napelem családi ház
Uniós források

Kijött a döntés: tényleg radikálisan belenyúltak a napelemes pályázatba

Weinhardt Attila
A Portfolio minapi értesülésével összhangban radikális egyszerűsítések történtek a lakossági napelemes pályázat elszámolási szabályaiban, hiszen 3-5 helyett már csak 1 mérföldkő lesz a projektben, illetve a számla alapú elszámolás helyett egy újfajta, egyszerűbb pénzügyi elszámolásra tér át a kiíró. Mindez jelentős adminisztrációs egyszerűsítést jelent a pályázóknak, illetve a kivitelezők számára is vannak kedvező változások, amelyek így együtt azt segítik elő, hogy a tervezett projektek tényleg meg is valósuljanak.

Megjelent a lakossági napelemes pályázat hivatalos kormányzati oldalán az átdolgozott felhívás, és a mellékletei, illetve egy rövid közlemény, valamint egy 20 oldalas változásjegyzék is. Utóbbi tételesen bemutatja, hogy az eredeti szöveghez képest hol mi változott.

Ezt a változásjegyzéket mindenképpen érdemes átnéznie a már nyertes, illetve a majd induló pályázóknak, de közben a 61 oldalas felhívás legelső oldalán van egy rövid szöveges összefoglaló is a legfontosabb változásokról. Mi most csak ez utóbbi alapján mutatjuk be a legfontosabb változásokat, összefésülve azzal, amit már múlt héten megírtunk.

A főbb változások tehát:

  • Múlt heti értesülésünkkel összhangban az eddigi három-öt helyett csak egyetlen mérföldkövet kell teljesíteni a napelemes rendszer telepítésére irányuló projekteknél 20, míg komplex beruházások esetén 26 hónap alatt. Így tehát megszűnik a projekt megvalósítási idején belüli mérföldkövek rendszere, egyetlen ilyen mérföldkő marad a projekt végén, ami jelentős könnyebbséget okoz a sok projektnél jelentkező csúszások (adminisztratív és fizikai) kezelésére.
  • A projekten belüli mérföldkövek eltörlése egy további fontos és kedvező következménnyel jár: nem kell benyújtani a mérföldkövek változtatására irányuló módosítási igényeket.
  • Nagy elszámolási könnyebbség az is, hogy megszűnik a számla benyújtására vonatkozó kötelezettség (lásd alább bővebben), így a fejlesztés megvalósulását, a számlák és szerződések meglétét majd csak fotódokumentáció alapján és helyszíni ellenőrzéseken kérik számon.
  • Szintén nagy könnyebbség és az egyetlen mérföldkővel függ össze az is, hogy a továbbiakban kötelező jelleggel kizárólag a záró elszámolást és beszámolót kell benyújtani. Ez többek között azért is sokat segít a nyerteseknek, mert sok projektnél az elmúlt hetekben vált (volna) esedékessé az időközi beszámoló, de így ezt nem kell benyújtani.
  • A projekteket kivitelező vállalkozások számára is lesz kedvező változás, ugyanis immár egy-egy beruházási elem elkészülte után is kezdeményezhetnek kifizetést, ha szükségesnek tartják (azaz nem kell kivárniuk az egyetlen mérföldkő teljesítését hozzá). Így tehát hamarabb, rendszeresen a pénzükhöz juthatnak.
  • A mostanra felpörgetett kifizetési ütem fenntartása érdekében az előlegigények mielőbbi benyújtását is abszolút várja a rendszer, mert eddig ez csak az összes nyertes pályázat fele esetében történt meg. Emögött persze az is lehet, hogy az elhúzódó bírálati idő miatt, illetve a nehézkes pályázati megvalósítás alatt elszálltak a projekt tényleges kivitelezési költségei, így sokaknak több százezres, illetve milliós önerő kötelezettsége keletkezett, és ezt látva inkább visszaléptek a pályázattól.

Akik dilemmáznak a pályázat kapcsán, nekik (is) fontos könnyebbség az eddiginél jóval egyszerűbb pályázati elszámolás, illetve az egyéb változások, amelyek három fő csoportba sorolhatók.

