mert a kedvezményezettnek versenyelőnyhöz juttathatják más uniós tagállamok versenytársaival szemben, és ezzel torzíthatják a blokk belső piacát. Csak az Európai Bizottság versenyjogi igazgatóságának jóváhagyásával nyújtható.
Az EURACTIV Slovakia információi szerint a Bizottság még nem hagyta jóvá a Dunaferrnek nyújtott támogatást.
"Ha a Dunaferr továbbra is úgy gyárt és értékesít acélt, hogy nem kell kibocsátási egységeket vásárolnia, majd leadnia, akkor jelentős költségelőnyre tesz szert azokkal a gyártókkal szemben, akik a törvényi kötelezettségeik szerint működnek" - mondta Kőmíves Attila, az Allen & Overy uniós versenyjogásza.
"Ez aláássa Magyarországnak a CO2-kibocsátás korlátozására és csökkentésére irányuló erőfeszítéseit is"
- mondta az EURACTIV Slovakia-nak.
Címlapkép: Getty Images.