I. Egyszerűsített elszámolási mód alkalmazása az elszámolás során

Itt a fő változás az, hogy egy egyszerűsített elszámolási mód, az úgynevezett költségvetés tervezetből megállapított átalány elszámolás kerül bevezetésre. Ennek az a lényege, hogy az értékelt és elfogadott projekt költségvetésekből kiindulva projektenként több egyösszegű átalány kerül a támogató által megállapításra és a támogatói okirat egyoldalú módosításával bevezetésre. Az egyösszegű átalányok összességében lefedik a jelenleg hatályos támogatási okiratok szerint leszerződött összegeket, tehát minden kedvezményezett a számára megítélt és leszerződött támogatáshoz tud hozzájutni. Az egyszerűsítés a kifizetési igénylések elkészítésében és azok ellenőrzésében jelentkezik.

A kifizetési igénylések ellenőrzése kizárólag a kimenetek megvalósulásának ellenőrzéséből áll (pl. az előírt műszaki tartalommal elkészült-e a beruházás, kihelyezésre került-e a tájékoztató tábla), pénzügyi alátámasztó dokumentumok benyújtása és ellenőrzése nem szükséges. Egyösszegű átalány alkalmazása esetén, az uniós szabályozással összhangban, részteljesítés nem elfogadható, kifizetés csak akkor lehetséges, ha az elvárt kimenet hiánytalanul megvalósul.

A kedvezményezett technikai bizonylatot rögzít fel az EPTK rendszerben a kifizetési igénylés összeállításakor, illetve azokat az alátámasztó dokumentumokat csatolja, melyek a szakmai teljesülést igazolják a Felhívás 3.10.3 pontja szerint. A pénzügyi lebonyolításra vonatkozó dokumentumokat (pl. számlák, bankszámla kivonatok átutalási megbízás teljesítéséről), illetve piaci árat alátámasztó dokumentumot nem szükséges benyújtani.

A támogató és egyéb ellenőrző szervek nem kérhetik az adott fejlesztésre vonatkozóan a valós kiadás mértékének bemutatását. Az elszámolásra vonatkozó részletek a Felhívás 3.10 pontjában kerülnek bemutatásra, amelyet érdemes alaposan átnézni. Fontos, hogy ezzel egyidejűleg a szállítói előleg és a támogatási előleg igénylésének szabályai nem változnak.

II. Mérföldkövek számának csökkentése

Minden projekt egy kötelező mérföldkővel rendelkezik, mely a záró beszámoló és kifizetési igénylés benyújtásának dátuma. Legkésőbb erre az időpontra szükséges a teljes beruházás fizikai befejezését elvégezni és az áramszolgáltatói átvételt / üzembe helyezést igazolni. A mérföldkő és kapcsolódó végdátum a támogatói okiratokban egyoldalú módosítással átvezetésre kerül, ugyanakkor előteljesítésre, tehát a végdátum előtti záró beszámoló és kifizetési igénylés benyújtására is lehetőség van.

A záró beszámoló és kifizetési igénylés előtt időközi kifizetési igénylések benyújtását is lehetővé teszi a felhívás, ezek időpontja a továbbiakban nincs mérföldkőhöz kötve, és szakmai beszámoló rögzítése sem szükséges. Az időközi és záró kifizetési igénylések benyújtására vonatkozó szabályokat a Felhívás 3.10 pontja, a mérföldkőre vonatkozó elvárást a Felhívás 5. pontja tartalmazza.

III. Kötelező nyilvánosság biztosítása

Részletes elvárások kerültek megfogalmazásra a kihelyezendő tábla kapcsán a Felhívás 7.5 részében.

A részletek pontos megismeréséhez érdemes a fent már jelzett változásjegyzéket alaposan átnézni. Arról, hogy mennyi nyertesről beszélünk és hol áll az előleg kifizetések összege, múlt heti cikkünkben írtunk.

Címlapkép forrása: Getty Images

didier reynders
dollár deviza árfolyam
fed kamat inflacio federal reservve
GettyImages-171721306
kínai megfigyelés, kínai titkosszolgálat, kínai elhárítás
budapest belgrád
4iG_Irodahaz_Montevideo
Meghiúsulhat a nagy európai akkumulátorterv

Kiszámoló Miért nő a GDP?

A GDP mérőszámát, ahogy ma ismerjük, 1934-ben alkották meg és a híres Bretton Woods-i konferencián fogadták el...

2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 1.
Financial IT 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Sales manager

Sales manager
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
didier reynders